2015. február elején került sor a 83 ország 2.700 kiállítójának részvételével megszervezett Fruit Logistica szakkiállításra Berlinben. A világszerte 65.000 kereskedelmi látogatót vonzó kiállításon a FruitVeB mellett részt vettek a francia, az olasz, a spanyol, a portugál és a román szakmaközi szervezetek is, melyek közül előbbi néggyel sikerült tárgyalásokat folytatni. A magyar szakmaközi delegációt Ledó Ferenc elnök vezette. A szervezetek megállapodtak a további együttműködésben, tapasztalatcserék megszervezésében; s informálták egymást a közös projektek tervezésének és megvalósításának lehetőségeiről is az EU2020 program és az Európai közösségi részfinanszírozású forrásaik kapcsán. Az Európa 2020 az EU saját növekedési stratégiája, mely öt kiemelt területen (foglalkoztatás, innováció, oktatás, társadalmi befogadás és éghajlatváltozás/ energia) megalapozza a 2020-ra kijelölt célok megvalósítását.

-HZS-