A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a TÉSZÉSZ Nonprofit Kft-vel közösen 2016. június 4-én Lengyeltótiban diótermesztőknek szóló szakmai napot tartott, melynek házigazdája a lengyeltóti Juglans Kft. ügyvezetője, Dankó József volt. A rendezvény célja az volt, hogy a magyarországi diótermesztők olyan termesztéstechnológiai ismeretekkel gazdagodjanak, melyek a versenyképes termelési színvonal elérését segíthetik. A szakmai nap igen nagy érdeklődést váltott ki, az ország minden tájáról érkeztek dió termesztésével foglalkozó vagy abba belevágni szándékozó gazdák, de jelen voltak a hazai gyümölcskutatás dióban érintett szakemberei is. A létszám végül meghaladta az 50 főt, mely messze felülmúlta a szervezők előzetes várakozásait.
A rendezvény meghívott előadója a nemzetközileg is elismert olasz diótermesztő és szaktanácsadó, dr. Alberto Valier volt. Dr. Valier pályafutását kutatóként kezdte, kutatási témája a dió és annak intenzív termesztéstechnológiája volt. Jelenleg Észak-Olaszországban egy családi gazdaságot vezet, mely 42 hektár intenzív művelésű dióültetvényt kezel. Kutatásait, megfigyeléseit itt is folytatja, e mellett részt vesz különböző egyetemi kutatási programokban, valamint szaktanácsadóként dolgozik a világ számos országában Ausztráliától Dél-Amerikáig. A családi vállalkozás a dió termelése mellett feldolgozással és dióból készült termékek – dióolaj, dió liszt, zöld dió szirup és krém, csokoládés dióbél, cukrászsütemények, stb. – előállításával és kereskedelmével is foglalkozik.
Dr. Valier előadását a dió jelenlegi világpiaci helyzetének elemzésével kezdte. Bemutatta, hogy a világ diótermelése hogyan alakult a ’90-es évek elejétől napjainkig. Európa termelésében mennyiségileg nagyon enyhe növekedés volt tapasztalható, Északés Dél-Amerika együttes termelése azonban megduplázódott. Kiemelte, hogy az említett időszakban Ázsia (azon belül is Kína) termelése ugrott meg leginkább, a héjas dió termésmennyisége ebben az időszakban megötszöröződött, 500 ezer tonnáról 2,5 millió tonnára. Világszinten több, mint háromszor annyi dió terem most, mint a ’90-es évek elején. A mennyiségek növekedése részben a termőfelület bővülésének köszönhető, azonban azzal nem arányos. Az intenzív termesztéstechnológiák és az oldalrügyön termő fajták elterjedése igen sokat javított a hozamokon. A piacot illetően elmondta, hogy a termelés növekedésének ellenére még jó lehetőségek vannak a dió piacán, az még korántsem érte el a telítettséget. Kalifornia példáját említette, ahol az elmúlt 15 évben az átlaghozamok 4,2 t/ha-ról 5 t/ ha-ra nőttek, viszont a kereslet miatt a héjas dió kilónkénti ára is megháromszorozódott ugyanennyi idő alatt. Szemléltette az olaszországi dióültetvények fejlődését is. Itt az ezredforduló táján a dió ára 1 EUR alatt volt, a hozamok pedig 4 t/ha alattiak.
Az utóbbi tíz évben azonban 5 t/ha-os átlaghozamok mellett az ár 4 EUR/ kg fölé kúszott. Kitért arra is, hogy természetesen a dió árát a minősége határozza meg. A 30-as átmérőjű gyümölcsért a piac 2,5 EUR körül hajlandó fizetni, míg az extra nagy 36- 38-as méretű dióért 6 EUR fölötti összeget is megadnak a vevők. A következőkben az oldalrügyön és a csúcsrügyön termő fajtákat hasonlította össze gazdaságossági szempontból. Rámutatott arra, hogy míg egy hagyományos csúcsrügyön termő fajtával telepített ültetvény átlagosan a 8. évben kezd teremni és 12 éves korára éri el a teljes termését, addig az intenzív művelésű, oldalrügyön termő fajtákkal telepített ültetvény már a 4. évtől terem és a 8. évére teljes termésben van. Az sem elhanyagolható, hogy a maximális hektáronkénti terméshozam csúcsrügyes ültetvény esetében 3 tonna körül alakul, míg az oldalrügyes fajtákkal átlagosan 5 tonnával lehet számolni. Saját ültetvényét említve hozzátette, hogy ott általában 6 tonna feletti a hozam, de kiugró években a 7 tonnát is meghaladja.
A fajtákra rátérve elmondta, hogy mára a világ uralkodó diófajtája a ’Chandler’ lett, például az Egyesült Államokban az utóbbi öt-tíz évben az új telepítések 70–80%-át ez a fajta adta. Népszerűek a ’Tulare’ és ’Lara’ fajták is. Sok fajta van a piacon, a nemesítési programok fő célkitűzései a baktériumos betegségek és a dió gyűrűsfoltossága vírus (Cherry leaf roll virus) elleni rezisztencia, a korai szüret elérése. Nagy problémát jelent az alanyhasználat egyoldalúsága, a dió számára megfelelő alanyok kutatására speciális programok indultak. Külön kihangsúlyozta, hogy a fajta megválasztásánál a legfontosabb tényező az adott termőhely hőmérsékleti, klimatikus viszonyai. Más fajták, adott esetben más termesztéstechnológiai elemek alkalmazása szükséges egy enyhe telű termőhelyen, mint például hazánkban, ahol egyre ritkábban ugyan, de előfordulnak még tartósabb téli lehűlések és nem ritkák a tavaszi fagyok sem, melyek virágzáskor komoly károkat tudnak okozni. A magyar fajtákat egyébként nem tartja rossznak, kiváló minőségű gyümölcsöt adnak. Mivel azonban többségük csúcsrügyön termő, az elérhető termésátlagok alacsonyak, ezért a gazdaságos termeléssel kapcsolatban kétségei vannak. Ültetvény telepítésekor a fajták virágzási ideje nem elhanyagolható szempont. A diónak virágzás szempontjából két típusa van, a hímelőző (a hím virágok a nővirágok előtt fejlődnek ki) és a nőelőző (a nő virágok a hím virágok előtt fejlődnek ki). A nő virágok csak egy meghatározott időintervallumban fogékonyak a pollenre.
A fajták helyes párosításával megfelelő mértékű megporzás érhető el. Diónál gyakori jelenség a korai virágelhalás (PFA – pistillate flower abscission), egyes fajták különösen érzékenyek rá. A magyarázat valószínűleg a túl nagy mennyiségű pollen. A pollen etiléntermelést indukál a nővirágban, a nagy mennyiségben keletkező etilénnek a jelek szerint köze van a virágok lehullásához. A virágzás időpontja a megfigyelések szerint a termés növekedésére is hatással van a fajtáknál. Például a ’Chandler’ fajta nyers gyümölcse akkor éri el a kívánatos 45–50 grammos tömeget (zölden, burokkal együtt) ha a virágzása április 16. és 22. közé esik. A mag fehérjetartalma májustól június végéig enyhén növekszik, a bél tömegének 20%-át is eléri, majd szeptember közepéig lassan, 10% körüli értékre zuhan. A cukortartalom június végéig eléri a 4%-ot, ez szeptemberre 1%-ra esik vissza. Az olajok képződése június végén indul meg és szeptemberre eléri a magtömeg 40%-át. Ezen ismeretek az öntözés és a tápanyagutánpótlás szempontjából is nagyon fontosak. Ezek után az intenzív termesztéstechnológia került napirendre. Az első sövény típusú ültetvények 1974-ben létesültek az Egyesült-Államokban, Kalifornia államban, a Sacrament vögyben. Alberto saját példáján keresztül mutatta be az intenzív, sűrű térállású dióültetvénnyel kapcsolatos tudnivalókat. Olaszországban ő volt az első, aki 1991-ben ilyen állományt létesített. Ma 42 hektáros ültetvényen ’Chandler’, ’Lara’ és ’Tulare’ fajtákat termeszt, az állományok 11 és 25 évesek. A fajták eltérő térállást igényelnek, a ’Chandler’ 7x5 m-re, a ’Lara’ és a ’Tulare’ 7x 7 m-re van telepítve.
A telepítés egyik alapköve, hogy csak nagyon erős, 2,5 m magas oltványokat használnak, melyeknél a törzsátmérő 30 cm magasságban minimum 25 mm. Az első év végén a fákat 1,7–2 m magasságban visszavágják, annak érdekében, hogy sok új oldalhajtást kapjanak majd. Rügyfakadáskor az úgynevezett ’nyakas’ rügyeket eltávolítják, mert az ezekből képződő hajtások szögállása túl meredek, ami később az elágazás hasadásához vezet. A korona kialakítása során arra ügyelnek, hogy a fák minél nagyobb növekményeket hozzanak, a sövény minél hamarabb záródjon. A termő korú fákat 3–4 évente gépi síkfalmetszővel sorirányban nézve felfelé keskenyedő trapéz formájúra vágják, így a fény egyenletesen éri a lombozat minden részét. A lemetszett nyesedéket nagyon finom szemcséjűre mulcsozzák és a talajon hagyják. A talajt nem bolygatják, a sorközökbe takarónövényt vetnek, melyet később kaszálnak és talajba forgatnak. A legjobb hatása az árpának van, mivel a vasat felvehető formába alakítja át a növény, így a meszes talajon igen jó hatású. Vethetőek még különféle keresztesvirágúak (repce, mustár), melyek a fonálférgek ellen is jó hatásúak. A sorokat herbicides kezeléssel tartják tisztán.
A betakarítás előtt a zöld diót kettévágva állapítják meg, hogy a gyümölcs milyen stádiumban van. A kocsány felőli szövetek barna színe jelzi, hogy a szállítónyalábok elhaltak, semmilyen anyagforgalom nincs már a fa és a gyümölcs között, tehát hamarosan a szüret következik. A betakarítást géppel végzik, elsőként rázógéppel a diót a földre rázzák. A gép a kerekei elé szerelt seprő adapterekkel eltávolítja a kerekek útjából a lehullott gyümölcsöt, így taposási kárt nem okoz. A nagy teljesítményű rázógépekkel egy nap alatt 8–10 hektár lerázása is elvégezhető. A következő műveletben traktorra szerelt nagy teljesítményű seprő adapterrel, mely a fák törzséig beér, a sorköz közepére egy vonalba seprik össze a diót. A traktor hátuljára szerelt nagy teljesítményű ventilátorral a sorokban maradt diókat átfújják arra az oldalra, ahol a seprés még nem történt meg. Ezt követi a felszedés, melyet kapcsolt gépsorral végeznek. Az erőgép a sorba rendezett gyümölcsöt kiközölve a fölött halad. A hozzá kapcsolt felszedő a gyümölcsöt felsepri és nagy teljesítményű ventillátorok segítségével előzetes tisztítást végez, ahol a port és az egyéb szennyeződések nagy részét eltávolítja. Majd felhordó szalag segítségével a diót a vontatmány végén elhelyezkedő pótkocsiba továbbítja. A feldolgozó üzemben a diót mossák és eltávolítják a burkot, majd a szárítás és végül az osztályozás következik. Az ültetvények kezelésével kapcsolatban a tápanyagutánpótlás az egyik nagyon fontos kérdés. A tápanyagok kijuttatásánál mindig a helyi talajviszonyokat kell figyelembe venni és számolni kell az esetlegesen vetett és beforgatott takarónövények, valamint a mulcsozott nyesedék hatásával is.
Általánosan elmondható, hogy egy 5 tonna/ha hozamú intenzív ültetvény nitrogénigénye 150–200 kg, foszforból 50–70 kg, káliumból 150–200 kg hektáronként. A mikroelemek tekintetében a dió igényes a cink, a bór, a magnézium és a mangán ellátottságra. Az öntözés meghatározását a levélnyél vízpotenciáljának mérése alapján végzik, melyhez speciális műszert használnak. A dió vízigénye a szezon folyamán változik, a legnagyobb akkor, amikor a bél és a héj fejlődése van folyamatban. A dió növényvédelmével kapcsolatban előadónk elmondta, hogy a világon mindenütt azonos problémákkal kell szembenézniük a diótermesztőknek. A kórokozók közül a Xanthomonas campestris pv. juglandis baktérium és a Gnomonia juglandis gomba okozhatnak nagyobb problémát. Azonban jól időzített kezeléssekkel ezek megelőzhetők. A permetezéseket réz és mankoceb hatóanyagok keverékével kell végezni, az elsőt a levélkezdemények ún. ’imádkozó’ állapotában, majd június végéig 4 ismétlésben. A diónál jellegzetes tünet a BAN (brown apical necrosis – barna csúcsi elhalás), mely a gyümölcsöket támadja meg. A betegség pontos lefolyása egyelőre nem ismert, több patogén gomba együttesen okozhatja.
Az almamoly (Cydia pomonella) jelentette növényegészségügyi problémát nem tartja jelentősnek, a légtértelítés jó megoldást jelent. A hazánkban alma ültetvényekben elterjedt diszpenzeres megoldással szemben jobb az a módszer, amikor időzítő szerkezettel ellátott kis szpray flakonokat helyeznek ki az ültetvénybe, melyek meghatározott időnként fújnak ki egy adagot a moly szexferomonjából. Előnye, hogy hektáronként 3 ilyen szerkezet kihelyezése elegendő, szemben a diszpenzerekkel, melyekből akár 1 000 db is kihelyezendő a kellő hatás eléréséhez, ami igen munkaigényes. A dióburok fúrólégy (Rhagoletis completa) elleni védekezést rajzásmegfigyelésre alapozva végzik. Terjedőben van az a hatékonynak és költségkímélőnek bizonyult eljárás, amikor a csalogatóanyaggal kevert inszekticiddel nem az egész állományt, csak minden második vagy negyedik sort kezelik. A kezelés során nem az egész lombozatot, csak a csúcsi részt permetezik, ahol a rovarok jellemzően tartózkodnak. A csalogató anyag a kezelt területre vonzza a fúrólegyeket. A módszer előnye, hogy lényegesen kevesebb inszekticid felhasználást igényel és a kezelések is gyorsabban elvégezhetők.
A délelőtti elméleti előadást követően a Juglans Kft. telephelyén megtekintettük a feldolgozás berendezéseit és bejártuk a Kft. ültetvényeit, ahol a felmerült kérdések megválaszolására került sor. Végül egy rögtönzött metszési bemutatóval Alberto néhány fiatal diófán bemutatta, hogy a koronakialakítás során mire kell ügyelnie annak a diótermesztőnek, aki intenzív sövényművelést kíván folytatni.
Hunyadi István
