A kajszi fajtahasználat és kereskedelem fejlődése az utóbbi 10 évben nagyobb mértékű volt, mint bármely más csonthéjas fajé. Dél-Európában a kajszi érési szezon elképesztő mértékben meghosszabbodott: 90 napról 150 napra. Az extra korai fajtákat már április végén szüretelik, a legkésőbbi fajták szeptember elején érnek.

Elterjedés

Történelmileg a kajszitermesztés jelentősebb volt Dél-Közép-Franciaországban (Rhón völgye, Languedoc-Roussillon), Görögországban és Közép-Dél-Olaszországban. Az öntermékenyülő, későn virágzó és érő fajták bevezetése lehetővé tette e gyümölcsfaj termesztésének gyors bővülését az északibb fekvésű, kontinentális klímájú területeken, mint például Észak-Görögországban, a Pó völgyében Olaszországban, az Ebro völgyében és Aragóniában Spanyolországban. Olaszországban a rendszeres terméshozásnak és kedveltségének köszönhetően a kajszi részben helyettesítette az őszibarackot, annak hagyományos termőhelyein is, ahol az őszibarack volt a legfontosabb gyümölcstermő növény (pl. Emilia-Romagna). Ugyanakkor a határozott fajtaszortiment-váltás ellenére a kajszitermesztés délen továbbra is stabil. Hasonló helyzet figyelhető meg Görögországban. Spanyolországban a fajtaválaszték folyamatosan bővül olyan területeken is, ahol korábban sosem termesztettek kajszit.

Művelési rendszer és termesztéstechnológia

A legelterjedtebben használt koronaforma szinte mindenütt továbbra is a váza és a bokor változatai (Spanyol váza vagy hagyományos váza). Egyetlen jelentős kivételként Észak-Olaszország említhető (Piemont és Emilia-Romagna), ahol a dombvidéken használatos hagyományos váza mellett (600-800 fa/ha) sikeresen bevezették a karcsúorsót (1. és 2. kép), a füzért és az Y formát (több mint 1 500 fa/ha). Ezeket az ültetvényeket az almatermésűeknél és az őszibaracknál elterjedt módon metszik és művelik. Az új formák bevezetését klimatikus okok tették szükségessé, a magasra nevelt fák kevésbé károsodnak a kései fagyoktól. Ezek a módszerek csökkentik a nem termő időszakot is, már a harmadik évtől teljes termés érhető el. Ezeken a területeken a korábban elterjedt Palmetta sövény egyre kisebb jelentőségű. A korábbiakhoz képest jelentős változás, hogy az új ültetvények öntözöttek. A helyes öntözési technológia kritikus a nagyon kései fajták (augusztusi érésű) ültetvényeiben, mert ezek hozama elérheti a 45-47 t/ha szintet is. Egy másik újabban bevezetett munkaművelet a virágritkítás. Ez kiváló módszer az öntermékenyülő fajták gyümölcsminőségének szabályozásához, ugyanis a túlzott termésberakódás csökkenti a méretet és késlelteti az érést.

Alanyok

A talajtípusok és a termőhelyek klimatikus adottságainak eltérései miatt változatos az alanyhasználat. Spanyolországban a Montclar® vagy más vadőszibarack alanyok a legelterjedtebbek. Franciaországban a vadőszibarackok mellett mirobalán magoncokat, GF8-1 Marianna szilvát és új hibrid alanyokat alkalmaznak, mint pl. a Rootpac® sorozat. Olaszországban a legszélesebb körben használatos alany a mirobalán klónszelekcióból származó, vegetatív úton szaporított Myrobalan 29C, amely szinte minden új ültetvényben megtalálható, különösen Közép- és Észak-Olaszországban. Bár a múltban jelentős volt a mirobalán magoncok használata, ma már visszaszorult a hegyvidéki ültetvényekbe. A déli termőhelyeken a Myrobalan 29C mellett vadőszibarackot (Montclar® vagy más szelekció) és GF677 alanyt őszibarack közbeoltással alkalmaznak. További vizsgálat alatt álló és terjedő alany a Rootpac® R Replantpac*, amely kiváló hatású a minőségre (növeli a méretet, színeződést, és korábbi érést biztosít), a Myrobalan 29C-hez viszonyítva gyengébb növekedésű és ellenállóságot mutat az Armillariával szemben (újratelepítéseknél is alkalmazható).

Érési időszak

A kajszi hagyományos fő érési időszaka május és június, kivételként említhető a Rhón völgye, ahol későn szüretelnek (július közepe- vége). A francia IPS® csoport által előállított kései és nagyon kései érésű fajták (Carmingo® sorozat) 2006-os bevezetése kisebb forradalmat idézett elő az érési időszakot tekintve, mivel így a friss kajszi kínálat kitolódott szeptember első hetéig. Ezek a fajták néhány év alatt jól beágyazódtak a piaci kínálatba, a legnagyobb mértékben telepített fajtákká váltak a mediterrán térségben. Termesztésük jelenleg Közép-Kelet-Európában erősödik (főleg Magyarországon, Szerbiában és Romániában).

Gyümölcstulajdonságok

Az öntermékenyülés és a kibővült érési időszak mellett a harmadik lényeges innováció a gyümölcstulajdonságok területén tapasztalható az utóbbi néhány évben. A klasszikus sárga héjú, puha húsú fajták lecserélődtek kétszínű (narancssárga alapszín és élénkpiros fedőszín) vagy szinte teljesen piros fedőszínnel fedett kemény húsú, magvaváló fajtákra. Korábban a kajszifajták alkalmatlanok voltak távoli export piacok elérésére, de a gyümölcstulajdonságok javulása jelentős változásokhoz vezetett a kereskedelemben. A húskeménység és a tetszetősség javulásával a kajszi olyan piacokon is megjelent, ahol korábban ismeretlen volt. Ezzel együtt a termesztő országokban is emelkedett a fogyasztás 3-5%-kal évente. Ez a piaci tendencia ellentétes az összes többi csonthéjas gyümölcsfajnál tapasztalthoz viszonyítva. A gyors növekedés sajnos negatív hatású volt a gyümölcs ízére. Ez elsősorban az intenzív színeződés miatti korai szüretnek és a távoli exportálási lehetőségeknek köszönhető. Ez a két tényező együttesen komolyan ronthatja a faj termesztésének további fejlődését. Több figyelmet kell szentelni a gyümölcsök érzékszervi minőségét meghatározó tulajdonságokra a termesztés minden szakaszában, mielőtt értékesítésre kerül (az ezzel kapcsolatos első kedvezőtlen jeleket már észlelték az olasz és spanyol belső piacon).

Vírus ellenállóság

A jól ismert, nemzetközileg is jelentős kórokozó a Plum Pox Vírus (Sharka vírus) elterjedtsége arra ösztönzött néhány nemesítőt (főleg az állami finanszírozású kutatóhelyeken), hogy ellenálló fajtákat állítsanak elő és terjesszenek el. Elsősorban a francia INRA és az olasz CRPV ilyen irányú törekvései ismertek. Ezen projektek keretében több ellenálló fajtát állítottak elő, mint pl. a Bora* (forgalmazó CRPV) és a francia Anegat® és több fajta az Aramis® csoportból (forgalmazó INRA).

Fajták

Az alábbiakban az Olaszországban elterjedt és a terjedő fajtákat mutatjuk be. Ezek a fajták részben vagy teljesen megfelelnek az előzőekben bemutatott feltételeknek. A leírások és az összegző megállapítások Emilia-Romagna-i termesztési tapasztalatok alapján készültek.

Tsunami® EA5016*

Forgalmazó: Escande; Nemesítő: Escande
Nagyon korai fajta (3-5 nappal az Aurora előtt). A gyümölcs nagyméretű, átlagos tömege 70-90 g. Felületének 60-70%-át élénk piros fedőszín fedi. Nagyon jó ízű, sav-cukor aránya kiegyensúlyozott. Kemény húsa miatt egyszerűbb a betakarítás szervezése. A fán és a tárolóban is hosszan megőrzi minőségét. Fája erős, feltörő növekedésű. Minden típusú termőrészen jól terem. Pozitív tulajdonság: ízletes, aromás, lédús gyümölcs Negatív tulajdonság: eső okozta repedésre érzékeny. Nagyon korán az Aurora előtt néhány nappal érik. Nagyméretű, kemény húsú gyümölcsét szinte teljesen (90-100%) élénkpiros fedőszín borítja. Nagyon termékeny, könnyen kezelhető növény. Íze jó, közepesen savas. Fája közepes erősségű, szétterülő. Öntermékenyülő. Pozitív tulajdonságok: termőképesség és színeződés Negatív tulajdonság: korai szüret esetén íze savas.

Rubista* Carmingo®

Forgalmazó: IPS; Nemesítő: M.Bois
Korai, 100 %-ban vörös fedőszínnel borított gyümölcsű (még az árnyékban fejlődöttek is) fajta. Fája gyengébb növekedésű, kissé feltörő habitusú. Öntermékenységének és középkései virágzásának köszönhetően nagyon termékeny. Megnyúlt gyümölcse teljes mértékben sötétvörösre színeződik, húsa narancssárga. Megfelelő méret elérése érdekében korán és erősen kell ritkítani. Öntermékenyülő Pozitív tulajdonságok: termőképesség és színeződés Negatív tulajdonság: méret

Primidi* Carmingo®

Forgalmazó: IPS;
Nemesítő: M.Bois
Új, a színeződése és mérete miatt nagyon érdekes fajta. Keménysége és tárolhatósága kiváló. Jó ízű, savtartalma közepes. Korán virágzik, öntermékenyülő. Pozitív tulajdonság: termőképesség és színeződés Negatív: közepes hidegigényű

Magic Cot*

Forgalmazó: Cot International;
Nemesítő: SDR FRUIT LLC
Korai, nagy mérete és tetszetőssége miatt érdekes fajta. Fája erőteljesen feltörő növekedésű. Minden termőrészen (a nyársakon és a vesszőkön is) hoz termést. Gyümölcse legömbölyített szív alakú, igen nagyméretű, 50%-ot meghaladó mértékben élénkpirossal borított. Kemény hús és jó íz jellemzi. Wonder Cot* és Lilly Cot* fajtákkal társítva hasznosítható a termőképessége. Pozitív tulajdonság: méret és színeződés Negatív tulajdonság: erős növekedés

Medflo* Carmingo®

Forgalmazó: IPS;
Nemesítő: M.Bois
Új, középkorai fajta, szépen színezett gyümölcsökkel. Nagyméretű, kemény húsú. Íze jó, édes és aromás. Nagyon korán virágzik, öntermékenyülő. Pozitív tulajdonságok: színeződés és méret Negatív tulajdonság: közepes hidegigény, korai virágzás

Mediabel* Carmingo*

Forgalmazó: IPS; Nemesítő: M.Bois
Öntermékenyülése és a gyümölcs tetszetőssége (30-50%-ban intenzív pirossal fedett) miatt nagyon érdekes, közepes érési idejű fajta. Gyümölcsei nagyon lassan érnek túl a fán. Fája szétterülő, közepes növekedési erélyű, nagyon termékeny, könnyen kezelhető. Gyümölcsei kiegyenlítetten nagyméretűek, kemények. Íze kiváló, édes, aromás. Öntermékenyülő. Pozitív tulajdonságok: termőképesség, Pseudomonas ellenállóság Negatív tulajdonság: ritkítást igényel

Sunny Cot*

Forgalmazó: Cot International;
Nemesítő: SDR FRUIT LLC
Egyszerre érik a Goldrich fajtával, nagyon érdekes a tetszetős megjelenése és a hús kiemelkedő keménysége miatt. Fája középerős növekedésű, szétterülő, kiválóan terem valamennyi termőrész típuson. Gyümölcse enyhén megnyúlt-kerekded, nagymértékben színezett, 50%-nál magasabb arányban borítja piros fedőszín. Húsa kemény, kiváló ízű. Nem reped, jól tűri az áruvákészítés műveleteit. Pozitív tulajdonságok: méret és színeződés Negatív tulajdonság: jó megporzást igényel

Delice Cot*

Forgalmazó: Cot International;
Nemesítő: M.L. Eteve
Új, közepes érési idejű fajta, nagyon érdekes a rendszeres magas terméshozása miatt. Gyümölcse gömbölyű, 50-60%-os mértékben fénylő piros fedőszínnel. Húsa nagyon kemény, íze kiegyensúlyozott, közepesen savas. Öntermékenyülő. Pozitív tulajdonságok: termőképesség és színeződés Negatív tulajdonság: ritkítást igényel

Kioto*

Forgalmazó: Escande;
Nemesítő: Escande
Középes érési idejű fajta, nagymértékben telepített, jól alkalmazkodó, köszönhetően az öntermékenyülésnek. Fája gyenge növekedésű, szétterülő, erős metszést igényel. Gyümölcse középnagy, sötétvörössel 50-70%-os mértékben fedett. Középesen későn, gazdagon virágzik. Mivel nagyon termékeny, korai ritkítás javasolt. Öntermékenyülő. Pozitív tulajdonság: termőképesség Negatív tulajdonságok: ritkítást igényel, érzékeny a Pseudomonas fertőzésre

Pieve*

Forgalmazó: CRPV;
Nemesítő: D.Bassi
Kiváló közepes érési idejű, öntermékenyülő fajta. Gyenge növekedésének köszönhetően fája könnyen kezelhető. Narancssárga héját 50-60%-ban piros szín fedi. Íze kiváló, édes és nagyon aromás. Sík területeken és hideg mikroklímákban is termeszthető öntermékenyülésének és nagy hidegigényének köszönhetően. Korai erős ritkítás javasolt. Öntermékenyülő. Pozitív tulajdonságok: íz és színeződés Negatív tulajdonság: nem megfelelő metszés esetén mérete kicsi

Lady Cot*

Forgalmazó: Cot International;
Nemesítő: M.L. Eteve
Nagyon érdekes, középkései fajta öntermékenyülése és a gyümölcs tetszetőssége miatt. Fája erős, félig feltörő növekedésű. Gyümölcse ovális, nagy, felülete nagy részét sötétpiros fedőszín borítja. Húsa nagyon kemény, édes és aromás. Öntermékenyülő. Pozitív tulajdonságok: termőképesség és színeződés Negatív tulajdonság: korai szedésnél kevésbé aromás

Albinova*

Forgalmazó: Geoplant Faiskola;
Nemesítő: A.Minguzzi
Középkései fajta, öntermékenyülő, nagyon későn virágzik. Kiválóan alkalmazható sík területeken és kontinentális klímában. Fája erős, feltörő növekedésű, virágot elsősorban a nyársakon képez, ezért nyári metszés javasolt. A Bergeronnal érik, nagyon nagy méretű (3A-4A), gyümölcse szív alakú, alapszíne fénylő narancssárga, amelyet a napon fejlődött gyümölcsökön 15-20%-ban piros fed. Húsa kemény, magvaváló. A fán és a tárolóban is igen hosszan tartható. Legérdekesebb tulajdonsága az íze, kifejezetten aromás, sav-cukor aránya tökéletes. Öntermékenyülő. Pozitív tulajdonságok: íz és alak Negatív tulajdonság: gyengébb terméshozás nem megfelelő metszés esetén

Faralia* Carmingo®

Forgalmazó: IPS;
Nemesítő: M.Bois
Gyümölcsmérete és hosszú tárolhatósága miatt kiváló középkései fajta. Fája erős, szétterülő növekedésű. Gyümölcse háromszegletű, 30-50%-ban fénylő piros színnel fedett. Húsa kemény, kiváló aromájú. Még sík termőhelyen is javasolható intenzív ültetvények létesítésére. Javasolt pollenadói: Farbaly * vagy Farely*. Részben öntermékenyülő. Pozitív tulajdonságok: méret és tetszetősség Negatív tulajdonságok: Pseudomonas baktériumra és Sharka vírusra érzékeny

Farbela* Carmingo®

Forgalmazó: IPS;
Nemesítő: M.Bois
Kiváló kései fajta (Farbaly idejében), öntermékenyülő, gyümölcse nagyméretű, jó ízű. Fája erősen, félig feltörően növekszik. Virágzása középkései. Gyümölcse háromszegletű, nagy (hasonlóan a Faralia-hoz), 30-50%-ban piros fedőszínnel borított. Íze jó, aromás. Húsa kemény, magvaváló. A fán lassan érik, hosszan tárolható. Rendszeresen és bőven terem a nyársakon és az oldalelágazásokon. Öntermékenyülő. Pozitív tulajdonságok: méret és termőképesség Negatív tulajdonság: termőrefordulás

Farbaly* Carmingo®

Forgalmazó: IPS;
Nemesítő: M.Bois
Kései érésű fajta, amely nagyon érdekes a magas termőképessége, húskeménysége és tárolhatósága miatt. A gyümölcs felszínét 50-60 %-os mértékben intenzív élénkpiros fedőszín borítja, gömbölyű, kemény, jó ízű (nagyon aromás). Fája erős, szétterülő növekedésű. Különösen alkalmas intenzív ültetvények létesítésére sík termőhelyen is. Kései virágzású, öntermékenyülő. Pozitív tulajdonságok: termőképesség és tetszetősség Negatív tulajdonság: korai szedés esetén kevésbé aromás

Farlis* Carmingo®

Forgalmazó: IPS;
Nemesítő: M.Bois
Nagyon kési fajta, amely magas termőképessége, színeződése és íze miatt érdekes. Fája erősen, feltörően növekszik. A gyümölcs középnagy, 40-50%-ban pirossal fedett, kemény. Íze kiváló, édes és aromás. A fán sokáig megtartja minőségét, hosszan tárolható. Kontinentális klímájú területekre javasolt kései virágzása és öntermékenyülése miatt. Pozitív tulajdonságok: színeződés és íz Negatív tulajdonság: nem megfelelő ritkítás esetén a mérete

Gianluca Pasi, Geoplant Faiskola
Fordította: Dr. Szabó Zoltán