2011 óta minden évben, most negyedik alkalommal látogattak az érdeklődő termelők a Kft. Kecskemét Gerő- majori ültetvényébe. Sok új arcot láttunk a TÉSZ-ÉSZ idei rendezvényén, de többen rendszeres visszatérők.

Mindig szívesen teszek eleget a FruitVeB felkérésének. Nyitott vagyok a gazdaság munkájának, eredményeinek bemutatására. Úgy gondolom a mi fejlesztéseink alapul szolgálhatnak mások munkájához. Itt őszintén beszélgetünk a munka során felmerült nehézségekről is, így akik ezután fognak hozzá okulhatnak a mi tapasztalatainkból.

„Még ha tudnám is, hogy holnap vége a világnak, almafámat azért ma mégiscsak elültetném.” olvasható Luther Mártontól az idézet a válogató csarnok falán. A szakmai vonatkozásán túl mit szeretne ezzel az itt dolgozóknak és a vendégeknek üzenni?

Az idézetet 89 éves édesanyám találta, és adta át nekem. Számomra a bizakodást, reménykedést, és a megújulást üzeni. Ennek szellemében fogalmazom meg, fontos számunkra, a termesztéstechnológia javítása a minőségi termesztés érdekében, az előállított érték megtartása a tárolás, csomagolás során. Igyekszünk élni a fejlesztési támogatások adta lehetőségekkel a piaci pozíciónk javítására.

A fejlesztések előtt a döntéseit mindig alapos tájékozódás előzi meg, sokszor a legkorszerűbb külföldi példákat is megnézi, mielőtt elindul a beruházással. Így volt ez az ültetvény átalakításakor és a hűtőház építésekor is.

Igen, természetesen a hosszú távú, eredményes gazdálkodáshoz megalapozott döntésekre van szükség. Igazodnunk kell a fejlesztési, piaci trendekhez, hogy versenyképesek legyünk. Példa erre a 2000-ben telepített ültetvény átalakítása is. A magasítot technológiát olasz termelők példája alapján alakítottam ki, így a fák biztonságosan 50 t/ ha feletti, kiegyenlített minőségű termést adnak hosszú távon. A hűtőház beruházásánál négy cég ajánlatát kértem be, majd Dr. Kállai Tamás tanácsai alapján határoztuk meg az optimális hűtőház kritériumait, a kapacitást, a vezérlést. Az LHG ajánlata állt legközelebb a szakmai igényekhez, így azt a saját szükségleteinkhez igazítva fogtunk a beruházáshoz.

Nem csak a tervezésben, de az üzemeltetésben is ügyel minden részlet dokumentálására.

Elengedhetetlen a tevékenységünk részletes és naprakész kontrollja. Így tudjuk értékelni munkánkat és biztonságosan tervezni. Példaként mondhatom a hűtőház üzemeltetése során mért apadási veszteséget. 24 óránként tudjuk kamránként mérni a párologtatást. Így látjuk, hogy az alma súlyvesztesége mindössze 2%. Ez visszaigazolja, hogy jó döntés volt ez a korszerű, a hőmérsékletváltozások iránya alapján szabályozó hűtési rendszer beépítése, mivel így a szabályozás 0,1°C változás alapján történik és az alma hőmérséklete szinte azonos, így állandó a páratartalom is, a belső légtérben.

Milyen szempontok alapján döntött az alma válogatógép beszerzése mellett?

Exportálni csak ismert fajtát, megfelelő csomagolásban, és osztályozottságban, homogén minőségben lehet. Így szükség volt színre és méretre precízen válogató gépsorra. A GREEFA négy soros, vizes ürítéses rendszere 10-11 felé képes 90% feletti biztonsággal, színre és méretre válogatni az almát. Így frakciók szerint lehet kínálni egységes kinézetben és minőségben az árut a piacon. A gépsort olyan kiegészítőkkel is elláttuk, ami a csomagolást segíti. Ebben az évben a saját, 1500–1600 t termést válogattuk, de ennél jóval nagyobb kapacitású, 3000–3500 t az éves teljesítménye. Kiszámoltuk, hogy a saját termés válogatása esetén 4 Ft plusz amortizációs költség rakódik egy kg almára 10 év megtérüléssel számolva. Azonban ez a gép legalább 15 évig szolgál majd, valamint már tárgyalunk a környék más almatermelőivel is a bérválogatásról.

A bemutatón többször fogalmazott így: csak valós piacra szeretnének szállítani. Mit ért ez alatt?

Számomra valós piac, ahol kizárják a közvetítő neppereket, a terméket olyan kiskereskedelmi lánc veszi meg, ami közvetlenül adja tovább a fogyasztónak. Minőségi áruért megbízhatóan fizet. Ilyen piacra, egy dániai áruházláncnak sikerült tavaly már almát szállítanunk 3–5 kamionnal. A közeljövőben milyen fejlesztést tervez a gazdaságban? Az ültetvény öntözését szeretnénk korszerűsíteni. Építettünk egy víztározót, amit hamarosan beüzemelünk. Az öntöző víz vastartalma magas, így szükségünk van a tárolt vízre. A tározóhoz tápoldatozó, pH beállító rendszer is tartozik. A jobb vízminőség lehetővé teszi, hogy az egyszerű csepegtető szalagot nyomás szabályzós csepegtető gombákra cseréljük, ezzel biztosítva az ültetvény egyenletes, precíz öntözését és tápanyag-ellátását. További új, érdekes feladatokat jelent számomra az intenzív cseresznye ültetvény kialakítása 4x1,5m-es térállásban fóliatakarással.

Köszönöm a beszélgetést!

LDH.

 

1970-ben fejeztem be a Kertészeti Egyetemet, mint borász. Pár héttel később a Helvéciai Állami Gazdaság főborászi munkáját bízták rám. Abban az időben kezdődött az állami gazdaságok önálló export tevékenysége, ami együtt járt a komoly tároló és technológiai fejlesztésekkel. Számtalan beruházást valósítottunk meg. 11 borász mérnök dogozott mellettem, 24 millió palackot, 220 000 hl-t forgalmaztunk évente. Borászati munkámmal párhuzamosan szüleim tanyáján fólia alatti zöldség, majd később dísznövénytermesztést folytattam 2005-ig. Ebben a közel 20 évben igen sok élmény, munka, siker részese lettem. 1992-ben részt vettem a Szigetszentmiklósi Flóra Hungária Kft. Nagybani Virágcsarnok megalapításában, később működtetésének feladataiban. 1994-ben megalapítottam többségi tulajdonosként a Kecskeméti Flóraland Kft-t, az elsők között vidéki virág nagykereskedelmi vállalkozást. Ez ma is működik. 1990-ben kezdődtek a termőföld részarány visszaadások, illetve kárpótlások. Szüleim, nagyszüleim jogán Kecskemét környékének egyik legjobb gyümölcstermő helye került családunk tulajdonába. Itt 2000-ben kezdtem meg a gyümölcsösök telepítését, először, mint egyéni vállalkozó, később ezt a tulajdonomat jelentő Oleum 2000 Kft folytatta. Jelenleg több mint 80 ha gyümölcsöst művelünk: alma 37,8 ha, szilva 21 ha, cseresznye 9,7 ha, meggy 9 ha, birs 3,3 ha. Minden ültetvényünk sűrű térállású, öntözött, részben jéghálóval védett. 2012-ben építettünk 1250 t tárolására alkalmas hűtőházat, gyümölcsmanipuláló csarnokot, válogató rendszert. Remélem, teremtőm megengedi nekem, hogy még néhány évig aktívan kivegyem részem a kihívások megoldásában.