A növények növekedéséből, fejlődéséből, a leveleken és a terméseken mutatkozó szimptómákból többnyire következtetni lehet a növény tápanyag-ellátottságára, adott esetben a fejlődési zavart kiváltó tápelemre. Ugyanakkor sokszor nagyon nehéz vagy teljes mértékben lehetetlen a tünetek alapján eldönteni, hogy a tápelemek tényleges hiánya okozza a rendellenes fejlődést – nincs elég tápanyag a talajban, azaz abszolúthiányról van szó – vagy csak úgynevezett relatívhiánnyal állunk szemben, amikor elegendő tápelem van a gyökérközegben, de azt a növény nem képes, nem tudja hasznosítani.

A relatívhiány többnyire külső tényezőkre vezethető vissza, de előfordulhat, hogy belső, növényi eredetű okok váltják ki (pl. oltás következtében fellépő fejlődési zavarok, inkompatibilitás).

Tápanyaghiányra utaló tüneteket okozhatnak kártevők, valamint gombás és baktériumos betegségek is, azaz biotikus tényezők, azonban alaposabb vizsgálat után a kártevőre és a kórokozóra jellemző egyéb tünetek alapján a levélsárgulás, a habitusváltozás, stb. pontos oka megállapítható. (Például: fonálféreg fertőzés vagy a fuzáriumos szártő-betegség következtében nem tud elegendő vízhez, tápelemhez jutni a növény, ebből adódóan tápanyaghiányra utaló klorózist, nekrózist vagy egyéb tünetet mutat.)

A nem biotikus, azaz nem kártevők, vírusok, növénykárosító baktériumok és gombák, által okozott fejlődési rendellenességek (klorózis, nekrózis, antociánképződés, terméselrúgás, torzulások, habitus változás, stb.), amelyeket élettelen tényezők, azaz abiotikus (fiziológiai) okok váltanak ki, évről évre súlyos terméskiesést eredményeznek. Még az olyan intenzív kultúrákban is számolni kell velük, mint a szabadföldi zöldségtermesztés vagy a zöldséghajtatás, ahol a környezeti (klimatikus és edafikus) tényezők szabályozására nagy lehetőség kínálkozik. A relatív tápanyaghiány is leggyakrabban ezeknek az élettelen tényezőknek, abiotikus okoknak tulajdonítható!

Egyes vélemények szerint, a növénytermesztési ágazatokat figyelembe véve (szántóföldi növénytermesztés, ültetvények, egyéves kertészeti kultúrák, stb.), a potenciális termőképességhez viszonyított terméskiesés 60-70%-át az abiotikus tényezők okozzák, és csak 30-40% az, amit a fertőző betegségek és kártevők váltanak ki. Ez el is fogadható abban az esetben, ha az abiotikus tényezőket szélesebb körben értelmezzük, és ide soroljuk a kedvezőtlen időjárás (légköri aszály, fagykárok, napégés, stb.) okozta károkat is.

Az abiotikus tényezők csoportján belül szokás megkülönböztetni klimatikus okokat, illetve ezeknek tulajdonítható, ezekre visszavezethető fejlődési rendellenességeket, edafikus, vagyis talajjal összefüggő fejlődési zavarokat, technológiai hibákat (pl. rosszul megválasztott tenyészterület, ápolási hibák, stb.) és toxikus anyagok által kiváltott terméskiesést. (Az ilyen és hasonló csoportosítás kicsit mesterkélt, didaktikai szempontból jó, de a gyakorlatban nincs nagy jelentősége. Ide vagy oda sorolni a kiváltó okokat esetenként vitatható, a csoportok között éles határt húzni nem lehet. Például: ha valaki rosszul állítja össze a tápoldatot, vagy töményebb növényvédő szert használ, mint az előírt, és ez okozza a kárt, a terméskiesést, akkor az hová sorolható? Technológiai hiba vagy toxikus tényező?)

A talajtulajdonságokra visszavezethető relatív tápanyaghiány adódhat a talaj kémiai és a talaj fizikai (szerkezeti) tulajdonságaiból. A kémiai okok között, mint gyakori esetet szoktuk említeni az ionantagonizmust, amely során az egyik tápelem a másik felvételét zavarja, vagy teljes mértékben megakadályozza. Ugyan a gyakorlatban mindig hangsúlyozzuk a „harmonikus tápanyagellátás” fontosságát, azaz egymáshoz viszonyítva közel olyan arányban álljanak a tápanyagok a növények rendelkezésére a talajban, a gyökérközegben vagy a tápoldatban, mint ahogy azt adott időben (fejlettségi korban) a növény igényli – sajnos azonban ez nem mindig valósul meg.

Mely tápanyagok túlsúlya okozhat relatív hiányt? – vetődik fel a kérdés. Elvileg valamennyi tápelem esetében fennállhat túlzott jelenléte esetén, és ebből adódóan más elem(ek) felvételét zavarja. A zöldségtermesztésben, mint más növénytermesztési ágazatban is, vannak tápelemek, amelyeknél gyakran találkozhatunk az ionantagonizmus jelenséggel. Ilyen a kalcium, 5% szénsavas mésztartalom felett, lassítja a vas, a mangán, a cink és a bór felvételét. A magnézium a kalcium szinergistája, azaz egymás felvételét elősegítik, de egy határon túl a talaj magas mésztartalma – talaj típustól, pH-tól, növénytől függően – a magnézium növénybe jutását zavarhatja is. Ezért van az, hogy a meszezés, amíg a talajoldat H+-ion koncentrációját csökkenti, javítja a magnézium felvételét, de egy határ felett adagolva, már gátlón hat. Talaj magas mésztartalmára visszavezethető klorózis betegség, nemcsak a zöldségtermesztésben fordul elő, jól ismert a szamóca- és krizantémtermesztők körében, de jelentkezik az állókultúrák esetében is.

A kálium és a magnézium viszonylatában is fenn áll az ionantagonizmus jelensége, különösen az intenzív termesztésben (hajtatás, tápoldatozás). A kisebb átmérőjű, gyorsabban mozgó K+ kiszorítja a növény-táplálkozási láncból a lassúbb, nagyobb méretű magnéziumot (Mg++), előidézve ezzel enyhébb vagy egészen súlyos hiányt (1. kép). A zöldségféléknél a kálium-magnézium arány 3-4:1-hez mondható ideálisnak.

Az ammónium-ion mint konkurens, gyorsan mozgó kation szintén akadályozhatja a magnézium felvételét, de azáltal, hogy a közegre savanyító hatást fejt ki, a pH-n keresztül is kiváltója lehet a magnézium relatív hiányának. Ezzel szemben a nitrát-nitrogénion (NO3+) kedvezően hat a magnézium felvételére (szinergisták), amit a tápoldatok összeállításánál ki is szoktunk használni.

A magas ammónium-tartalom (NH4+) gyakran akadályozza a kalcium növénybejutását. A gyakori kalciumhiány-betegségek (pl. paprika és a paradicsom csúcsrothadása, a fejes saláta levélszél-barnulása, a hajtatott uborka hajtásvég pusztulása) sokszor a helytelen szerves trágya használatára (éretlen trágya), az ammónia-nitrogéntartalmú műtrágyák túladagolására vezethető vissza.

A mész és bór antagonizmusa az erősen meszes talajokon, és meszezést követően alakulhat ki. Ha az 1 ppm bórra jutó könnyen felvehető kalcium mennyisége meghaladja a 350–400 ppm-t akkor nagy a valószínűsége a hiánytünet jelentkezésének, így a sárgarépa, a zeller és a petrezselyem szívrothadás betegségnek.

A zöldségtermesztésben a következő ion-antagonizmus jelenségekkel lehet gyakrabban találkozni:
• ammónium és kálium; • gyakori az ammónium és a mész;
• tőzegekben, palánták esetében az alumínium és a foszfor;
• magnézium és a kálium, de egy bizonyos határig szinergisták, azaz egymás felvételét segítik;
• foszfor és a vas;
• ritkán a bór és a molibdén;
• szikesedésre hajlamos talajokon a nátrium és a kálium, illetve a nátrium és a kalcium;
• cink és vas;
• magnézium és mangán;
• kalcium és kálium;
• mangán és vas;
• gyakran meszes talajon mész és bór;
• valamint mész és vas.

A legtöbb termesztett növény, így a zöldségfélék számára is, a semleges vagy az enyhén savanyú talajkémhatás mondható optimálisnak (ilyen tekintetben legnagyobb eltérés a dísznövények esetében tapasztalható). Ha a 7 pH-értéktől nagyobb mértékű eltérés van – több mint egy pH – megváltoznak a talajban az oldási viszonyok, olyan anyagok kerülnek káros mennyiségben a talajoldatba, amelyek mérgezést okozhatnak, továbbá a létfontosságú tápelemek felvételében zavar keletkezhet, oldhatatlanná és ezáltal felvehetetlenné válnak a növény számára. (Önmagában véve a savas közeg 5 pH értékig – annak ellenére, hogy néhány tápelem felvételét lassítja – a zöldségfélékre még nem káros, de ennél savasabb kémhatásnál alumínium és nehézfémek intenzívebben oldódnak, és ezzel növényfajtól függően, változó erősségű mérgezést okozhatnak (Pl. feláp-tőzegkeverékben nevelt palánták).

8 pH-érték felett, a molibdén kivételével, a mikroelemek felvétele nehezebb. Például a talaj pH-jának növekedésével fokozódik a bór megkötődése a kolloidok felületén, és mivel a talajok vas- és alumíniumoxid-hidrátjai jelentős mennyiséget képesek megkötni, így a könnyen felvehető bórból egyre kevesebb marad a talajoldatban.

Nagy általánosságban elmondható, hogy savas kémhatású talajban a makroelemeket és a molibdént, lúgos közegben a félmikroés mikroelemeket veszik fel nehezebben a növények. A zöldségtermesztésben 6,0-7,5 pH-érték között vagy ettől kisebb mértékű eltérés esetén, talajkémhatásból adódó tápanyagzavarral nem kell számolni!

A víz a növényi tápelemek oldó és szállítóanyaga, jelenléte – mennyisége és összetétele (minősége) – döntően hat azok felvételére. Szélsőséges eseteket nem számítva, nedvesebb talajon mindig jobb a tápanyagfelvétel, aminek kettős oka van: jobbak az oldási viszonyok és fokozódik az elemek mozgása.

Szárazság esetén – még kedvező tápanyagellátás mellett is – a talajoldat koncentráltsága károsan megemelkedhet (EC), ebből adódóan tápanyag-felvételi zavar alakulhat ki. Ahhoz, hogy az oldott sók könnyen bejuthassanak a gyökérsejtekbe, a talajoldatnak hígabbnak kell lennie, mint a sejtoldat. (A sejtekéhez hasonló vagy a sejténél is töményebb külső ionkoncentrációnál – mivel az ionok szabad beáramlása a sejthártyán keresztül korlátozott – az egyensúly csak úgy jöhetne létre, hogy a sejtekből kifelé áramló víz, az ozmotikus viszonyoknak megfelelően hígítja a talajoldatot – ha ezt bizonyos mechanizmusok nem korlátoznák). Szárazság idején a talajoldat töménnyé válik, ebből adódóan a növényeknek egyre nagyobb energia-befektetés szükséges a vízvesztés megakadályozására, a víz és tápanyagok felvételére.

A vízhiány, illetve a szárazság, vagyis a talaj nedvességtartalmának csökkenése a mozgékonyabb ionok talajban történő mozgását, ezen keresztül a felvételüket is lassítja (pl. kálium, nitrogén, bór stb.), de súlyosabb esetben tartós hiány kialakulásához is vezethet. Az elmúlt években tapasztalt gyakori, tartós és átmeneti szárazság leginkább a bór felvételét zavarta. A bór egy része turmalin kristályok formájában erős kötődésben, a növények számára nehezen hozzáférhető módon található a talajban, ennek a formának a növénytáplálásban gyakorlatilag nincs szerepe. A hozzáférhető bór lényegében bórsav, azaz anionos formában van, víz jelenlétében OH- tartalmú vegyületekkel lép kapcsolatba, ezáltal a növény számára felvehetővé válik. Ugyanakkor ezzel magyarázható a bór könnyű kimosódása is a laza, szerves anyagban szegény talajokból.

A talaj magas sótartalma elsősorban a legnehezebben transzspirálódó tápelemnek, a kalciumnak felvételét, a növényben való mozgását akadályozza. Ez a magyarázata annak, hogy a szikesedésre hajlamos talajokon, továbbá rossz minőségű (szikesítő) öntözővíz hatására, de vízhiány vagy túltrágyázás esetén is, olyan jellegzetes mészhiány-betegségek alakulnak ki, mint a paradicsom és a paprika csúcsrothadásos betegsége, vagy a saláta levélszél-barnulása. A kalciumnak a felvétele, illetve a növényen belüli mozgása azonnal lelassul vagy leáll, ha vízellátási zavar lép fel. Ebből következik, hogy a mészhiány-betegségeket leghatásosabban öntözéssel gyógyíthatjuk.

A jó szerkezetű, magas humusztartalmú talajon a tápanyag-felvételi zavarok lényegesen ritkábban jelentkeznek. Ezért a zöldségtermesztésben – ahol a növények a talaj szerkezete iránt lényegesen magasabb igényeket támasztanak, minta szántóföldi kultúrák – különösen nagy szerepe van a szerves trágyázásnak, a szakszerű talajművelésnek, és minden olyan termesztéstechnológiai tényezőnek, amelynek kedvező hatása van a talaj szerkezetére.

Míg a nyári hónapokban a szárazságból, az őszi-téli hónapokban a magas talaj víztartalomból, a túlöntözésből adódó tápanyag- ellátási zavarok figyelhetők meg. Sok esetben a fényviszonyok romlását követő gyors vízfelhasználás csökkenést öntözéskor a termesztők nem veszik figyelembe. A levegőtlen, vízzel telített talajban megváltoznak a redukciós és oxidációs viszonyok, az oxigénben szegény környezet, a vasion felvételét akadályozza. Erre gyakran lehet példát találni az őszi-téli uborka-, paradicsom- és paprikahajtásban, de a szabadföldi káposzta és gyökérzöldségfélék esetében is. Túlöntözés, a sok eső következtében, levegőtlenné válik a talaj, ebből adódóan a hajtásvégek kisárgulnak, jellegzetes vashiány tünetet mutatnak (2. kép). Lombtrágyázás helyett az öntözés átmeneti szüneteltetése és a talajlazítás a leghatásosabb gyógymód.

A talajhőmérséklet változása különböző módon befolyásolja a tápanyagok felvételét, illetve felvehetőségét. A növényfajra jellemző optimális talajhőmérséklet hatására fejlettebb, nagyobb tömegű, elágazóbb gyökérzet alakul ki, és fokozódik a gyökértevékenység is. Ennek következtében megnő a növények tápanyagfelvevő felülete, a növény jobban tudja hasznosítani a talaj tápanyagkészletét. Zöldségfélék közül az uborka, a paprika, a paradicsom, bab, görög- és sárgadinnye valamint a tojásgyümölcs különösen érzékeny a talaj hőmérsékletre, ezek esetében az optimumnak számító 21-220C alatt jelentősen csökken, 14-160C alatt gyakorlatilag leáll a víz- és tápanyagfelvétel.

Melegebb talajban intenzívebb a tápanyagok oldódása, ezáltal nagyobb a talajoldat tápanyag-koncentrációja. Meleg talajban, a fokozott mikroorganizmustevékenység következtében a szerves anyagokból gyorsabban alakulnak át (mineralizálódnak) a növények által felvehető ásványi formává a tápanyagok. Minden olyan fűtési mód, amely a gyökerek közvetlen közelében elhelyezkedő talajréteget melegíti (vegetációs fűtés, talajfűtés), a tápanyagok felvételét is elősegíti.

Míg a szabadföldi termesztésben kora tavasszal és a hajtatásban októbertől áprilisig a hideg talaj okoz gondot (3. kép), addig az üveg és a fólia alatt májustól, szabadföldön – különösen a homoktalajok esetében – június-augusztus az az időszak, amikor túlzott felmelegedéssel kell számolni. Az ilyenkor jelentkező levélszélperzselés, termésfoltosság, virágelrúgás, szárrepedés és hajtáshervadás annak következménye, hogy a növény gyökérzete (hajszálgyökerek), a forró talajban perzselési kárt szenved, és az így sérült, funkcióját csak részben ellátni képes gyökérzet állandó öntözés ellenére sem tud elegendő vizet felvenni az asszimilációhoz és a párologtatáshoz.

Bonyolultabb összefüggésnek tűnik a klimatikus tényezők (levegő alacsony illetve magas páratartalma) és a tápanyagok felvétele közötti kapcsolat. Gondolhatnánk, hogy a nyári melegben a száraz levegő nagymértékben elősegíti az asszimilációt, mert ilyenkor igen intenzíven képes párologtatni a növény, ebből adódóan a tápanyagok hasznosulása is jobb. Ez nem így van! Az 50% körüli légnedvesség hatására leáll az asszimiláció, mert a növény – védekezve az erős párologtatás és kiszáradás ellen – bezárja légzőnyílásait. Tekintettel arra, hogy nincs párologtatás, nincs vízfelvétel sem, és víz hiányában tápanyagok sem kerülnek a növény szervezetébe. Hasonló jelenség játszódik le télen az üvegházakban, amikor a párával telített légtérben a növény nem képes párologtatni, megszűnik a vízfelvétel, és ebből adódóan tápanyagfelvétel is. (4. kép).

Átmeneti relatív tápanyaghiány adódhat termesztéstechnológiai okokból is. Gyakrabban paprikánál, paradicsomnál, dinnyénél és uborkánál, de előfordulhat más zöldségfajoknál is, hogy a fejlett, egészséges palánták alsó levelei a kiültetést követően megsárgulnak (5. kép). Minél kisebb tápkockát használunk, vagy ha szálas palántát ültetünk, annál feltűnőbb a jelenség. Az átmeneti klorózis azzal magyarázható, hogy a hideg talajban a gyökértevékenység lassú, a felszedéskor megsérült gyökerek kezdetben nem vagy csak lassan képesek a talaj tápanyagkészletét hasznosítani, miközben a lombozat a meleg fólia alatt vagy szabadban, a napsütés hatására tovább növekszik, fejlődéséhez igényelné a vizet és a tápanyagokat.

A tápanyagfelvétel a gyökérfejlődés megindulásával helyre áll, de ez akár 10- 14 napot is igénybe vehet. Ilyen esetben a kiültetést azonnal követő lombtrágyázásnak jó hatása van, átmenetileg helyettesíti a tápanyagfelvétel funkcióban korlátozott gyökereket.

A relatív tápanyaghiány betegségek kapcsán különösen kell hangsúlyozni a szaktanácsadó felelősségét! A beavatkozás mikéntjéről, a gyógyítás módjáról csak a levélen, a termésen jelentkező tünetek alapján dönt, vagy alaposabban megvizsgálja a lehetséges kiváltó okokat. Pontos diagnózis esetén nemcsak a műtrágyázási költségek csökkentéséről van szó, olykor súlyos termésveszteség, növénykárosodás is megelőzhető!

Szerző:
Prof. Dr. Terbe István
Professor Emeritus
Szent István Egyetem Zöldség- és
Gombatermesztési Tanszék