A TÉSZ-ÉSZ Nonprofit Kft. és a FruitVeB idén is megszervezte a Fruttamas Kft.-vel közösen a szamóca szakmai napot, amelyre április 19-én Balástyán a Hotel Orchidea konferenciatermében került sor. A szakmai nap célja olyan új módszerek ismertetése volt, melyek segítségével a termelők versenyképesek maradhatnak, a termelés pedig hatékonyabbá és környezetkímélőbbé tehető.

A rendezvény már tavaly is az egyik legnépszerűbb szakmai programnak számított, és idén is szép számmal vettek részt termelők és szakemberek egyaránt. Összesen 87 fő képviseltette magát az eseményen, és aminek nagyon örültünk, hogy sokan közülük új résztvevők voltak. Balástya és Zsombó környéke fontos szamócatermesztő körzet. Szakmai partnerünk a Fruttamas Kft volt, Babits Dorina és Szentpéteri Tamás személyében, akik az olasz Mazzoni szaporítóanyag előállító cég magyarországi képviselői. A rendezvényen személyesen Antonio Ferraresi /Mazzoni/ cégképviselő is részt vett, aki bemutatta a cégcsoportot és az általuk nemesített új szamócafajtákat, illetve termelési módszereket. Előadásában két új fajtát is kiemelt egy olyan nemesítési programból, amely során erős növekedésű, ugyanakkor kis környezeti terhelésű palántákat állítanak elő. Ezek elsősorban a gyökérbetegségekkel szemben ellenálló fajták, így termesztésük során kevesebb növényvédő szer használatára van szükség. A két újonnan bemutatott szamócafajta a közép-korai érésű Aprica, illetve a késői érésű Sibilla. Az Aprica kiemelkedő jelentőségű lehet kiváltképp a Lajosmizse- Szeged termesztési körzetben.

Forray Alfréd szaktanácsadó a biológiai növényvédelem lehetőségeiről tartott prezentációt. Előadásában kitért arra, hogy a szamóca egyike a legtöbbet permetezett gyümölcsöknek, ráadásul sokan fogyasztják mosatlanul; ennek ismeretében fontos lenne az egyre több megoldást kínáló biológiai növényvédelem alkalmazása. A Floratom Kft. volt az első az országban, akik alkalmazni kezdték a rendelkezésre álló lehetőségeket. A szamóca legfőbb kártevői a tripszek, takácsatka és a levéltetű, amelyek ellen jól alkalmazhatóak olyan hasznos szervezetek, mint a ragadozó atkák pl. Ablyseiusswirskii, Phytoseiuluspersimilis, Amblydromaluslimonicus és az Orius-laevigatus ragadozó poloska. Biológiai módszerekkel nem csak védeni lehet a szamócát, hanem a beporzása is segíthető – egyre elterjedtebb e célból a poszméhek bevetése, melyeket nemcsak intelligensebb fajnak tartanak a házi méheknél, de alacsonyabb hőmérséklet és borúsabb, párásabb idő esetén is dolgoznak ellentétben a házi méhekkel. Különösen alacsony fóliasátrakban lehet nagy hasznuk. A módszer viszonylag drága, de nagyon fontos. A költségeket ún. közbeültetéssel lehet csökkenteni, azaz átmenteni a hasznos szervezeteket más kultúrákra, mint ahogy teszik ezt pl. Zsombó és környékén is, ahol paprikát ültetnek a szamóca után.

Kovács András a Yara képviseletébenm szamóca tápanyag-utánpótlási technológiát ismertetettlevélen és talajon keresztül alkalmazott szerek bemutatásával. Részletesen kifejtette, hogy milyen főbb szempontokra kell figyelni a műtrágya megválasztása során, és hangsúlyozta, hogy fontos az öntözővíz minőségének ismerete és a megfelelő pH elérése is. Az általa bemutatott termékek: Yara MilaTM Cropcarekomlexek, amelyek kiválóak alaptrágyázáshoz, egy menetben 10 tápelem juttatható ki velük, a Yara Liva termékcsalád, amelyek nitrátos nitrogént tartalmaznak, mely azonnal felvehető a növények számára, a Ferticare termékcsalád, amely vízben 100%-ban oldódó komplexek, azonnal felvehetőek, alacsony kémhatásúak, mikroelemekkel kombinál-tak. Monoműtrágyák is rendelkezésre állnak, a KristaTM termékcsalád tagjai. Új lombtrágya a YARA VitaTM Universal Bio, amely N-,P-, és K-tartalmú műtrágya mikroelemekkel, a Yara Vita Seniphos pedig a színeződést segíti elő, kíméletesen. Szabó Csaba ZFW Hortiservice Kft. munkatársa két fontos területet emelt ki: a szamócatermesztés támogatását hasznos élő szervezetekkel, valamint a szermaradékmentes és egyben a növényvédelmet támogató tápanyag-visszapótlás lehetőségének kérdését. Első témakörhöz kapcsolódóan elmondta, hogy rendelkezésre állnak olyan oltóanyagok, amelyek spóra formájában tartalmaznak hasznos gombafajokat; bemártásos módszerrel vagy újabban már csepegtető öntözőrendszeren keresztül is a talajba juttathatóak. Hangsúlyozta, hogy nem szabad olyan növényvédelmet alkalmazni, amelynek bármilyen kockázata is van a fogyasztóra nézve. Ezért ajánlják az „Aminosav technológiát”, melynek gerincét három fő termékük képezi. A növekedési hormonokat és mikroelemeket tartalmazó Auxym-et virágzáskor kell kijuttatni.A TRAINER 5% nitrogént és tiszta növényi aminosavat tartalmaz. Hatására ellenállóbb lesz a növény. Ha nagyobb stresszhatás éri a növényt, pl. erősebb infekció, akkor a harmadik termék a SCUDO használata ajánlott, mely érésben is teljes biztonsággal alkalmazható, hiszen 0 napos Élelmiszer-egészségügyivárakozási idővel és Munka várakozási idővel rendelkezik.

A termesztés-technológia ismertetése itt nem ért véget, egy másik igen fontos eleme is bemutatás-ra került, a kókuszroston történő szamócatermesztés. Boróczki Gergely, a PRO Horto Kft. ügyvezetője ismertette a termesztő közegen történő termesztés pozitívumait. Azon kívül, hogy lehetőséget ad a termesztésre olyan helyen is, ahol ezt a talajadottságok nem tennék lehetővé, számos más előnye is van: betegségtől mentes, elkerülhető a talajuntság problémája, a szedési teljesítmény növekszik, nagyobb arányban keletkeznek extra és első osztályú termékek. A kókuszrost további előnyei közé tartozik, hogy erőteljesebb és gyorsabb gyökeresedést eredményez, a tőrothadás minimális, könnyen kezelhető, egyszerűbb öntözőberendezés esetén is használható, fényszegény és napos időben is megfelelő vízháztartást biztosít, gyommentes, nagyobb pufferkapacitást és jobb tápanyag-hasznosulást eredményez és újrahasznosítható. Két típusa van, a mosott és pufferolt kókuszrost, az előbbit palántanevelésre, míg az utóbbit termesztőtáblás kultúrában használják. Palántaneveléshez az 5 kg-os pufferolt bála ajánlott. Termesztő paplan több méretben is elérhető, akár 2–3 évig is használható, az izolált termesztés eszköze, különösen az igen korai, korai termesztési időszakot kihasználó termesztőknek az 50–50% chips-rost keverék ajánlott (OPTIMA).

Végül Csatordai László Biolchim Hungary Kft. munkatársaa cég történetével indította előadását, mely 63 országban van jelen és az egyik legnagyobb finom műtrágya előállító vállalat. Az anyavállalat Olaszországban van, 2008 óta pedig Mo-on leányvállalattal rendelkezik. Temékeik között fellelhetők lombtrágyák, mikroelemkészítmények, kristályos és folyékony öntözőműtrágyák egyaránt, valamint olyan specialitások, mint a növényi eredetű aminosav kivonatokból készült biostimulátorok. A komlex NPK öntözőműtrágyáik (Green-Go, Hydrofert) különlegessége, hogy rendkívül gyorsan felszívódó elemeket tartalmaznak, és egy különleges foszfor formát (foszfit-ion). Különleges a PHOSFIK termékcsalád is. Nem csak folyékony komplex tápanyag, hanem speciális hatóanyagának köszönhetően a növény védekező rendszerét is erősíti. Preventíven alkalmazva csökkenti a Phytopthorasp, Peronosporasp. Verticiliumsp, Bremia, Plasmoparasp, fertőzések kialakulását, Phytopthorasp. fertőzés esetén némi gyógyító hatással (kuratív) is bír. Használata során nem alakul ki rezisztencia probléma. A Biolchim is gyárt intenzív gyökereztető terméket SPRINTALGA néven, amely amellett, hogy a hajszál gyökeresedést segíti, előrehozza a virágzást. A NOV@ pedig egy tápanyagfeltáró-talajkondícionálószer. Csatordai László a Nov@ hatását szamócában kísérleti eredmények, fotók bemutatásán keresztül is szemléltette, elmondta, hogy a kísérletek során 10%-os termésmennyiség növekedés is beigazolódott. Az ebédet követően gyakorlati bemutatóra került sor, ahol lehetőség volt a szaktanácsadókkal konzultálni. A gyakorlati bemutató helyszínét most is Nemes-Nagy Zsolt biztosította számunkra, aki már a tavalyi évben is rendkívül barátságos, nyitott hozzállást tanúsított és idén is szívesen vállalta, hogy bemutatja 10 000 m2 nagyságú üvegházát Zsombón. Zsoltnál állványos és kezelt kókuszpaplanos rendszert, valamint a Mazzoni cég több szamócafajtáját is láthattuk: Clery, Premy, Aprica, és a Joly fajtákat. A 800-as frigó palántákat tavaly augusztus elején ültették ki. Egy telepvezető és Mácsai Imre szaktanácsadó is segíti Zsolt munkáját, 4 éve foglalkoznak szamócával a paprika mellett.

A szakmai napon több cég, köztük a Metra Kft., a Tó és Öntözés, a Brinkmann, az LC Packaging TPI Kft., és a Pro Horto Kft., ZFW Hortiservice Kft. kiállítóként vett részt a rendezvényen.

BOGYA ZITA
szakmairendezvény koordinátor
TÉSZ-ÉSZ Nonprofit Kft.