A klímaváltozások meglehetősen nagy kockázatot jelentenek a növénytermesztőknek, nagy kérdés, hogy az abból adódó veszteségeket tudják-e ellensúlyozni, ki tudják-e gazdálkodni, esetleg találnak –e ellenszerét a felmelegedésnek, a rendszeresen jelentkező nyári légköri aszálynak. Az extrém időjárásnak egyik legkritikusabb tényezője a víz. Szárazság esetén nagy a terméskiesés veszélye, ami ellen a termőhelyi viszonyokhoz alkalmas növénykultúra megválasztásával, megfelelő termesztési technológia alkalmazásával, és ahogy a német kísérletek mutatják, káliumtrágyázással lehet védekezni.
A klímaváltozással kapcsán, a száraz időszakokban a növények tápanyag- és vízellátását jobban össze kell hangolni. A gazdák számára nehéz feladat, a termesztett növénykultúrák tenyészidő folyamán történő optimális szintű vízellátása, továbbá a hosszabb száraz periódusok esetén a rendelkezésre álló vízmennyiség lehető leggazdaságosabb hasznosítása. Cél: a hasznosítható talajvíz hosszúidejű tárolása, amivel később, a vízben szegény időszakban megfelelő vízellátás biztosítható. Egy vízhiányos időszakban fajtaválasztással, talajművelés és egy jól megválasztott káliumtrágyázással tudjuk a növényállományt védeni, továbbá a vízhasznosítási mutatót fokozni. Az alábbiakban szeretném bemutatni, hogy kedvezőtlen vízellátási körülmények között hogyan lehetséges egy jó terméseredményt elérni. Egy 1995 óta beállított káliumtrágyázási tartamkísérletben vályogos homokon, Lipcse mellett Cunnersdorfban a burgonya termőképességét vizsgálták. A többéves kísérlet során kétféle kezelést, azaz két jelentősen eltérő káliumellátást kapott a burgonya.
A kísérlet során, a trágyázatlan kezelés esetében a talaj-vízoldható káliumtartalma (K2O) 7 mg/100 gramm volt – ez megfelelt az „A”, azaz a leggyengébb ellátottsági szintnek, míg a 240 kg/ha K2O-nak megfelelő mennyiségű 60-as kálival trágyázott K2O tartalma 16 mg/100 g volt, ami a Németországban használatos jelölés szerint a „C” kategóriának, azaz a legjobbnak felelt meg. A többi alaptrágyázást mind a két kezelés azonos módon kapta, amelyekből talajfúróval történő mintavétel segítségével a talajnedvesség-tartalmat rendszeresen ellenőrizték. Különösen a burgonya tenyészidejének végén volt jól megfigyelhető, hogy a vízhasznosítás a két kezelésben eltért egymástól. A káliummal kezelt terület hasznosítható víztartalma 30-60 cmes mélységben csak 9,9 % volt, addig a kontroll kezelés esetében 12,5 %-ot mértek. Ez azt mutatja, hogy a kontroll kezelésnél jelentős vízmennyiség maradt a talajban, amit a burgonya nem tudott hasznosítani. A káliummal kezelt parcellákon, a közel 20 mg-mal magasabb káliumszintből adódóan, 32,14 tonna/ha termés különbség által, jobban hasznosította a talaj vízkészletét.
Összefoglalva megállapítható, hogy a 240 kg K2O kezelés 128,96 l/kg vízmutató értékkel hasznosította a területet, míg a trágyázatlan esetében az 1 kg termésre számított vízfelhasználás 145,45 l volt, ami 16,49 l/kg többletigényt jelentett. A kísérlet során bebizonyosodott, hogy a talaj humusztartalmához hasonlóan a kálium hatással van a talaj víztároló- képességére. Vízhasznosítás szempontjából döntő a talaj pórusösszetétele. A növény kizárólag csak azt a vizet tudja felvenni, amely a közepes nagyságú talaj-pórusokból származik. A nagyméretű pórusok nem képesek a gravitációval szemben a vizet megtartani, ezért az a növény számára elvész. Az egészen kis pórusok vízkészlete olyan erősen kötődik a talajhoz, hogy az a növény számára nem hozzáférhető. A növekvő káliumadagok hatására a talaj szerkezeti tulajdonságai javulnak. A kálium a talajban „hidakat” képez (1. ábra), amely megosztja a nagytérfogatú pólusokat, ezáltal a talaj a vizet jobban megtartja, de még a növény számára felvehető formában. A talaj magas káliumellátottságával javítja a biomassza képződést, és ezzel nagyobb terméseredmény elérést tesz lehetővé.
Fordította: Terbe István
