A FruitVeB Ügyvezető Elnöksége 2017.június 21-én tartotta a 2017. 1. félévét értékelő ülését.

Ledó Ferenc elnök úr beszámolt a 2017. év első félévében megvalósított feladatokról, illetve átfogó értékelés időszakról. Ismertette a Nemzeti Agrárkamarával kötött együttműködési megállapodás kereteit, a kamarai választásokon betöltendő szerepünket, az ebből adódó feladatokat. Elnök úr beszámolt az ebben a félévben jelentősen megnövekedett számú média szereplésekről és a minisztériumi felkérésre elvégzett munkáról is. A szokásos törvényelőkészítő tevékenység mellett a TÉSz Főbizottság kiemelten kezelte és a 2017. június 19-én összehívott rendkívüli ülésén megtárgyalta a termelői szervezetek működését szabályozó törvénytervezetet. Az elhangzott javaslatok alapján módosító javaslatokat nyújtottunk be a törvényalkotókhoz.

Az ügyvezető elnökség értékelte az első félév szakmai munkát. A ZöldségtermelőiFőbizottság május 26-án Ásotthalmon tartott Spárga Szakmai Napot, június 23-án pedig Fokhagyma Szakmai Napot rendezett, a kapott visszajelzések alapján ezek igen sikeres rendezvények voltak. A tagság kérésére a Perfekt Zrt-vel közösen a június 20-án Budapesten Nyomonkövetési és Adózási Konferenciát tartottunk, ahol a NAV szakemberei első kézből tájékoztatták a résztvevőket a változásokról. A feltett kérdésekre a jelenlévő előadók válaszoltak, a további kérdéseket pedig e-mailben juttatjuk el az illetékesekhez.

Az ügyvezető beszámolt a különféle szervezetekkel történő kapcsolatfelvétel eredményeiről:
• Belgium képviseletét ellátó Flandriai Kereskedelmi Kirendeltség vezetőjével és a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) képviselőivel folytatott megbeszélésről, amelynek tárgya a szervezetek közötti együttműködési lehetőségek voltak. A megbeszélés értelmében a Flamand Agrármarketing Centrum (VLAN) képviseletében októberben látogató csoport érkezik, melynek szakmai programjának szervezésében részt vállalunk 1 napos kirándulás
keretében.
• A Gyümölcs Főbizottság részvételével a KSH-val történt megállapodás keretében részt veszünk a gyümölcsültetvények összeírásának munkájában. A kérdőív kérdéseinek megalkotása mellett részt veszünk a próbalekérdezés lebonyolításában és a kérdőív tesztelésében is.
• Az Agrárgazdasági Kutatóintézettel történt megállapodásunk értelmében pedig hamarosan a FruitVeB honlapjánközölhetjük a PÁIR, valamint a külhoni és hazai nagybani és kiskereskedelmi árak alakulását, ezzel segítve tagjaink árinformációkhoz történő könnyebb hozzáférését.
Az ügyvezető elnökséget dr. Apáti Ferenc a Gyümölcstermesztési Főbizottság elnöke tájékoztatta a meggypiaci helyzet aktuális kérdéseiről. Az ügyvezetés határozata alapján 2 hetente termésbecslés és árprognózis készült, amelyet a szezonban honlapunkon és hírlevélben is közzé tettünk. A rendszeresség felkeltette a sajtó érdeklődését is, ennek eredményeként közel 100 különféle fórumon történő interjút adtak a kérdésben az illetékesek. Az ügyvezetés döntése értelmében folytatni kell és más növényfajokra is ki kell terjeszteni a prognóziskészítést és a széles nyilvánosság elé tárást. A rendszeres prognózisok és szakmai beszámolók eredményeként a www.fruitveb.hu honlap látogatottsága megnőtt, népszerűsége és ismertsége jó.

Sebesta Péter (MHKSZ) Fel-dolgozóipari Főbizottság elnö-ke ismertette a tagszervezet kérését, miszerint tagságuk és az általuk fizetett tagdíjak felülvizsgálatát kérik. A tagdíj mérséklésére 2018. januárjától tartanak igényt, az elvárt szolgáltatás 1 fő szakértő tiszteltdíjának folyósítása, valamint a számviteli szolgáltatás fenntartása.

Alelnök úr indoklásként elmondta, hogy elégedettek a FruitVeB munkájával, de igazságtalannak tartanák, ha a TÉSZ-ek díjmérséklésben részesülnének, miközben az MHKSZ nem. Az ügyvezető elnökség a döntést későbbre halasztotta. A TÉSZ-ek nemzeti támogatása keretében végzett szaktanácsadói és marketing programok is áttekintésre kerültek. Az előterjesztők ismertették a TÉSZ Főbizottság és Elnökség által elfogadott marketing programot, annak várható változásait. A már megkezdett programok (3x3 promóció, áruházlánciés egyéb helyszíneken megvalósított kóstoltatás) jól haladnak. Részt veszünk a FINA Budapest2017 Vizes VB, a Budapesten megrendezésre kerülő Judo VB rendezvényein, valamint megkezdtük az előkészületeket a 2017. évi OMÉK-ra is. A külföldi utak szervezés alatt állnak, elsősorban látogatói minőségben megyünk – kivéve a FruitLogisticát. Itt az AMC-vel közös standon fogunk kiállítani.

A Szaktanácsadók továbbképzési programja megvalósítása jól halad, a zöldséges programokat a FruitVeB, a gyümölcsös programokat a TÉSZ-ÉSZ valósítja meg. A szerződéskötések ennek értelmében megoszlanak a két szervezet között. Az ügyvezető elnökség megállapította, hogy a FruitVeB időarányosan teljesítette első féléves munkatervét, így az Alapszabályban foglalt feladatait időarányosan teljesíteni tudta.

DOMJÁN ERIKA PhD