2016. február 3-5. között huszonnegyedik alkalommal került megrendezésre a Fruit Logistica szakkiállítás Berlinben. A zöldség-gyümölcs iparág nagyszabású éves eseménye a zöldség-gyümölcs termelők, az importőrök és exportőrök, a kis- és nagykereskedők, a csomagolási és árukezelési specialisták valamint szállítmányozási-logisztikai cégek gyűjtőhelye, melynek idén is a Messe Berlin vásárváros adott helyet. Az idei év hivatalos díszvendége Egyiptom volt, az ország meghatározó jelentőségű exportőreinek felvonultatásával rekordot döntött.

Kiállítóként 84 országból 2 891-en vettek részt az eseményen, melyből 2 631-en Németországon kívülről érkeztek. A kiállítás 117 472 m2 területen a három nap alatt több, mint 70 000 látogatót fogadott, a látogatók a világ 138 országából érkeztek. Az Európai Unió tagállamaiból érkezők voltak meghatározó többségben (63 %), de a sokszínűségre jellemzően találkoztunk még Óceániai térségből ide látogató érdeklődővel is.

Hazánk idén két helyszínen is megjelent, a magyar meggyes és zöldséges standok külön helyet kaptak a City Cube nevű csarnokban. A meggyes kiállítóhely nyolc termelői szervezet és négy feldolgozó összefogásával jött létre, ahol a páratlan tulajdonságokkal rendelkező magyar meggyet és a belőle készíthető termékeket mutatták be.

Az évente megrendezett esemény a megkérdezett kiállítók többsége szerint különösen fontos, jó alkalom számukra a meglévő üzleti kapcsolatok erősítésére és új partnerek szerzésére. Szintén kiemelten fontosnak tartják, hogy a Fruit Logistica keretében elsőként szerezhetnek tudomást új, innovatív termékekről. Az idei évben a szektor innovációra való fogékonyságát nem kevesebb, mint 27 bevezetés előtt álló újítás mutatta.

A Fruit Logistica Innovációs Díjat idén a spanyol World’s Coconut Trading nyerte a biogazdálkodásból származó ’Genuine Coconut’ nevű termékével. A Thaiföldön termelt bio kókuszdió fogyasztásra készen, egy speciális zárral légmentesen lezárt furattal ellátva érkezik a vásárlókhoz. A fogyasztó a zár feltépése után a termékhez mellékelt szívószállal könnyedén hozzájuthat az egészséges, ásványi anyagokban gazdag, magas tápértékű kókusztejhez. A termék minőségével, természetes ízével, illatával és a könnyű fogyaszthatóságot biztosító technikai megoldás alkalmazásával érdemelte ki a kiállítás nagydíját.

A látogatók második hellyel jutalmazták a dániai Northern Greens Kitchen mini paradicsomját. A kis méretű, 35 cm-es kompakt növekedésű növénykék egy szezon alatt akár 150 db termést is nevelhetnek. A mindössze 8-10 grammos édes, különleges aromájú cseresznyeparadicsomoknak fontos szerepe lehet a gyermekek és a fiatalabb korosztályba tartozó fogyasztók esetében az egészséges, zöldségekben gazdag táplálkozásra való nevelésében. Nem mellesleg az apró termetű paradicsombokrok vizuális értékkel is bírnak, így cserépben nevelve őket az otthoni konyhák díszei is lehetnek.

A harmadik díjat a holland Terra Natura International kapta az ’Enjoya’ nevet viselő, kinézetre elsőre meglepő sárga-piros csíkzású paprikafajtájáért. Az ’Enjoya’ paprika C-vitamin tartalma nagyon magas, íze jellegzetes. Salátákat színesítő kiegészítőnket vagy megfelelő szósszal snackként fogyasztott terméknek szánják.

Idén először a zsűri egy speciális díjat is kiosztott, melyet a belga Stoffels cég ’Automato’ fantázianevet viselő paradicsom automatája nyert. A berendezéssel különböző színű cseresznyeparadicsomokat adagolhatunk ki magunknak papírzacskóba kiszerelve. A vidám, fiatalos, látványos megjelenésű egyszerű berendezés használatával felkelthető a fiatalabb korosztály érdeklődése is a zöldségek iránt.

A kiállításon a zöldség-gyümölcs termelés mellett évről évre egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a különböző háttéripari cégek, melyek a válogatásra, a feldolgozásra vagy a csomagolásra kínálnak megoldásokat. A német Kronen GmbH kooperációs partnereivel közös standon mutatta be újdonságait. Ezek között szerepelt a csomagoló eszközök (ládák, rekeszek, dobozok, stb.) fertőtlenítésére szolgáló ’UVC-Lock Germ’ nevű berendezés.  A csomagoló és tároló eszközök megfelelő sterilitása az egyik fontos tényező az eltarthatóság minél hosszabb ideig való megőrzése érdekében, salátaféléknél különösen, de a feldolgozott zöldségek és gyümölcsök esetében is. A gép ultraibolya sugárzással fertőtlenít, mellyel hatékonyan megelőzhetőek az élelmiszeriparban előforduló bakteriális fertőzések. A berendezéssel mellőzhető a különböző fertőtlenítő anya-gok használata.

A jól ismert olasz Unitec SpA. az általa fejlesztett válogató-osztályozó gépek továbbgondolt változataival volt jelen. Az innovatív megoldású berendezéseket a különböző gyümölcsfajokhoz és az iparági vásárlók igényeinek megfelelően fejlesztik. Technológiájuknak köszönhetően lehetőség van a gyümölcsök minőségét meghatározó paraméterek – Brix, külső sérülések, érettségi állapot, belső nem látható minőségrontó tényezők, méretosztály, szín – együttes használatával szortírozni az árut. Mindezek mellett a válogatás, osztályozás során a gyümölcsökkel a lehető legkíméletesebben bánnak.

A holland Floreto új brokkoli és karfiol aprító gépét mutatta be. A fejeket a virágzati szárral felfelé helyezik a gép szalagjára, karfiol esetében a darabolás két menetben történik. Először egy fix késsor levágja a külső rózsákat, majd egy második, mozgó késsor a fej tetején lévő rózsákat vágja le. Brokkoli esetében csak a második késsor működik. A fejlesztés lényege, hogy szenzoros technológiát használva a gép felismeri a különböző méretű fejeket és automatikusan változtatja kések beállításait. Így a nem homogén méretű áru darabolása is egységes méretű rózsákat eredményez. Kapacitása a fejek méretétől függ, karfiolnál körülbelül 2 tonna rózsa/ óra, brokkolinál 1000-1400 tonna/óra. Nagy érdeklődést váltott ki a csomagolóanyagok fejlesztésével foglalkozó Egyesült Királyságbéli Sirane gyümölcsökhöz kifejlesztett új etilén elnyelő anyaga. A gázabszorbens tulajdonsága mellett természetes bioflavonoidokat és szerves savakat tartalmaz, melyek a gyümölcsök természetes védekezési mechanizmusaira hatnak. Együtt alkalmazva ezeket kiemelkedő hatás érhető el. A technológia előnye, hogy a folyamat nedvesség, pára hatására indul be, ezért csak akkor működik, amikor arra ténylegesen szükség van.

A kiállítás méretei, a felvonult kiállítók sokasága miatt teljes képet adni a Fruit Logisticaról szinte lehetetlen. Ezért az érdeklődőknek bátran ajánlható, hogy személyesen látogassanak el a német fővárosba, a szakma ezen neves eseményére. Fruit Logistica legközelebb 2017. február 8–10. között!

HUNYADI ISTVÁN
FruitVeB