A FruitVeb gyümölcstermesztési főbizottsága 2017. február 02-án, Újfehértón tartotta ez évi első ülését. Az ülés célja a 2016. évi munka értékelése és a 2017. évi feladatterv meghatározása volt. Az ülés résztvevőinek alacsony száma ellenére (13 fő) hasznos és értékes javaslatok születtek. A következőkben erről nyújtunk rövid összefoglalót.

Ledó Ferenc, elnök beszámolójában elmondta, hogy az egyik legfőbb feladat 2015-2016-ban a VP pályázati felhívásainak kimunkálásában való részvétel volt, amiben sikerült pozitív részeredményeket elérnünk. Az elmúlt évben a FruitVeb Iroda apparátusában is voltak változások: ügyvezető igazgatót váltottunk és a marketinges poszton is történt személycsere. Az elmúlt évben két ellenőrzésen esett át a FruitVeb: egy Európai Uniós, ahol nem volt semmilyen elmarasztalás és egy minisztériumi „audit”, ahol bizonyos kritikákat kaptunk, de ezeket igyekszünk a jövőben javítani. Intenzíven dolgozni kell tovább azon is, hogy a szakmaközi reprezentáció szintje megmaradjon. A TÉSZ-ek nemzeti támogatásából átfogó közösségi marketingprogramot valósítottunk meg a friss és feldolgozott zöldségek és gyümölcsök fogyasztásának ösztönzése végett. A 2016. évben jelentősen javult a sajtónk, nagyon sok médiamegjelenés jellemezte a szervezet munkáját. Megújult a FruitVeb honlap, a 3x3 honlap, továbbá a Zöldség- Gyümölcs Piac és Technológia Lapot is sikerült megújítani és továbbvinni. A Lap most már nagyobb hangsúlyt fektet a technológia mellett a gazdasági és piaci elemzésekre is, mely irány szándékos, mert ezen a területen sok a hiányosság, és szükség van a gazdálkodói
szemlélet formálására.

Csizmadia György, alelnök beszámolójában kiemelte, hogy egy fajsúlyos szakmai feladat volt a meggy árprognózisa, melyet megkezdtünk, de nem volt egyszerű, ugyanakkor vannak hasznos részeredményei. Zajlik a PÁIR (piaci árinformációs rendszer) reformja is, és ha jól működne, akkor lenne egy jó adatbázis-rendszerünk. Az FM azonban ettől függetlenül még elvárja, hogy ágazati és piaci információkat, adatokat szolgáltassunk, mely rendszer fejlesztésén dolgoznunk kell. Az Alelnök beszámolt a VP kertészeti jogcímei kereteinek állásáról: az üveg- és fóliaházak fejlesztése, valamint a gombaházak, hűtőházak fejlesztése jogcímek keretkimerülés miatt már lezárásra kerültek, az ültetvények telepítésének támogatásán van még néhány milliárd forint szabad keret. Jól halad a kertészeti gép pályázat keretének felhasználása is.

A főbizottság tagjaitól elhangzott főbb szakmai vélemények és javaslatok a következőképpen foglalhatók össze:
• A FruitVebnek fel kell építenie a saját arculatát. Egy hosszú távú munkaterv mentén tematikus szakmai munkát fel kell építeni, amely hozzájárul az ágazat égető problémáinak megoldásához. Máskülönben erősen lefelé fog menni továbbra is az ágazat, és elveszítjük a súlyunkat.
• Szakmai munkánkban és kommunikációnkban első helyen a szakmai közvéleményfelé kell álláspontot közvetíteni, illetve az ágazati szereplők elvárásainak megfelelni. Ezen keretek között törekedni kell a döntéshozatalban meglévő súlyunk növelésére.
• A FruitVebre szüksége van a szakmának, ez nem is kérdés. A probléma azonban az, hogy a szervezet fenntartásához szakembergárda is kell. A vezető tisztségviselők társadalmi munkában látják el feladatukat, így munkavégzésük korlátozott. Törekedni kell arra, hogy az ágazati szereplőkben növeljük a szervezet hosszú távú fenntartása iránti szakmai igényt és felelősségtudatot.
• A FruitVeb is csak akkor lehet sikeres és a szakma egységes, ha az ágazatban működő kisebb szervezetek tagszervezetként csatlakoznak hozzá. Szervezettség nélkül nem érhetünk el fejlődést.
• A 2017. évben a súlyponti feladatok, amelyeket a FruitVebnek a zászlójára kell tűzni: az ÁFA-csökkentés, a munkaerő-helyzet javításában való közreműködés, az öntözés szabályozási anomáliáinak rendezése, a gazdálkodói szaktudást támogató rendezvények és tanácskozások szervezése. A jelenlévők egyhangú döntése, hogy a szakmaközi elismerést mint státuszt meg kell tartani, és ehhez minden eszközt – pénzügyi, humán erőforrás, stb. – meg kell teremteni.

FruitVeB