A FruitVeB szaktanácsadók és termelők részvételével 2017. május 21-23. között szakmai látogatást szervezett Belgiumba, Flandria régióba. A flandriai VLAN (a magyar AMC-nek megfelelő szervezet) képviseletében Gert Van Causenbroeck fogadta a 30 fős csoportot, amelyet dr. Nagy Béla, Flandria Magyarországi Kereskedelmi Kirendeltségének vezetője is elkísért. A tanulmányút kiemelt célja volt megismerni a Flandriában alkalmazott nyomonkövetési és értékesítési rendszert, amelyet a zöldség-gyümölcs termékpályán évtizedek óta sikeresen alkalmaznak.

A szakmai úton résztvevők saláta, póréhagyma és cukkini termeléssel foglalkozó termelőket látogattak meg, a farmokon tanulmányozták az ott alkalmazott nyomonkövetési és értékesítési rendszert. A helyi termelőknél tett látogatás betekintést engedett a termelők munkájába, valamint megismerkedtek a termelőnél végzett postharvest és az áruvá készítés folyamatával.

A csoport a teljes ellátási lánc mentén követte a folyamatokat, megismerve a nyomonkövetési rendszer működését, melynek alapja egy olyan minőségbiztosítási rendszer, amelyben a termelő, a szövetkezet egyaránt részt vesz. Az anyagi folyamatok adminisztrációját a minden szereplő által szabadon elérhető számítógépes rendszer biztosítja, az áru azonosítására pedig a termékpálya egészén vonalkódos rendszer szolgál. A rendszer megbízhatóságát jelzi, hogy az árverési csarnokban ülő vásárlók az áru tényleges megtekintése nélkül licitálnak a termékekre. A fogyasztói döntést segíti, hogy a termelő az áruvá készítés részeként már farmon elhelyezi a csomagoláson azokat a márkamegjelöléseket, amelyek a friss termékek minőségét jelzik.

A termelő által beszállított áruk értékesítése a termelői szervezetek által létesített és fenntartott árverési csarnokokban (Veilingek) történik. Ezek a központok a flandriai zöldséggyümölcs termelés és értékesítés egészét átfogják. A helyszíni látogatás során a csoport működés közben követhette, hogyan folyik az értékesítés a BelOrta, a valamint REO Árverési Csarnok és Logisztikai Központban és a Hoogstraten Veilingekben. Ezek a központok egymással is összeköttetésben vannak, így az egyes áruféleségek értékesítésre felajánlott mennyisége és végső értékesítési ára mindenki számára szabadon elérhető információ. A termelő a nap végén az értékesítés során kialakult átlagárat kapja, a felesleges termékmennyiségeket pedig a rászorulókat ellátó Élelmiszerbankon keresztül vonják ki a forgalomból.

A látogatás során a Hoogstraten Fajtakísérleti Állomás tevékenységével is megismerkedhettek a résztvevők. A korszerűen felszerelt üvegházakban, fóliasátrakban és szabadföldi ágyásokban paradicsom, paprika, szamóca fajták termesztésbe vonási kísérleteit mutatták be a házigazdák.

Az árverési csarnokok működéséről készült filmeket a http://www.fruitveb.hu oldalon tekinthetik meg.