Jelenleg a SZIE Zöldség-és Gombatermesztési Tanszékének Emeritus oktatója. Hogyan került kapcsolatba a kertészettel és miért a paprikát választotta a szakterületének? Kik voltak azok a legfontosabb személyek a pályafutása során, akik szakmailag meghatározó szere-pet töltöttek be az Ön életében?

Ellentétben sok kollégával, nekem terveim a kémiával és a talajtannal voltak, a kertészetet igazán csak az egyetemi tanulmányaim végén szerettem meg. Mint zöldségszakkörös hallgatónak Soroksáron voltak kísérleteim, amiket kezdetben egyedül jártam értékelni, később Dr. Koródi László tanárommal és néhány szakkörös társammal, más tanszéki kísérletek bevonásával együtt gondoztunk, felügyeltünk. Órarendi elfoglaltságok és a tanulás mellett a hetenkénti egy-két nap kezdetben fárasztó volt, de tanáromnak köszönhetően idővel egyre többet láttunk és megértettünk a növények termesztéséből, egyre érdekesebb lett számomra a zöldségtermesztés.

A tanszék kiváló külföldi kapcsolatainak segítségével egy évre kimehettem Hollandiába tanulni és dolgozni – a 70-es évek elején ez nagyon nagydolognak számított (!). Feltétele egy nagyon kemény gyakornoki év sikeres teljesítése volt az egyetem kísérleti üzemében. Éjjeli ügyeletek, hajnali kelés, kemény fizikai munka, mint kazántakarítás, trágyahordás. Soroksár a 70-es évek elején a zöldséghajtatás központjának számított, rengetegen látogatták hazai kertészek és külföldiek az ott folyó kísérleteket, százával vettek részt a tanszék által szervezett szak-tanácsadási napokon és tanfolyamokon. Látva azt, hogy munkánk eredményeként gomba módra szaporodtak a fóliaházak az országban, valamennyinkre lelkesítően hatott. Kérték a véleményünket, igényelték a munkánkat, nem győztünk tanácsadásra járni, az érdeklődő kertészeket fogadni. Közben megüresedett a tanszéken működő talajvizsgáló és szaktanácsadó laboratóriumnak a vezetői állása, amivel a tanársegédi munkám mellett megbíztak. Mint fontos zöldségnövénynek, az étkezési paprikának technológiai fejlesztése a tanszék feladata volt, így, mint növényhez közel kerültem, és a talajvizsgáló laboratórium által adódó lehetőséget összekapcsolva nekifogtam a fehér termésű paprika tápanyagigényének és tápanyagellátásának kutatásához, ami később a doktori, majd a kandidátusi és az akadémia doktori munkáim témája is lett.

Kiváló tanárkollégák vettek körül, akiktől sokat tanulhattam. Tanszékvezetőm Somos akadémikus volt, aki nemcsak szakmailag támogatott, az élet sok egyéb területén is figyelemmel kísérte pályámat és segített. Mentorom Koródi László professzor volt, a szaktanácsadás lélektanát, mint megannyi gyakorlati ismeretet Turi Istvántól tanultam el. Természetesen egy ilyen vállalás, a reggeltől estig tartó munka és vidékre járás, a család támogatása nélkül elképzelhetetlen lett volna. Ebben a feleségem kiváló partner volt!

Szakmai életútja során nagyon sok kitüntetést, díjat kapott, sok fontos pozíciót töltött be. Ezek közül melyekre a legbüszkébb?

Természetesen jól esik, és szívesen gondol az ember az elismerésekre a kitüntetésekre. De igazán jóleső érzés mindig akkor töltött el – és ebben sokszor volt részem – amikor egyszerű kertészek megdicsértek az előadásaimért, vagy az adott szaktanácsokért őszinte köszönetet mondtak. Büszke vagyok szak- és tankönyveimre, amelyek közül öt Nívódíjban részesült. Részben a munka- és lakhelyemnek köszönhetően – és erre nagyon szívesen gondolok – az elmúlt évben Budapest XXIII. kerületének Díszpolgárává választottak.

2002-ben, amikor átvettem a Zöldségtermesztési Tanszék irányítását, utasításként kaptam a dékánomtól, hogy fiatalítsam a gárdát akkor a tanszéki átlagéletkora 57 év volt. Idős, tapasztalt kollégáktól megválni? Fiatalokat, kiket és honnan szerezni? Egyben a tanszéki békét, az oktatás és a kutatás színvonalát megtartani? Lehetetlen feladatnak tűnt, de mégis sikerült. Mára egy olyan lelkes és fiatal, a szakmában egyre nagyobb elismerést szerzett gárdát tudhatok magam mögött, akik bármely hazai és külföldi intézettel képes a versenyt felvenni. Nagy örömmel és figyelemmel kísérem munkájukat, nagyon büszke vagyok rájuk!

A hazai zöldségszaktanácsadás egyik meghatározó alakja volt egész élete során. Hogyan ítéli meg a kertészeti oktatás, kutatás és a szaktanácsadás jelenlegi helyzetét?

Két dolgot mindig szem előtt tartottam. Az egyik a kutatás, az oktatás és a szaktanácsadás kapcsolata volt, a másik az egyetemi katedra tekintélyének megőrzése. Jól oktatni csak az tud, akinek van kutatási élménye és ismeri a gyakorlat gondjait. Kutat-ni csak az tud, aki tisztában van a termesztés problémáival, és szaktanácsot csak az tud adni, aki rendelkezik pedagógiai képességekkel, tud újat mondani a termesztőknek, és tisztában van azzal, hogy mi történik a gyakorlati életben. Ha ez a hármas egység, a szaktanácsadás, a kutatás és az oktatás nincs meg egy tanszéken, akkor az az intézmény nem alkalmas feladatának betöltésére. A zöldségtermesztésben is, mint a többi kertészeti ágazatban, rendkívül hiányzik egy objektív, kizárólag a termesztők érdekeit szolgáló szaktanácsadási rendszer, amely független minden gyártói érdektől.

A katedra szigorúan tiszteletet érdemel úgy a hallgató, mint a tanár oldaláról, de első sorban a tanár részéről. Az olyan oktató, aki nem készül az órájára, megjelenésével és viselkedésével nem adja meg a tiszteletet a katedrának illetve a diákoknak, továbbá nem képes, még ha konfliktusok árán is fegyelmet tartani az óráin, ne várja el a hallgatóságtól a tiszteletet. 50 év alatt volt lehetőségem tapasztalni: ha a hallga-tó látja a tanára részéről a fegyelmet, érzi a tiszteletet, akkor ő is ennek megfelelően viselkedik. Nem bratyizással és haverkodással
kell a tanárnak a hallgatóság tekintélyét és elismerését megszerezni! A diák, míg tanul, nem méltányolja a tanárait. Csak később, amikor már többet tud a világról, akkor érti meg, milyen sokkal tartozik azoknak, akik nevelték. A jó tanár nem vár el dicséretet, sem szeretetet a fiataloktól, nem provokálja ki az elismerést. Azt kivárja, hogy idővel megkapja tőlük!

Hogyan látja a kertészet jövőjét? A zöldségágazatnak milyen jövőt jósol, melyek lehetnek a fejlődési lehetőségek?

Az elkövetkező években folytatódni fog az a tendencia, ami kb. 20 éve kezdetét vette. A kisebb, alacsonyabb színvonalon gazdálkodók, az újat nem követők, a képzésekben nem résztvevők mind ki fognak hullani. Megítélésem szerint a támogatásoknál ezt jobban kellene érvényesíteni, és nem azoknak adni a segélyt, akikről előre tudható, hogy nem alkalmasak a versenyre. Ezt lehet embertelen gondolatnak nevezni, de a másik – ennek ellentétje – nem más, mint pénzpazarlás. A 70-es évek elején, a fóliás zöldséghajtatás indulásakor 200-300 m2-es felületen gazdálkodók jól megéltek a bevételből. Ma ez 1-2 hektár, és a folyamat nem áll meg! Vagyis az, aki nem képes bővíteni és fejleszteni lemarad, gazdasága halálra
van ítélve. Nem lesz kisebb a konkurencia, sem itthon, sem külföldön, meg kell találni a lehetőségeinket, az üzleti partnereket, sajnos megbízhatóságunk ilyen vonatkozásban még sok-sok kívánnivalót hagy maga után. Egy rövid ideig a Zöldségtermesztők Szövetségének elnöke is voltam, nap, mint nap láttam és tapasztaltam a szerződésekkel, az áru minőségével és a szállításokkal kapcsolatos vitákat. Akkor Hollandiában az
árubörzéken (veilingeken) egyetlen láda áru bemutatása garancia volt egy egész kamion árura, senkiben nem merült fel, hogy mást mutatnak, mást mondanak, mint a valóság, sokszor szóban kötött szerződések alapján üzleteltek. Valaki csak egyszer szegte volna meg az üzleti szabályokat, többet a lábát se tehette volna be a veiling területére. Az pedig, hogy az áru ellenértékét ne fizesse meg határidőre, vagy az adó tartozását ne rendezze, egyszerűen elképzelhetetlen volt.

Jelenleg is aktívan publikál, oktat és a doktori képzésben is részt vesz. Milyen tervei vannak a jövőben?

Volt egy nagyon kedves lelkész ismerősöm, akinek azt tanácsolta a családja, hogy minden reggel sorolja fel a 12 apostolt, és ha véletlenül megakad, vagy valamelyiket kifelejti, akkor többet ne menjen a szószékre. Én is reggelenként felsorolom. 72 évesen az ember óvatosabban tervez, rövidebb célokat tűz ki maga elő. Amíg a tanszéken tudok segíteni a képzésben, amíg a szaklapok megkeresnek írásaimért, addig igyekszem a kéréseknek eleget tenni. Nem rég egy korábbi fóliás könyvemet dolgoztam át, amit múlt év novemberében adtak ki, jelenleg a kiadó a Talaj nélküli zöldségtermesztés c. könyvünket kéri újrakiadásra átjavítani, és még az idén tervezem a Zöldségfélék trágyázási gyakorlata című könyvemet elkészíteni. De egyre több időt szánok az unokáknak, hobbyjaimnak a zenehallgatásnak, az olvasásnak, az otthoni kertem ápolásának, és néha-néha a fiammal kimegyünk a Fradi meccsekre vagy elkísérem egy-egy horgászatra, amire eddig nem nagyon futotta az időmből.

Milyen tanácsot adna a mai fiataloknak? A kertészet, a szakma vagy a kutatás jelenthet-e jövőt a mostani generáció számára?

Soha nem volt könnyű, a szakma, a társadalom és a család igényeinek minden tekintetben megfelelni, azokat egyeztetni, magas szinten teljesíteni. Az elvárások nőnek, de nem szabad elfelejteni, hogy a lehetőségek is változnak, bizonyos értelemben a körülmények és a feltételek javulnak is. Nem magyarázat a fiataloknak, hogy akkor mimunkásszálláson nyolcad magammal laktam, vagy egy szobában 3 gyereket neveltem. Ez már a múlté. Most más gondok foglakoztatják a fiatalokat, mások a nehézségek. De látom a kollégáimon, hogy aki komolyan akarja a szakmáját művelni, aki vállalja a velejáró áldozatokat, azok eredményesek tudnak lenni. Meggazdagodni nem a kutató és oktató pályán lehet, de! Aki keresi a gyakorlattal a kapcsolatot, akiben van némi vállalkozási szellem, aki nem a munkaidő leteltét figyeli, az tud haladni szakmai, tudományos és anyagi vonatkozásban is. Erre is érvényes Kennedy elnök szállóigévé vált mondása: Ne azt kérdezd a szakmától, hogy mit kaptál
tőle, hanem azon gondolkodj, hogy te mit tettél érte! Függetlenül attól, hogy milyen pályát választunk, ha felfedezzük, hogy minden legyőzött akadály voltaképpen egy következő akadályra készít fel, akkor azon az úton haladunk, amely a sikerhez vezet. Az ügyes ember az akadályokban nemcsak a nehézségeket látja, azokból lépcsőt képes építeni!

 

 

Prof. Dr. Terbe István

1946-ban született Kiskunfélegyházán, középiskolai tanulmányait a helyi Petőfi Sándor Gimnáziumban végezte. Három gyerek édesapja, jelenleg négy unokája van. 1970-ben kertészmérnöki oklevelet, 1978-ban univ. dr. címet szerzett a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen. 2002-ben habilitál, 1977-ben a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, 2007-ben az MTA doktora fokozatát kapja meg. 2002-től a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető professzora. 2014 évi nyugdíjba vonulásától a Budapesti Corvinus Egyetem és a Szent István Egyetem professzor emeritusa. Nyugdíjas éveiben folytatja oktatói munkáját. Fő kutatási területe a zöldségnövények tápanyagigénye és tápanyag-utánpótlása. Évtizedeken keresztül irányítja az egyetemen a zöldségtermesztési szakatanácsadói munkát, kidolgozza a zöldségfélék talajvizsgálatokon alapuló trágyázási rendszerét. 35 szakkönyv szerzője (szerző, társszerző, szerkesztő, stb.) 5 könyve Nívódíjban részesült. Tudományos közleményeinek száma 150, továbbá 500 szakcikknek szerzője. Közleményeire 200 hazai és nemzetközi hivatkozás jelent meg. Elismerései: Magyar Rádió Nívódíja (1984), Széchenyi professzori ösztöndíj (1999), Földművelésügyi Minisztérium Nagyváthy János kitüntetés (2007), Entz Ferenc emlékérem (2007), Corvinus Egyetem Aranyérme kitüntetés (2013). 2017-ben megkapta lakóhelyének, Budapest XXIII. kerületének Díszpolgára címet. Egyéb szakmai és társadalmi megbízatások: 3 szaklap és 2 tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, két akadémiai cikluson át az MTA Kertészeti Bizottság titkára. 2010-től az Agrárgazdasági Igazságügyi Szakértői Testület tagja, 2000-2016 között a Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács, illetve a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet Etikai Bizottságának elnöke. Érdeklődési terület (hobby): zenehallgatás, olvasás, politika, labdarúgás, vasútmodellezés,
kertészkedés.