Az agrokémiában a tápanyag-utánpótlás négy elemre épül – szokás úgy is mondani, hogy négy alappillérre van:
– tápanyag (trágya) minősége, beleértve az összetételt, a halmazállapotot, az oldhatóságot és a felvehetőség ütemét illetve mértékét,
– trágya mennyisége (t/ha),
– trágyakijuttatás időpontja és
– trágyázás módja (kijuttatás illetve bemunkálás módja).

A termesztés eredményessége szempontjából a négy tényező között fontossági sorrendet nehéz megállapítani, a négyet együtt kell kezelni. Mégis a gyakorlatban a tápanyag-utánpótlás időpontjának és módjának kisebb jelentőséget tulajdonítanak, de a szakirodalom is kevésbé foglalkozik velük, és a termesztési szaktanácsadás is kisebb figyelmet fordít rájuk. Talán nem sértem meg azokat a műtrágya kereskedelemmel foglalkozó kollégákat, kitűnő szakembereket, akik kiváló termékismertetőkkel, gyakorlatias szakcikkekkel és előadásokkal segítik a zöldségkertészeket, a hangsúlyt néha indokolatlanul ők is a termékek minőségre és a mennyiségre helyezik, mellette olyan fontos szempontokat, mint a trágyamegosztás vagy a trágyakijuttatás és bemunkálás módja, nem kellő mértékben hangsúlyozzák. A szántóföldi növények esetében – búza, árpa, rozs – a hasonló technológiákból és vetésforgóból adódóan viszonylag egyszerű a „képlet”.

A gabonafélék alá az őszi trágyázás (alaptrágyázás) alkalmával, a három fő tápanyag közül a foszfort és a káliumot – esetleg a nitrogén egy részét – szórják ki, a tavaszi fejtrágyázás során, a nitrogént adják. A kapások ettől kismértékben eltérnek, de a csoporton belül sok vonatkozásban hasonlóak. Ezzel szemben a zöldségtermesztésben növényenként, az alkalmazott technológiától, a termesztés intenzitásától (külterjes, intenzív, szuper intenzív technológiák), a talajtól és termesztési céloktól függően a trágyamegosztás, és a kijuttatás időzítése, akárcsak a kijuttatás és a bemunkálás módja, nagyon különböző.

A kertészeti növények esetében is a tőke hiánya, a szűkös pénzügyi keret, a tápanyag- utánpótlás költségeit alapvetően meghatározó tényezők: a műtrágya minősége és mennyisége – rendszerint mindent felül ír, csak a legszükségesebb trágyamennyiséget vagy sokszor még azt sem juttatják ki a gazdák. Igaz, az időzítésnek és a megosztásnak lényegesen kisebb a közvetlen anyagi vetülete, de integrált gazdálkodásban gondolkodva a jó időzítéssel és ütemezéssel is jelentős tápanyag-megtakarítás, költségcsökkentés, termésnövelés és minőségjavítás érhető el. Ez utóbbi tényezőkkel, mint lehetőségekkel érdemes az intenzív és egyben integrált szabadföldi zöldségtermesztésben részletesebben és behatóbban foglalkozni.

A „harmadik pillér”-ként jelzett trágyázás ideje és a trágya megosztása szorosan összefüggő két tényező, nehezen választhatók el egymástól. Sok az ezekre ható, ezekkel összefüggésbe hozható környezeti és technológiai elem, ezek közül csak a legfontosabbak:
– termesztett növény faj (fajtacsoport, fajta),
– talaj minősége (humusztartalom, kötöttség, tápanyag-ellátottság, stb.),
– szaporítás módja (helyrevetés, palántázás, oltott és saját gyökerű palánták),
– termesztési cél (frissáru, tárolás, konzervipari feldolgozás, magtermesztés),
– esetleges szerves trágyázás,
– a kijuttatandó műtrágya mennyisége,
– a kijuttatandó műtrágya minősége,
– a trágya kijuttatás módja (szilárd formában, tápoldatként csepegtetőn keresztül vagy szórófejjel, sorközbe adagolva, teljes felületre kiszórva, talajra vagy növényre juttatva) és
– bedolgozásának módja, mélysége.

A termesztett növényfaj tápanyag felvételének üteme, a felvett tápanyagok egymáshoz viszonyított aránya a tenyészidő folyamán jelentősen változik. „Ideális” esetről, azaz optimális időzítésről és megosztásról akkor beszélhetünk, ha a talajban mindig olyan arányban és mennyiségben állnak rendelkezésére a tápanyagok, mint ahogy azt a növény az adott időszakban igényli. Természetes folyamatként ez sohasem valósul meg, mesterségesen, tápanyag-utánpótlással, mindig korrigálni, kiegészíteni kell. Bizonyos határon belül a növény rendelkezik egy természetes „szelektáló” képességgel: csak azokat az elemeket hasznosítja, és csak olyan mértékben, amelyekre illetve amennyire szüksége van. Abból a meggondolásból, hogy a gazdasági produktumot károsan is érinti, ha a folyamatot a növényre bízzuk, célszerű a tápanyag-utánpótlással, mindenekelőtt a fejtrágyázásokkal a növény ilyen igényét követni.

Ez az intenzív (célzott) növénytáplálás egyik meghatározó kritériuma! Vannak zöldségfajok, fajtacsoportok, fajták, amelyek rövididő alatt fejlesztenek szedhető termést, míg másokra a lassú biomassza képzés a jellemző. A legtöbb esetben ez a felvett tápanyagok mennyiségében is tükröződik, például: korai fejes káposzta nitrogénigénye (N) 120–130 kg/ha, középhosszúaké 180–200 kg/ha, míg a kései fajtáké eléri a 250–280 kg/ha-t. N. Vannak fajok, amelyek rövid idő alatt nagy zöldtömeg produktumra képesek (pl. kínai kel, determinált növekedésű fajták, csokros, örvös fajtatípusok), ezek tápanyag-hasznosítása, tápanyag- felvételük üteme gyorsabb, ennek megfelelően viszonylag rövid idő alatt kell számukra nagyobb tömegű tápanyagot biztosítani. Jó példa erre a fejes saláta és a kínai kel. A közel azonos tenyészidő ellenére a salátánál egy átlagos termés esetén 120–150 kg/ha nitrogénigénnyel (N) kell számolni, míg a kínai kel esetében ennek az értéknek közel kétszeresével kell számolni. Az egyes növényi tápelemek felvételének üteme eltérő. A zöldségfélék döntő többsége a foszfor jelentős részét a tenyészidő elején veszi fel – a lombtömeghez viszonyított foszforfelvétel fiatal korban nagyobb – a hasznosítás üteme a betakarításhoz közeledve folyamatosan csökken. A foszfornak különösen nagy jelentősége van a gyökérképződésben, a generatív szervek megjelenésében, kifejlődésében és tökéletes működésében – így a koraiságban és a magképzésben is. A nitrogén felvétele a zöldtömeg növekedésével és a termésképződéssel többé-kevésbé arányos.

A koncentrált érésű fajták esetében (paprikánál, paradicsomnál, babnál és borsónál a determinált növekedés, csokros típusok, örvös termésmegjelenés,) rövid időre terjed ki, azaz koncentrált, míg ugyan ezeknél a fajoknál, a folyton növő fajták esetében elnyúlik. A kálium intenzív felvétele is – szemben a foszforral – elnyúlik, hosszabb ideig tart, de a felvétel üteme és mennyisége fajonként nagyon eltérő mértékű, és változó ideig tartó folyamat. Helytelen gyakorlat az – amikor a foszforhoz hasonlóan – csak alaptrágyaként adják a káliumot. A talaj minősége – a humusztartalomtól és a kötöttségtől függően – a tápanyagmegkötő képességen keresztül befolyásolja a tápanyagmegosztást és a trágyázás időzítést. Minél kisebb egy talaj az adszorpciós kapacitása, azaz minél alacsonyabb a humusztartalma és a kötöttségi értéke, annál kisebb adagokkal, de gyakrabban kell a veszteségek elkerülése érdekében a tápanyagokat adni, vagyis fejtrágyázni. Ez a szabály elsősorban a gyorsan kimosódó nitrogénre vonatkozik, de fokozott mértékben igaz a vízre, azaz az öntözésre is! Míg a foszfor, amely a laza, humuszban szegény talajok esetében is alig mozog függőleges irányban, gyakorlatilag alig van kimosódás, ősszel, egy adagban a gyökérzóna mélységébe a szántás alkalmával adható. Kis mennyiséget (az igény 10–20%-át) tanácsos a fejlődés kezdeti időszakában, a palántázás vagy a magvetés alkalmával sekélyebben, starterként adni.

A gyökeresedés mélységében jelentős különbség van a zöldségfajok között, csak a tárolási sárgarépákra (40–50 cm-es gyökérmélység) és az étkezési vöröshagymára, a palántázott salátára (10–20 cm-es gyökérmélység) kell gondolni. Ennek a szempontnak a lassabban mozgó tápelemek (pl. foszfor és kálium) időzítésénél, illetve kijuttatásánál és bemunkálásánál van jelentősége. Egy foszforhiányos kultúrát talajfelületére szórt foszforműtrágyával (fejtrágyázás) nem lehet eredményesen kezelni. A termelési cél elsősorban a tápelemeknek a termés-beltartalmi tulajdonságaira gyakorolt hatása alapján határozza meg a trágyázás idejét és ütemezését, a tápanyagok megosztását. A friss fogyasztású zöldségek esetében (káposztafélék, gyökérzöldségek, hagyma), kevesebb káliumot használunk, míg a tárolási fajtáknál a nitrogénhez viszonyított kálium aránya magasabb. A tárolási veszteség csökkentése, a jobb szárítmány- kihozatal nemcsak a több, de a kiegyenlítettebb, azaz a későbbi időpontokban kijuttatott K-fejtrágyázás útján is elérhető. A „nitrát-veszélyes” fajoknál (pl. spenót, sárgarépa, stb.) a szedés időpontja szigorúan behatárolja a nitrogén-fejtrágya kijuttatásának idejét (pl. bébiételek).

A szerves trágya mennyiségétől és minőségétől függően lassúbb tápanyag-szolgáltatást biztosít, mint a műtrágya, ásványosodása (bomlása) hőmérséklettől és a csapadékviszonyoktól függ. Hasznosulását nemcsak a kijuttatandó műtrágya mennyiségénél kell figyelembe venni, a bomlásának üteme a műtrágya megosztását, időzítését is módosítja. A tervezett műtrágya mennyiség kiszórása, a műtrágyák só-stressz hatás miatt, szigorúan az egyszerre kiadható adagokhoz kötött. Főleg a nitrogén, de a kálium esetében is, az alap- és az egyszerre kiadható fejtrágyára vonatkozóan pontos értékhatárok vannak. Az egyszerre kijuttatható műtrágya mennyiségét – a műtrágya minősége mellett – két tényező, a talaj tápanyagmegkötő-képessége és a termesztett növény só-érzékenysége szabja meg. Azokon a talajokon, amelyeknek nagyobb a kötöttsége, magasabb a humusztartalma, azaz jobb a víz- és a tápanyagmegkötő képessége, ritkábban és valamivel nagyobb adagban juttathatók ki a tápanyagok, mindenekelőtt a gyorsan kimosódó nitrogén, mint a korai szabadföldi kertészetekben gyakran hasznosított, gyorsan melegedő, humuszszegény homoktalajokon. Az egyszerre kijuttatható tápanyagmennyiségnek határt szab a növények sótűrő (stressztűrő) képessége, azaz a só-érzékenysége. A zöldségfélék között ilyen tekintetben vannak kritikus fajok (pl. étkezési paprika, uborka, fejes saláta, stb.).

A növény só-érzékenységétől, a talaj kötöttségétől és humusztartalmától, valamint a tápelemtől függően az 1. táblázatban leírtaknak megfelelően javasoljuk a műtrágyaadagok meghatározását, azaz a trágyakijuttatás ütemezését. Tápanyagban és humuszban szegény talajok esetében célszerű a műtrágyázások, azaz a fejtrágyázások számát növelni, és nem az egyszerre kijuttatott műtrágya mennyiségét emelni! Egyszerre többet vagy többször kevesebb műtrágyát adjunk? – vetődik fel a kérdés. A trágyázást abban az esetben tudjuk teljes egészében a növény igényéhez igazítani, ha az egyes tápanyagokat folyamatosan, több adagban, akár napi gyakorisággal juttatjuk ki. Ez még néhány évtizede teljesen egy elméleti megközelítésnek tűnt, gyakorlati realitása nem volt. Mióta a zöldségtermesztésben a tápoldatozás és a csepegtető öntözés a mindennapi termesztési technológia részévé vált, meg van a technikai lehetőség a gyakori fejtrágyázás kivitelezésére (pl. támrendszeres uborka és paradicsom termesztés, görögdinnye intenzív termesztése, lineál öntözőrendszer alatti csemegekukorica termesztés). A kijuttatás módja és gyakorisága a gazdaságokban költség kérdése is. Kérdése beruházási oldalról (tápoldat bekeverők, csepegtető rendszer, víztisztítók és szűrők), de kérdés a munkabér, az üzemanyag oldalról is. Ilyen vonatkozásban a trágyakijuttatás és bedolgozás módja jelentősen befolyásolja a trágyázás időzítését és megosztását is. A tápoldatos termesztésben, nemcsak az egyszerre kiadható mennyiség a kérdés, a tápoldat koncentrációja is fontos szempont. A töménységére vonatkozó általános szabályként a 0,3–0,5%-os töménységet fogadják el a gazdák.

A tápoldat töménységére érzékenyebb fajok esetében (pl. fehér termésű paprika, fejes saláta, uborka, dinnye, palánták) az alacsonyabb érték (~0,3%), a kevésbé érzékenyeknél (káposztafélék – kivétel a karfiol, cékla, stb.) a magasabb érték (~0,5%) használható. Intenzív technológiáknál nem százalékban, hanem EC értékben adják meg a tápoldat értékét, ami összegződik a víz minőségéből, mindenekelőtt a víz sótartalmából (EC érték), a műtrágya vagy több műtrágya használata esetén a műtrágyák sóindexéből és a tápoldat töménységéből. Amennyiben EC értékben adjuk meg a tápoldat töménységét, a sóérzékeny fajok esetében 2,5–3,0 mS/cm, sótűrőeknél ennél magasabb 3–3,5 mS/cm töménységű tápoldat biztonságosan használható. (Az értékek beállítása EC mérő műszerek alkalmazását teszik szükségessé!) Műtrágyák közül a nitrogéntartalmúak sóindexe magasabb, a kálium műtrágyáké kevesebb, legalacsonyabb a foszfort tartalmazóké. A tápelem formák (pl. nitrát vagy ammónia nitrogén) illetve a kálium műtrágyáknál a kísérő elem (klór, nitrogén vagy kén) szintén befolyásolja a sóértéket. A fejtrágyázás ideje elméletileg köthető naptári időpontokhoz (lásd szántóföldi növények), de sokkal pontosabb, ha technológiai folyamatokhoz (pl. ültetés, levelezés, szedés, stb.) vagy fenológiai fázishoz (pl. virágzás, terméskötés, stb.) kötjük, ami fajonként, de fajtánként is nagyon eltérő lehet. (Általánosságban elmondható, hogy az alaptrágyázást a naptári időhöz, a startert vagy indítótrágyát a technológiához, míg a fejtrágyázást a növény fenológiai fázisához szoktuk kötni.)

A paradicsomfélék és kabakos növények esetében a terméskötődés idejét szokás megjelölni az első fejtrágyázási időpontnak, – korábban adott, nagyobb adagú nitrogéntrágyázás erős vegetatív növekedést, és a vele járó terméselrúgást okozhatja. A nitrogén igény káposztafélék és a fejes saláta esetében jelentősebb mértékben a fejesedés kezdetétől növekszik. A fejesedést jóval megelőző nagyadagú nitrogénezés laza fejeket, fejek repedését okozhatja. A tárolási hagyma és a gyökérzöldségek esetében a fejtrágyázás kezdetének a ceruzavastagságú szár elérését, a hagymatest, illetve a gyökértermés fejlődésének kezdetét szokás megadni, amit a betakarítást megelőző 3–5 hétig be is kell fejezni. A később adott nitrogén drasztikus mértékben rontja a tárolhatóságukat. A zöldségfélék esetében vannak fajok, amelyek folyamatosan virágoznak, folyamatosan fejlesztik termésüket, szemben a koncentrált érésű determinált, egyes zöldségfélék esetében csokrosnak nevezett típusokkal. A két növekedési típusnak eltérő a trágyázási üteme. A determinált (koncentráltan érő – pl. gépi szedésű paradicsom, csokros paprikák) néhány hét, míg a hosszú tenyészidejű növények (tárolási sárgarépa, ipari káposztafélék) és folytonos növésűek esetében (pl. támrendszeres paradicsom, támrendszeres uborka, paprika) több hónap is lehet a fejtrágyázás időtartama. Gyakori kérdés: Hogyan osszuk meg a tápanyagokat, milyen legyen a megosztási arány az alap-, indító és fejtrágyázások között.

A talaj és a termesztési technológia ismerete nélkül a kérdésre pontos választ nehéz adni, ezért általános szabályként, közepes tápanyag-ellátottságú talaj esetében, az 2. táblázatban feltüntetett arányszámokat javasoljuk alkalmazni. Adható-e, kell-e ősszel az alaptrágyázáskor nitrogént adni? A zöldségfélék szaporítási ideje (vetés, ültetés, dugványozás) – eltérően a szántó területet legnagyobb felületen termesztett őszi kalászosoktól – tavasszal van. Ennek megfelelően a műtrágyázás időzítése is más. A gyorsan kimosódó nitrogént csak kivételes esetben adjuk ősszel, elsősorban tavasszal és nyáron, az indító és a fejtrágyázások idején juttatjuk ki. Kivételes esetnek számít, ha ősszel nagymennyiségű növényszárat, lombot dolgozunk a talajba. Ebben az esetben, a gyorsabb bomlás érdekében, valamint a pentozán hatás elkerülése miatt célszerű kevés nitrogénműtrágyát is adni. Más a foszfor esetében a műtrágyázási stratégia. Tekintettel arra, hogy talajok foszforlekötő képessége nagy, a kimosódás veszélye nem áll fenn, csak az a foszfortrágya érvényesül, amely közvetlen a gyökérzet közelében van, ezért ezt a tápanyagot az őszi talajművelés alkalmával a gyökérzónába kell forgatni.

A fejtrágyázás formájában adott, a talaj felületére kiszórt foszfortrágya lassú mozgás miatt (évente maximálisan 5–10 cm-t halad lefelé a talajba) a vegetáció időtartama alatt nem éri el a gyökérzónát, így hatása elmarad. A helyrevetett növény vagy a palánta, amelyek foszforigénye a lombtömegükhöz képest nagy – hogy elegendő foszforhoz jusson – tanácsos megosztani a kiszórandó P-műtrágyát. 80–90%- át ősszel az alaptrágyázás alkalmával adjuk, 10–20%-ot pedig indítótrágyaként, tavas�- szal a mag illetve a palánta gyökere közelébe juttassuk ki. A fentiek a gyökéren keresztüli tápanyagadagolásra vonatkoznak, a lombtrágyázást – a fejtrágyázás gyakran alkalmazott módját – más szempontok szerint tervezzük. Abból kiindulva, hogy a lombon keresztül adott tápanyagok mennyisége a három makroelem esetében, még rendszeres permetezések esetén is csekély a gyökéren keresztüli hasznosuláshoz képest, a levéltrágyázást a mennyiségi megosztásnál kevésbé vesszük figyelembe, ezzel nem alábecsülve a hatékonyságát. Ugyanakkor jó időzítése egy-egy kritikus technológiai fázisban (pl. ültetés után), élettani fejlődési rendellenességek megelőzésére vagy gyógyítására (pl. mész-, magnézium- és mikroelemhiány), stb. hatékony és jól bevált módszer. A fenti értékek alacsony humusztartalmú, középkötött vályogtalajra vonatkoznak. Magasabb humusztartalom esetén, illetve kötöttebb talajon 20–25%-kal növelhetők, homokon 20–25%-kal csökkentendők az értékek!

DR. TERBE ISTVÁN