Az előző Lapszámban a hazai zöldségágazat teljesítményét és termelési tendenciáit mutattuk be. E helyütt az ágazat visszaesését eredményező főbb okokkal és tényezőkkel, valamint a fejlődéshez szükséges eszközrendszer elemeivel foglalkozunk.

Az ágazat fejlesztése, fejlődése, szempontjából abból kell kiindulni, hogy versenyképes az, amire van fizetőképes fogyasztói/ vevői igény, amit a piacra tudunk juttatni, és aminek a termelése gazdaságos. A fogyasztói, vevői igényekről egyértelműen megállapítható, hogy az alapvetően rendelkezésre áll. Piaci részesedésünk európai viszonylatban a legtöbb szakágazat tekintetében csekély: általában 1% alatti, néhány terméknél 1–5% közötti. Jelentősebb piaci részesedéssel csak a csemegekukoricában (az európai termelés 40–45%-a), valamint néhány feldolgozott (fagyasztott, konzerv) késztermékben rendelkezünk. Piaci részesedésünk alapján elméletileg még számottevő bővülési lehetőségünk van. A piac igénye egyre inkább a nagy, egységes és vevő által megkívánt minőségű árualap, a magas szintű posztharveszt és logisztika, ezek eredőjeként a gyors rendelésteljesítés és a megbízható, tervezhető beszállítói magatartás. E feltételekben komoly versenyhátrányokkal küzdünk elsősorban a termelés szervezetlensége miatt.

Kevés hazai vállalkozás „kezében” van versenyképes méretű, minőségű és homogén árualap, posztharveszt infrastruktúra és logisztika. A zöldségtermelés gazdaságosságát a gazdálkodás költségei (ráfordítások színvonala, inputok ára), bevételei (hozamok, minőség, értékesítési árak) és nyeresége határozza meg. A gazdaságosságot befolyásoló tényezők közül érdemi mozgásterünk ezek közül csak a terméshozamban és -minőségben, valamint ezek hosszú távon keresztüli fenntartásában, azaz a termésbiztonságban van. A termelési költség csak másodlagos tényező. Ez általában intenzív termelési módokat, korszerű és nagy hozamú fajtákat/ hibrideket, öntözést és magas ráfordításokkal végzett művelést követel meg. Az 1. táblázatban összegeztük a főbb zöldségfajok esetében a nyereséges és gazdaságos termeléshez szükséges hozamokat. Nyereséges az a szint, ahol a bevételek adott évben fedezik a termelési költségeket, tehát a gazdálkodás eredménye éppen nulla (fedezeti pont). Gazdaságos az a szint, ahol már van akkora nyereség, amiből elegendő pénzügyi forrás képződik beruházásokra-fejlesztésekre, tartalékképzésre, hitelek tőketörlesztésére és családi gazdaság esetén a család megélhetésére.

A hozamadatok átlagos értékesítési árak mellett érvényesek, de csak a nagyságrendek vonatkozásában fogadhatók el, mert a nyereséges vagy gazdaságos termeléshez szükséges hozamszint sok tényező függvénye (támogatások, termelési mód, technológiai változat, érésidő, fajta, fajtacsoport, üzemméret, stb.), így a megadottól való kisebb eltérések lehetségesek. A jó színvonalú hazai üzemek a legtöbb zöldségfaj tekintetében teljesítik a gazdaságos termelés kritériumát is, vagy legalább annak alsó határát. A hazai vállalkozások többsége azonban nagyon gyakran csak a nyereséges szint elérésére képes, amit az országos átlagok is tükröznek. Országos átlagban tehát a termelés színvonala alacsony, jóllehet a jó példák mutatják, hogy korszerű fajta, intenzív technológia, öntözés és magas ráfordítások mellett a legtöbb zöldségfaj hazánkban is gazdaságosan termelhető. A magas fajlagos hozamokkal történő intenzív termeléshez szükséges: a nagy összegű tőke, a magas szintű szaktudás, az elegendő és képzett munkaerő rendelkezésre állása, továbbá az időjárási károk elleni védelem. Az elmaradásunk fő oka, hogy ezen tényezőkben meglehetősen rosszul álltunk a múltban. Talán csak a csemegekukorica és a zöldborsó képez kivételt, ezek – a többi zöldségfajhoz viszonyítva – alacsony tőke- és munkaerő igényű ágazatok, a termelést valamivel kisebb technológiai és időjárási kockázat terheli, feldolgozóipari oldalról biztos piaccal rendelkeznek és a teljes termékpálya jól szervezett. A többi zöldségfaj esetében ezek a tényezők többségében hiányoznak vagy hiányosak, pedig ezek a siker kulcsai. A fejlesztésekhez nem állt rendelkezésre elegendő tőke a múltban. Ennek egyik oka a nehéz hitelhez jutás és a magasak kamatok voltak, bár ez az utóbbi 2–3 évben jelentősen enyhült, de a kertészeti termelés még mindig különösen kockázatos a bankok számára.

A másik ok, hogy az ÚMVP / EMVA kertészeti fejlesztési fejezete 2007–2013. között totális kudarcot vallott, meglehetősen kevés forrás jutott a kertészeti vállalkozások fejlesztésére, azon belül is a legszükségesebb területekre, mint az öntözés és a korszerű termesztőberendezések (fólia, üvegház) létrehozása. Az elmúlt években tapasztalható tőkehiányhoz hozzájárultak a gyakori időjárási káresemények is, melyek jelentősen csökkentették a gazdálkodói saját forrást. Egyértelmű, hogy az elmúlt évtizedben nem állt rendelkezésre a fejlődéshez szükséges tőke. Mindezek miatt sok hazai üzem kénytelen elavult létesítményekben, korszerűtlen technológiában és alacsony ráfordításokkal, extenzíven termelni, ami nem fenntartható. A hazai üzemek jelentős részében a magas színvonalú termeléshez szükséges szaktudás sem áll rendelkezésre. A jó színvonalú hazai vállalkozások többnyire rendelkeznek a legkorszerűbb fajtákkal, termelési módokkal, művelési rendszerekkel és termesztéstechnológiai ismeretekkel, de ezek is többnyire külföldről importálják a tudást, és természetszerűen nem is adják ki. A hazai zöldség-gyümölcs kutatási szféra mintegy 10–15 éve nem tudja „szállítani” a hatékony termeléshez szükséges szaktudást, melynek oka egyrészt, hogy a kutatóintézetek érdemi kutatómunkája a pénzügyi és infrastrukturális feltételek hiányosságai miatt abbamaradt, másrészt nincs meg az a független szaktanácsadói rendszer (elsősorban technológiai szaktanácsadást értve alatta), mely az ismereteket, illetve az igényeket hatékonyan közvetítené a kutatási és a termelői szféra között. Magyarországon abszolút nem áll rendelkezésre a nagy szakértelmet igénylő kertészeti munkákhoz szükséges szakképzett munkaerő bázis. Gyakran mennyiségében sem áll rendelkezésre elég munkaerő. A szakember-képzés mélyebb színvonalon áll, mint valaha. Középfokú szakmunkás- vagy technikus-képzésről alig beszélhetünk. Szélsőséges időjárás várható: növekedni fog az aszályos periódusok és a hőségnapok, a téli és tavaszi fagyok, valamint a jégesők gyakorisága. A tavaszi fagyok a zöldségben nem jelentenek súlyos problémát, a jégesők elleni védekezés műszaki-technikai és gazdaságossági okok miatt érdemben nem megoldható, így amire szükségképpen koncentrálni kell és lehet, az az öntözés fejlesztése és a korszerű hajtatóberendezések létesítése, melyekben a magas minőségű és értékű frisspiaci termékek előállítása a természettől nagyobbrészt elzártan, szabályozott klimatikus körülmények között valósítható meg.

Az ágazat fejlődését azonban nem csak a fenti tényezők korlátozzák, hanem makrokörnyezeti tényezők is, amelyek a szántóföldi növénytermesztés versenyképességét fokozzák a kertészettel szemben, vagyis ebbe az irányba terelik a tőkét és a gazdálkodói érdeket:
– Az „alacsony” földárak nem motiválják a nagy hektáronkénti jövedelem termelésére képes kertészeti kultúrák termelését, mert az „olcsó” termőföldben lekötött alacsony összegű tőke kamatigénye megtérül az extenzívebb szántóföldi kultúrákban is.
– A termelői gondolkodás nagyon sokszor nem profitmaximalizáló, hanem költség- és kockázatminimalizáló, valamint támogatás- vagy „költségarányos- támogatás maximalizáló”, és beéri az alacsonyabb profittal is. A terület alapon elosztott (SAPS) és relatíve magas közvetlen támogatások ezért újfent az extenzívebb szántóföldi növénytermesztés felé terelik a tőkét. A kertészetnek a fajlagos munkaerő-felhasználás vagy termelési érték alapján elosztott támogatások kedveznének, mert abban mi vagyunk a „jobbak”.
– A 2007–2008. óta relatíve magas gabona- és olajnövény-árak a szántóföldi növénytermesztés üzemen belüli versenyképességét jelentősen fokozzák a termőföldért és tőkéért folytatott versenyben.
– A gazdaság öröklése és továbbvitele számos vállalkozásnál megoldatlan, ami nem motivál a kertészeti kultúrák választására, intenzifikálásra vagy további fejlesztésekre.

A jelenlegi közvetlen támogatási szint és piaci árak mellett a szántóföldi növénytermesztés is megélhetési lehetőséget biztosít már mintegy 50 hektáros üzemmérettől kezdve egy családnak, így nincs meg a gazdálkodói érdek a jóval magasabb tőke- és munkaerő-igényű, nagyobb termelési kockázatú, illetve nagyobb szaktudást és technológiai fegyelmet igénylő kertészeti kultúrák termelése iránt.

Az elmaradást eredményező fenti okok alapján – a teljesség igénye nélkül – az alábbi főbb feltételek megteremtésére lenne szükség a zöldségágazat fejlődéséhez:
– A piacra jutási feltételek javításához koncentrálni kell az árualapokat és javítani annak minőségét, valamint homogenitását. Ehhez a termelői szervezettség jelentősen fokozására, a jól működő TÉSZ-ek kiemelt támogatására van szükség.
– A feldolgozóipari kapacitások jelentős növelésével meg kell teremteni a belföldi piacot a feldolgozóipari zöldségeknek.
– Elő kell segíteni a piac letisztulását: a támogatásokat – az „eddigi gyakorlattal” ellentétben – az alacsony színvonalon termelő versenyképtelen vállalkozások életben tartása helyett a versenyképes vállalkozások továbbfejlesztésére kell fordítani.
– A hitelezés és a hitelhez jutás könnyítése, adott esetben támogatása, valamint hatékony, gyors és hosszú távon kiszámítható, nem túlbürokratizált és túlszankcionált beruházási támogatási rendszer kialakítása révén biztosítani kell a tőkéhez jutást.
– Ezekkel a tőkét a következő területek felé kellene terelni: az öntözés fejlesztése, korszerű hajtatóberendezések létesítése, termálenergia-hasznosítás, a nagyértékű speciális gépek beszerzése (betakarítás, vetés, növényvédelem), a posztharveszt létesítmények kiépítése és fejlesztése.
– Létkérdés a foglalkoztatás helyzetének rendezése, a lakosság munkára motiválása a segélyezési rendszerek korlátozásával, amely révén rendelkezésre állhatna a megfelelő mennyiségű munkaerő.
– A középfokú képzés fejlesztésével gondoskodni kell a minőségi, szakképzett munkaerőről.
– A hazai kertészeti kutatóállomások fejlesztésével (mindössze néhány milliárd Ft tőkét igényelne), professzionális kutatási tevékenység kialakításával meg kell teremteni a hazai szaktudásbázist. A kutatóállomásokhoz kötődő független szaktanácsadási rendszer létrehozásával kell biztosítani, hogy a kétirányú információáramlás a termelés és a kutatói szféra között meglegyen.
– Szükség van a piaci információs rendszerek és a termelőt segítő háttértámogató rendszerek (pl. növényvédelmi előrejelző rendszer) kiépítésére.
– A közvetlen támogatásokat jó lenne abba az irányba alakítani, ami a kertészet felé tereli a tőkét a szántóföldi növénytermesztés helyett.

Végkövetkeztetés, hogy bármelyik zöldségfaj lehet versenyképes, amiben rendelkezünk a piacra jutás feltételét jelentő versenyképes méretű árualapokkal és amit a gazdaságosságot biztosító terméshozamok mellett tudunk termelni a piaci által megkívánt minőségben. Ugyanakkor bármely faj lehet versenyképtelen, ha ezektől a kritériumoktól jelentősen elmaradunk.

Kicska Tibor, PhD hallgató
Dr. Apáti Ferenc, egyetemi docens
Debreceni Egyetem
Gazdaságtudományi Kar