Az oka története és termesztése

Szukács Gergely PhD hallgató

Dr. Pap Zoltán, adjunktus

Dax Alexandra, hallgató

SZIE Zöldség- és Gombatermesztési tanszék

Mindenki jól ismeri a burgonyát (Solanum tuberosum), és az édesburgonyát vagy batátát (Ipomoea batatas) is, ez utóbbi növény is mindennapi étkezésünk részét fogja képezni pláne, hogy a főzőműsorok is egyre gyakrabban mutatják be alapanyagként.  Az okával is valószínűleg többen találkoztak már bár sosem jutott volna eszünkbe Európaiként, hogy ennek a bizonyos növénynek és rokonainak (Oxalis spp.) levelét és gumóit is fogyasztják, hisz nálunk főként dísznövény szerepét tölti be (1. ábra), mint például az Oxalis deppei ’Iron cross’. Főként Dél-Amerikára jellemző fogyasztása, ez ugyanis őshazája. Története egyes írások szerint még az Inkák elé nyúlik vissza és valószínűleg egyike az elsőként termesztésbe vont növényeknek az Andokban. Molina 1789-ben írta le először ezt a Chilében őshonos növényt Oxalis tuberosa néven. Később (1833) Jaques, Oxalis crenata néven írta le melyet egészen a 20. századig használtak amikor is fényderült a szinonim névre, mivel azonban az első leíró Molina volt, így az ő általa használt név vált az elfogadottá. A Dél-Amerikai kontinensen számos néven ismert, Peruban és Bolíviában a ’apiña’, Brazíliában a ’batata-baroa’, Venezuelában a ’cuiba’ és a ’macachin’, Kolumbiába pedig a ’hibia’ néven ismerik a növényt.

Forrás: Szukács Gergely

1. ábra Vörös Lóhere (Oxalis triangularis)

A 18. század vége felé Mexikóba került a növény, termesztés céljából és a mai napig termesztik ’papa roja’ (vörös burgonya) és ’papa ratona’ (egérburgonya) néven. Észak- Amerikába és Európába is több alkalommal próbálták meghonosítani a növény termesztését ám ezen próbálkozások nem igazán jártak sikerrel.  A XIX. század második felében végül Franciaországban is elkezdték termeszteni, ahol ’truffette acide’ néven terjedt el. Ez idő tájt érkezett meg Új-Zélandra is, ám csak a XX. század második felétől vált népszerűvé. Angol neve is innen ered, „Új-Zélandi jam”. Nemesítésével az Andokon kívül az Egyesült-királyságban kezdtek el foglalkozni 2007-ben, azzal a céllal, hogy az angliai klímához megfelelő fajtákat nemesítsenek ki. Nemesítés tekintetében a főbb célok a magas hőmérséklet tolerancia, fagytűrés, nagyobb- változatosabb gumók elérése.

Az oka levelei lóhere alakúak (2. ábra), szára húsos, első ránézésre a lóheréhez hasonlít, melyeknek éppen ebből kifolyólag díszítő értéke is van, bár ezek általában nem az élelmezés céljából termesztett fajok hisz gumójuk mérete jelentősen kisebbnek mondható, mint az Oxalis tuberosa gumója. A bokrot képző növények körülbelül 60 cm magasra nőnek, mivel a növény hegyi körülmények közül származik ezért hűvös, nedves körülmények közt igen gyorsan növekszik és a gyomokat is kiválóan el tudja nyomni. Termesztésben a szélső sorokban lévő bokrok akár meg is dőlhetnek saját súlyukból fakadóan.

Forrás: Dax Alexandra

2. ábra: Az oka növény (Oxalis tuberosa ‘White wonder’)

Természetes élőhelye az Andok vonulatai közt található ebből adódóan a növény számára az optimális hőmérséklet a növekedéshez a fagypont közeli hőmérséklettől a 27°C-os hőmérsékletig terjed. Páratartalom tekintetében a hegyvidéki klíma miatt magas érték jellemző, ám csapadék tekintetében hosszabb esőmentes időszakok is előfordulnak. Természetes élőhelyéből fakadóan az oka a rosszabb talajokon is menő, ám a jó minőségű talajok értelemszerűen növelik a termés mennyiségét. Kémhatás tekintetében a semleges (7 pH) és a mérsékelten savas (5,5 pH) kémhatás közötti talajokat kedveli.

A növény a föld alatt gumókat képez (3. ábra) melyek fejlődésében a 12 óra vagy az annál rövidebb megvilágítás játszik nagyon fontos szerepet. Az természetes élőhelyén történő termesztési körülmények közt egy növény akár 1 kg körüli gumómennyiség képzésére is képes, ezzel szemben más területeken, ahol termesztik már a fél kiló körüli mennyiség is igen jónak mondható. Ültetése általában a tavaszi fagyok elvonulása után történik, azonban ügyelni kell arra, hogy a növényeket időben kiültessük ugyanis a növény gumói a tavaszi és az őszi időszakban fejlődnek a legjobban mikor a hőmérséklet és a fényviszonyok optimálisak a számára. Az oka szaporítása történhet magról, bár ez nem jellemző, inkább csak nemesítés céljából. Termesztés során általában gumóról történik a szaporítás. A gumókat több darabba vágják úgy, hogy darabonként két alvó rügyet tartalmazzon, ezt követően hagyják a vágási felületeket regenerálódni pár napig párás környezetet biztosítva. Másik alkalmazott módszer a gumók meghajtatása, majd azok leválasztásával történő palántanevelés. A növényeket általában 5-7 cm-es mélységbe ültetik. A tőtávolság 30-45 cm míg a sortávolság tekintetében megoszlanak a vélemények (38-122 cm), de az optimális érték valahol 46 cm körül mozog. Számos termesztő a bakháton történő termesztést ajánlja. Egyes termesztők szerint a gumók száma több lesz bakhátas termesztés esetén azonban méretük csökken, ami a piacra történő termesztésnél nem kifizetődő. Más azonban a helyzet, ha a cél a szaporítóanyag előállítása, ebben az esetben ugyanis az íj módon történő termesztés előnyös lehet. Szintén pozitív hatása lehet olyan területeken, ahol az esőzések ritkábbak ám de akkor nagyobb mennyiségben történnek, ugyanis az oka nem igazán kedveli, ha gumói hosszabb ideig víz alatt vannak. Melegebb területeken alkalmazzák még a mulcsozást a párolgási veszteség csökkentésére, valamint a talaj felmelegedésének megakadályozására, ezáltal kedvezőbb környezetet biztosítva a növény számára, mely konténeres termesztés esetén is az egyik legfontosabb szempont. Szabadföldi körülmények közt a betakarításra a legalkalmasabb az első fagyokat követő időpont, ugyanis a gumók ebben az időszakban fejlődnek a legintenzívebben. Egyes termesztők beszámolói alapján a termés mennyisége és egyben a gumók mérete tovább növelhető, ha novemberben a növényeket fátyolfóliával fedjük le ezzel megvédve azokat az első fagyoktól kitolva ezáltal a gumó intenzív növekedésének időszakát.

Forrás: Dax Alexandra

3. ábra: Az oka földalatti gumója (Oxalis tuberosa ‘New Zeland’)

Az oka sok betegségre érzékeny. Legjelentősebb kórokozói a különféle növénypatogén vírusok, melyeket a termesztők nehezen azonosítanak. Emiatt a terméscsökkenést okozó vírussal fertőzött növényeket nem tudják az állományból teljes mértékben eltávolítani. Észak-Amerikában az oka szaporítóanyag karantén eljáráson keresztül jut be, ezért a fertőzött egyedek előfordulási esélye csekély. A növényen előforduló vírusok: Arracacha B, Papaya vírus, burgonya feketegyűrűs vírus (Potato black ringspot virus- PBRSV) és a burgonyavírus (Potato virus T – tepo virus). Észak-Amerikában még elég gyakori betegségnek számít a szárrothadás. A növény szárának alsó fele megfeketedik, elrothad, a felette lévő rész leválik. A betegség időnként csak egy – két száron, de néha az egész hajtásrendszeren jelentkezik.

Károsítói közül a legfontosabb a mezei egér és a pocok, mely az őszig talajba hagyott gumókat előszeretettel fogyasztja. Vetőmagtermesztésben rovarok okozhatnak még kellemetlenséget, ezen kívül rovarkártétellel alig kell számolni. A gumókat károsíthatják drótférgek is, de a kár mértéke ritkán jelentős.

A termesztés során gyakori probléma a dudoros – bütykös-gumók képződése. Kialakulása függ az időjárástól, száraz időszakban gyakoribb, de a betegség is okozhatja. Ez utóbbit az is alátámasztja, hogy tiszta szövetkultúrából származó növény esetében ez a betegség nem jelentkezik. Az oka hajlamos a szomatikus mutációra, ezért érdemes az állományt időnként frissíteni, kívülről származó szaporítóanyaggal újra telepíteni.

A gumók felszedése általában kézzel történik a növény föld feletti részének eltávolítását követően. Legideálisabb hőmérséklet a tárolására a 4°C körüli hőmérséklet 90%-os páratartalom mellett. Chilében sok helyen a gumókat ezt követően is a földben hagyják hisz ez a növény áttelelő szerve, és csak közvetlenül fogyasztás előtt a fagyos földből szedik ki. Szobahőmérsékleten is tárolhatók a gumók, ebben az esetben fogyasztási minősége nagy mértékben romlik ugyanis 5 hónap alatt közel a felét elvesztik a gumók tömegüknek, ezzel szemben az optimális tárolásnál ez a veszteség csupán 10%.

Az okának enyhén citromos íze van. Az újburgonyához hasonlóan az okánál sem szükséges a gumókat megtisztítani, elegendő csupán megmosni őket. Egyaránt alkalmas főzésre, sütésre, grillezésre, valamint olajban sütésre. Nyersen és kissé megfőzve húsa szilárd lédús és ropogós. Citromos íze miatt salátákhoz is kiválóan alkalmazható, de főzés hatására elveszti citrusos jellegét. Teljesen megfőzve húsa még szilárdabbá válik ugyanakkor színét elveszti.

A gumók körülbelül 70% vizet tartalmaznak, magas a szénhidrát vas és kalcium tartalmuk. Szintén tartalmaz a növény oxálsavat, ami főként a gumók héjában halmozódik fel. Ha a gumókat napfény éri nem zöldülnek be, mint a krumpli, ellenben a héjban található oxálsav mennyisége csökken melynek hatására a gumók íze sokkal édeskésebb lesz.