Az édesburgonya (Ipomoea batata L.) egyre közismertebb növény hazánkban, és a köztermesztése is egyre nagyobb arányú, habár elterjedésének mértékével a publikus statisztikai kimutatásokban egyelőre nem igazán találkozhatunk. Mégis beltartalmi tulajdonságai miatt – magas rosttartalom, igen értékes cukor- és vitamintartalom – a közeljövőben még komolyabb jelentőséggel bír majd. Korábbi kutatások bizonyították például, hogy narancssárga húsú fajtáknak kiemelkedően magas a karotinoid tartalma, így egyes térségekben a növény termelésével segítjük az A-vitamin hiány csökkentését. Továbbá a lila édesburgonyában kávésav származékokat izoláltak, mely erős antioxidáns és farmakológiai hatásokkal bír. A legfontosabb élettani hatása mégis a vércukorszint-szabályozásában betöltött szerepe. Antidiabetikus hatása a magas rosttartalmának és a vér adiponektinszintjét növelő hatásának köszönhető, ezek segítik a szénhidrát-felszívódását, valamint az inzulin-szintet kedvező módon szabályozzák. Glikémiás indexe viszonylag alacsony, ezért cukorbetegek, paleodiétások is fogyaszthatják. A szárítás és tárolás közben a gumók keményítőtartalma lassan további cukrokká alakul, így végül még édesebb ízűvé válik.

Jelenleg a legtöbb nagy áruházlánc igyekszik folyamatosan a pulton tartani, és ez is rásegít a fogyasztói igények bővülésére. Fajtatípusai közül egyelőre inkább a fehér, illetve ritkábban a narancssárga húsú típusok elterjedtek, ám a pultokon a lila héjú és fehér húsú, avagy a lila hússzínű fajták is egyre könnyebben elérhetővé válnak (1. kép).

A növényt már Krisztus előtt 3000 évvel ismerték és fogyasztották, valószínűsíthetően főként a forró égövi Amerikában az ősi maja és a perui civilizáció szélesebb körben termesztette. Ezen kívül a Csendes-óceán trópusi szigetein is széles körben folyt az előállítása, mára szinte minden földrészen fellelhető. Az FAO adatai szerint az édesburgonyát 111 országban termesztik, ebből 101-et a fejlődő országokhoz sorolunk. A világ összes batáta termésmennyiségének körülbelül 90%-át Ázsiában állítják elő, kevesebb, mint 5%-át Afrikában és 5%-át a világ többi részén. A FAO 2014-es adatai alapján termésmennyiségben és művelésbe vett terület alapján Kína magasan a legnagyobb batátatermelő ország. Ellenben Etiópiában állítják elő a legtöbb édesburgonyát egy hektáron (45 t/ha), ez több mint kétszerese a kínai terméshozamnak. Európában Portugália vezeti a listát a termésmennyiség alapján, de ez csupán a művelésbe vont terület nagyságának tudható be, ugyanis pl. Olaszországban a hozam a Portugál átlagnak több mint kétszerese.

Az édesburgonya környezeti igényei

Érdekessége, hogy botanikai értelemben a szulákfélék közé tartozik, és mint a hazánkban jól ismert apró szulák, ez is heverő és elfutó szárú növény (2. kép). Tűrőképessége, környezeti hatásokkal szembeni ellenállósága igen figyelemreméltó. Így beltartalmi értékei mellett termesztői szemszögből jelentős, hogy a zöldségféle nem tartozik az igényes növények csoportjába, s egy kis odafigyelést sokszoros hozammal hálál meg. Ugyanakkor a szélsőséges hatásokra (pl. aszály, hirtelen jött hideg) már gumóhozam-csökkenéssel, vagy minőségromlással reagálhat. A jó termésminőség szempontjábólegy hosszú, meleg tenyészidőszakra van szüksége. Ennek megfelelően hőigényes növény, ideális fejlődési hőmérséklete 24°C körül van. Nappal és éjszaka is melegre van szüksége, a növekedése 15°C-on leáll, hosszabb ideig tartó, 10°C-nál alacsonyabb hőmérsékleten pedig már károsodik. Ott termeszthető, ahol 4–5 hónapig fagymentes az idő. A fagyra (dércsípésre) érzékeny, a gumók megfázása maradandó minőségromlást okoz. Napfénykedvelő növény,ott produkál a legjobban, ahol a fényintenzitás igen magas. A termesztés alatt az árnyékolást el kell kerülni. A nappalhosszúság jelentősen befolyásolja mind a virágzást mind a gumóképződési folyamatokat. A virágzást elősegíti a 11 órás, vagy annál kevesebb nappalhossz, és ha több mint 13,5 óra, akkor a virágzás nem következik be. A trópusokon gyakran virágzik a batáta. Akár csak a virágzás, a gumóképződés is rövidnappalos körülmények között következik be(3. kép).  A hosszúnappalok a hajtásnövekedést, a rövidnappalos körülmények pedig a gyökerek megvastagodását és a virágzást segítik elő. Az öntözést meghálálja, a tenyészidőszak alatt 450–600 mm csapadékot igényel, hetente kb. 25 mm-es eloszlásban.

Mivel raktározó gyökeréért termesztjük, a talajelőkészítésre komoly gondot kell fordítanunk. Szaporításakor sok esetben találkozhatunk palántaneveléssel, azonban már szárdugvánnyal is igen jól ültethető, gyökeresedési hajlama kiváló, minden szárcsomóban képes új gyökereket ereszteni. Éppen ezért a gumót néha elég 3–4 héten át nedvesen tartva szárnevelésre bírni, majd az így létrehozott hajtások osztásával dugványokat képezni. Leghatékonyabban az 5–15 cm-es hajtásvégdugványok szaporíthatók, és általában ezek a betegségeknek legellenállóbb hajtásrészek is, ugyanakkor eddigi kísérleteinkben a hajtás bármely része megfelelően gyökeresedett és később megfelelő gumót is fejlesztett.

Honnan tudjuk, ha az édesburgonya ’éhezik’?

Az édesburgonyán különböző tápanyaghiányos tünetek jelentkezhetnek. A foszforhiány egyik jellegzetes tünete, hogy a fiatal levelek sötétzöldek lesznek, amíg az idősebbek sárgulnak és az alsó részeken lilás elszíneződést mutathat. A nitrogénhiány következtében a teljes növény satnya lesz és világoszöld színű. Ekkor a kezdetben világoszöld levelek később egységesen sárgákká válnak.

A káliumhiány a batátán ugyancsak jellegzetes tüneteket produkál, mely levélsárgulással kezdődik, majd ezt követi a levélbarnulás és levélszéleken fellelhető nekrózis. Az alsóbb leveleken tipikus foltosodás jelenik meg. A káliumhiányos gumók gyenge minőségűek és vékonyak.

Előfordulhat a kalcium hiánytünete is, ami miatt a fiatal levelek világoszöldekké válnak és az egész növény rendellenesen növekszik. A magnézium hiány nagyon hasonlít a nitrogén hiányhoz (vagyis főként az alsó levelek sárgulnak, a szár elvékonyodik). A vas és mangánhiány következtében a fiatal levélerek sárgulnak be. A bórhiánytól a hajtáscsúcs növekedése korlátozódik és a szárhossz nagyon rövid lesz. Az idősebb levelek elsárgulnak, és a gumók eltorzulnak, durva felszínűvé válnak. A romlott gumók héján barnás anyag jelenik meg, és a gumó húsán pedig barnás, nekrotikus részek.

Miként pótoljuk a tápanyagokat?

A batáta a mérsékelten tápanyagigényes növények közé tartozik. A javasolt műtrágyamennyiség általában azon múlik, hogy a növény mennyi tápanyagot vesz fel a talajból.

Nitrogén és káliumigénye magas. Előbbi esetében elmondható, hogy a nitrogénben szegényebb talajokon is képes kielégítő hozamot produkálni. Ez valószínűleg a légköri nitrogén megkötésének köszönhető. A felvett nitrogén akár 40%-a is származhat légköri nitrogénből, habár a fajták közötti különbség jelentős. Többféleképp történhet a nitrogén hasznosulás a különböző édesburgonya fajták között. Optimális hozamot érhetünk el kevesebb nitrogén felhasználásával is, ha az időzítés jó és a fajták reakcióját is beleillesztjük a nitrogén műtrágyázási gyakorlatokba.

Az édesburgonyatermesztés szempontjából kiemelkedően fontos a megfelelő mennyiségű kálium, mivel ez befolyásolja a sejtosztódást, gumóképződést és vastagodást, emellett segíti a fotoszintézist, illetve a szénhidrát képződést, cukrok beépülését, ásványi anyagok kialakulását és az enzim aktivitást. Gyakran e tápelem mennyisége nem kielégítő, ezért muszáj műtrágyával pótolni. A tápanyaghasznosulás mértéke két egymáshoz szorosan kapcsolódó tényezőtől függ, ezek a felvétel és a hasznosulás hatékonysága. Korábbi kutatási eredmények egyértelműen bizonyították, hogy káliummal gazdagon ellátott homokos vályog talajon a batáta rövidebb és vastagabb gumókat képez, mint ahol kálium utánpótlás nélkül folyik a termesztés.

Afrikai példa alapján az édesburgonya optimális trágyázása részekre osztott. Általában két kijuttatás elegendő, melynél az elsőt ültetéskor, míg a másodikat egy hónappal utána juttatjuk ki. Ahol ültetőgépet használnak, ott az első kijuttatás közvetlenül az ültetés folyamán történik. A második kijuttatás foltokban vagy sávokban végezhető el, sohasem szórva. Javasolt még a kijuttatandó mennyiség egyik felét a talajba, másik felét a lombozatra adagolni.

Trágyaadagoláskor a műtrágya pontos mennyisége és típusa természetesen függ a talaj típusától, a termesztett fajta igényeitől és a környezettől. Átlagos adatokat figyelembe véve 6–9-15 NPK arányú műtrágyából 560–1120 kg közötti mennyiséget javasolt használni hektáronként. Nitrogén műtrágyából 34–45 kg/ha, foszforból 50–101 kg/ha és káliumból 84–169 kg/ha az ajánlott mennyiség (1. táblázat).

Fokozottan kerülni kell a túlzott nitrogén trágyázást, mivel az késleltetett gumóképződést és túlzott szárnövekedést okozhat, mindezt a gumóképződés kárára. A kálium aránya legyen magasabb ahhoz, hogy a gumóképződés megfelelően alakuljon. Főként a savanyú talajokon erre különösen oda kell figyelni. Alapműtrágyaként – talajtól függően – nitrogént és foszfort használunk, illetve a szükséges káliummennyiség negyedét juttatjuk ki.

Hazai termesztési tapasztalat alapján (korábban leírtaknak megfelelően) azok a tövek, amelyek dús lombozattal rendelkeznek, kevesebb gumót hoztak, ezért a teljes termőidőre vetítve az 1-2-4 NPK-arány alkalmazása terjedt el, természetesen a talajvizsgálat figyelembevételével. Az öntözés mennyiségét az első 5 hét elteltét követően érdemes folyamatosan csökkenteni.

Néhány szakirodalomban fellelhető tápelemutánpótlási leírást mutatunk be az 1. táblázatban. A kijuttatott tápanyag mennyiségekben kisebb-nagyobb különbségeket figyelhetünk meg az NPK arányban, ugyanakkor a kálium túlsúlya mindenhol feltűnik.

A növény tápanyagutánpótlása meghatározza a terméshozamot. Amint már a 70-80 éve lefuttatott, úgy napjainkban kivitelezett termesztési kísérletek is bebizonyítják, hogy a kálium tenyészidőszakban történő adagolásával a hozam fokozható, a gumó alakja megfelelőbbé válik. Ennek okán érdemes a kálium-műtrágyák ésszerű elosztása, de akár a pelletált trágyafélék indítótrágyaként való alkalmazása is (a műtrágyák hatékonyságát fokozva).

Mindezek révén a hazai termesztés is egyre intenzívebbé válhat, és a növény mind jobban elterjedhet a fogyasztók körében, mely egészséges táplálkozásunk fejlődéséhez is egyértelműen hozzájárul majd.

Pap Zoltán, adjunktus
Szent István Egyetem Zöldség- és Gombatermesztési
Tanszék
Bagdi Ákos, MSc hallgató
Szent István Egyetem