Az elemzés célkitűzése

A dió kétféle formában hagyhatja el a termelő üzemet. Az egyik a 20-45% közötti nedvességtartalom mellett betakarított, buroktalanított, nyers, héjas dió. Ez azon üzemek terméke, melyek nem rendelkeznek posztharveszt infrastruktúrával, különös tekintettel a szárítókapacitásokra. A másik termék a posztharveszt folyamaton keresztül ment, 7%-os nedvességtartalomra leszárított, száraz héjas dió.

A dió, mint termék kétféle formában kerülhet kereskedelmi forgalomba, még-pedig száraz, héjas dióként, valamint meg-törése után dióbélként. Egy diófajtával szemben elvárás a termés hosszú eltarthatósága, valamint a könnyű törhetőség és hatékony tisztíthatóság. A szárított héjas dióesetében különböző értékmérő tényezőket vesznek figyelembe annak besorolása esetén, ilyen objektív tulajdonság pl. a termés átmérője, a térfogat, a héjvastagság, törhetőség, bélarány, szubjektív tulajdonság pedig a héj színe, annak felülete, valamint az íz. A dióbél jellemzően ház-tartásokból kerül begyűjtésre, árutermelő üzem csak a héjas dióként el nem adható 28 mm alatti diót töri meg. Nyers, héjas dió sosem kerül kereskedelmi forgalomba, mert nedvesen legfeljebb 5-10 napig tárol-ható. A magyarországi diótermés inkább a héjas dió termékkategóriában rendelkezik több pozitív tulajdonsággal, pl. az átlagos termésátmérő elérheti a 32 mm-et, mely I. osztályú méretkategóriába esik.

A termelés gazdaságosságát a gazdálkodás költségei, bevételei és nyeresége határozza meg. A diótermesztés során kétféle terméket különböztethetünk meg, ez a nyers, héjas dió, valamint a száraz, héjas dió. A nyers dió értékesítési ára sok éves átlagban 400 Ft/kg körül van, míg a száraz, héjas dió átlagos értékesítési ára 800-900 Ft/kg között alakul (hazai, telephelyi ár). Vagyis megállapítható, hogy a posztharveszt folyamaton keresz-tül ment száraz, héjas dió értékesítési ára magasabb, azonban a posztharveszt fo-lyamat jelentős többletköltséget jelent és 30%-os tömegveszteséggel jár. Így a tanulmány problémaköre, hogy választ találjon arra, hogy melyik rendszer a gazdaságosabb, a kisebb tőkebefektetéssel és termelési költséggel járó nyers, héjas dió előállítása, vagy – a posztharveszt infrastruktúra beruházásának többlet be-ruházási és működési költségei melletti – száraz, héjas dió előállítása. A tanulmányban a következő fő célkitűzéseket, mint a vizsgálataim eredménye-ként megválaszolandó kérdéseket határoztam meg. Gazdaságos tevékenység-e a diótermelés a hazai természeti és gazdasági környezetben?
• Milyen naturális ráfordítások, illetve termelési költségek szükségesek a diótermeléshez?
• Milyen hozamszint, értékesítési ár, valamint termelési érték érhető el?
• Milyen jövedelemtermelő képesség, jövedelmezőség és hatékonyság jellemzi a termelést?
• Gazdaságos-e egy dióültetvény léte-sítése a teljes ültetvény-élettartamon nézve?
• A posztharveszt tevékenységet is igénylő száraz, héjas dió vagy a posztharveszt nélküli, nyers, héjas dió termelése a hatékonyabb?

Az elemzés módszere és peremfeltételei

A fenti célkitűzés megvalósításához két komplett rendszert hasonlítok össze egy-egy átlag modell alapján. Az első rendszer egy diótermő ültetvény, ahol a kimenő termék a nyers, héjas dió. A második rendszer egy diótermő ültetvény és a posztharveszt (szárító) üzem együttese, ahol a kimenő termék a szárított, héjas dió.

Jelen tanulmányban jó színvonalon művelt, jó kondícióban lévő, hagyományos művelési rendszerű dióültetvények, illetve a hozzájuk tartozó posztharveszt költség-és jövedelemviszonyait veszem alapul. A jellemzett, hagyományos művelési rendszerű ültetvénytípus paraméterei a következők:
• 10,0 m sortáv, 8,0-10,0 m tőtáv, azaz 100-125 fa/ha tőszám,
• a fajtaszerkezetben az Alsószentiváni 117, Milotai 10 és Tiszacsécsi 83 fajták képviselik a döntő arányt,
• az öntözés mikroszórófejes, csepegtető módon történik, a modellezzett ültetvény 1/3-a öntözött,
• a betakarítás kombinált, azaz gépi rázás és kézi szedés,
• 5 éves átlagban elérhető hozam
2,63 t/ha nyers tömegben és 1,84 t/ha száraz tömegben, a két érték egyenértékű egymással, 30%-os tömegvesztést feltételezve a posztharveszt folyamatban,
• az előállított termék szárítatlan, nyers, héjas dió, valamint szárított, tárolt és csomagolt héjas dió,

A felhasznált ráfordítások (anyagok, kézimunka, gépi munka) árai, illetve önköltsége 2015-2017. évi árszínvonalat tükröznek, az anyagok ára ÁFA nélkül, a kézi munkák bérköltsége pedig járulékterhekkel együtt értendők. Az időbért 1 000 Ft/ óra költségen vettem figyelembe, és minden egyes munkaóra-felhasználásra felszámítottam, függetlenül attól, hogy azt fizetett vagy nem fizetett családi munkaerő végzi-e. Az értékesítési árakat és hozamokat 5 éves átlag reprezentálja. Az elemzések alapjául szolgáló adatgyűjtés diótermelő vállalkozásoknál történt, a feldolgozott adatok 9 termelő üzemtől származnak. Az üzemek összesen mintegy 600 ha ültetvény felülettel rendelkeznek, mely a hazai termőfelület 10%-a, ezzel együtt a vizsgálat nem reprezentatív, de a jó színvonalú ültetvény (felső harmad) ökonómiai viszonyait hűen bemutatja. Az eredmények csak a nagyságrendek tekintetében irányadóak!

A termesztés költség-haszon elemzése esetében vállalati szintet vizsgáltam, vagyis a közvetlen támogatások és az általános költségek is a kalkuláció részét képezik. A beruházás-gazdaságossági vizsgálatok esetében azonban sem a közvetlen támogatásokkal, sem az általános költséggel nem számoltam, csupán az 50%-os ültetvény beruházási támogatást vettem alapul.

Az értékelés első részében a dióültetvény beruházási időszakában keletkező bevételeket és kiadásokat taglalom, ezt követően a termőültetvény költségjövedelem viszonyait értékelem átlagos, beállt technológiában, majd a teljes ültetvény-élettartamra vetített beruházásgazdaságossági elemzést mutatom be.

A beruházás időszaka

Az 1. táblázat adatai alapján látható, hogy egy – az előzőekben jellemzett, jó színvonalú – dióültetvény telepítési költsége 1 700 ezer Ft/ha, mely magában foglalja a talajelőkészítés, az ültetés, illetve az öntözés létesítési költségét, valamint egyéb kisebb munkálatokat is. Egy korszerű, de hagyományos művelési rendszerű dióültetvény támberendezést nem igényel, ugyanakkor a víztakarékos csepegtető öntözés a technológia szerves részét képezi. Tekintettel arra, hogy az adatszolgáltató üzemek ültetvényfelületének 1/3-a öntözött, ezen elemzésben is peremfeltétel, hogy a modellezett ültetvény 1/3-a öntözött. A legnagyobb költségtételt az oltvány és az ültetés jelenti, ugyanis attól függetlenül, hogy a tág térállás miatt kb. 100 oltvány szükséges, egy oltvány kb. 3 ezer Ft-ba kerül.

A termőre fordulás a 9. évben van, ugyanis ekkor az éves bevétele már meghaladja a felmerülő működési kiadásokat. Az első 8 év ápolási költsége 3 575 ezer Ft/ ha, így a teljes beruházási költség 5 275 ezer Ft/ha, mely a telepítés és az első 8 év ápolási költségét tartalmazza. Azonban a termőre fordulásig nem csak kiadások, hanem bevételek is felmerülnek. Az első 5-6 évben érdemi termés nem realizálható, a 6-8. évben viszont összesen 3,21 t/ha hozam értékesítéséből származó bevétellel(1 273 ezer Ft/ha) lehet kalkulálni. A 9. évtől a hozamok fokozatosan emelkednek, így az ültetvény a 13. évre eléri a teljes termőkort, amikor a maximális hozamra, vagyis 2,6-2,8 t/ha-os átlaghozamra képes. Ezek alapján a tiszta beruházási költség 4 001 ezer Ft/ha, mely a 30 évet közelítő ültetvény-élettartam miatt 22 évre amortizálható.

A dióültetvény átlagos termőévben felmerülő költségeit két verzióban vizsgáltam. Az első esetben az értékesített termék nyers, héjas dió, ekkor a termelő betakarítás után azonnal értékesíti a terméket 20-25%-os nedvességtartalom mellett. A másik esetben a hozam szárított, héjas dió, vagyis betakarítás után a termelő szárítja, csomagolja és tárolja az árut (2. táblázat).

Az ültetvény közvetlen termelési költsége 888 ezer – 1 111 ezer Ft/ha közé tehető végterméktől függően. Abban az esetben, ha a termelő nyers diót értékesít, a közvetlen termelési költsége kb. 888 ezer Ft/ha, melynek döntő részét a növényvédelem és a betakarítás munkaművelete teszi ki. Az egy kg nyers dióra eső közvetlen költség 338 Ft/kg. Ehhez képest a szárított, héjas dió termelése során felmerülő közvetlen termelési költség értéke 1 111 ezer Ft/ha, melynek három fő költségtétele a növényvédelem, a posztharveszt és a betakarítás. Egy kg szárított, héjas dió költsége 604 Ft/kg (2. táblázat).

Megállapítható tehát, hogy abban az esetben, ha a termesztés végén nyers dió a termék, az összes termelési költség 977 ezer Ft/ha, az önköltség pedig 372 Ft/kg. Ehhez képest a szárított, héjas dió közvetlen költségeiben kb. 30%-kal magasabb érték merül fel az előző verzióhoz képest. Eltérés a posztharveszt folyamatában van, így az összes termelési költség 1 222 ezer Ft/ha, egy kg szárított dióra vetítve pedig 664 Ft/kg.

A posztharveszt tevékenység gazdasági értékelése

A dióültetvény termesztéstechnológiájának gazdasági elemzése után a posztharveszt műveletek, vagyis a mosás, szárítás, válogatás és csomagolás ökonómiai vizsgálata következik azért, mert ez a tétel a különbség a két összehasonlított átlagmodell között. Az áruvá készítés költsége 54 Ft egy kg száraz dióra vetítve, mely magába foglalja a mosás, szárítás- és válogatás anyag-, személyi-, valamint gépköltségét is. A száraz, héjas diót 10 kg-os zsákokba csomagolják, mely művelet költsége 12 Ft/kg. Az értékesítési, valamint szállítási és rakodási költség összesen 22 Ft/kg, így a dió posztharveszt működési költsége 88 Ft/kg. Vagyis 1 kg szárított dió előállításának valóban felmerülő költsége 88 Ft, azonban ha figyelembe vesszük a szárító üzem amortizációs költségét, akkor a posztharveszt költség 121 Ft/kg (3. táblázat). Elemzésünket lapunk következő számában folytatjuk.

Szerző:
Kovács Evelin,
doktorandusz
Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi
Kar