Irodalmi hivatkozások szerint az ókori görögök már alkalmaztak növényoltási eljárásokat, és ugyanebből az időszakból származó kínai források az oltást a Távol-Keleten már alkalmazott módszerként említik. Az oltást valószínűleg a természet tanította a kertészeknek. Az egymáshoz közel növő ágak kambiumai érintkezve természetes oltási forradást hoztak létre. Ezt a jelenséget megfigyelve kísérletezhettek a kertészek már az ókorban is. Az ókori Rómában a gyümölcsfák oltása hétköznapi módszernek számított.
Ma már a zöldségnövények oltása hazánkban is egyre elterjedtebb, szükségességét több újonnan felmerülő termesztői igény idézte elő, mint: a vetésforgó elhagyásának igénye, a metil-bromid betiltása, stressztűrőbb növény, a fejlettebb gyökérzetű, jobb kondíciójú, nagyobb növekedési erélyű növény szükségessége, a nagyobb termésátlag és jobb termésminőség, ill. a jobb víz- és tápanyag hasznosítás iránti igény.
A hazai termesztésben hat zöldségfaj oltásával találkozhatunk: görög- és sárgadinnye, uborka, paprika, paradicsom és tojásgyümölcs. Gyakorlati szempontból kiemelt jelentőségű a görögdinnye oltása, a paprika oltása talajos hajtatásban és a paradicsom oltása kőzetgyapotos termesztésben. A sárgadinnye, az uborka és a tojásgyümölcs oltása is perspektivikus lehet, ezzel kapcsolatban nálunk jelenleg is folynak kutatások és kísérletek.
Az említett zöldségfajok oltásának elsődleges célja a talajból fertőző kártevők és kórokozók elleni védekezés olyan esetekben, amikor a problémák leküzdésére genetikai és kémiai megoldások nincsenek. Egy fogékony nemesnek egy ellenálló alanyra való ráoltásával a termeszteni kívánt fajta is ellenállóvá tehető, megspórolva a hosszú és költséges nemesítési munkát. Ezen túlmenően az oltás növelheti az abiotikus stresszekkel szembeni ellenállóságot (hőmérséklet- tolerancia, szélsőséges nedvességi viszonyok, sóstressz), javíthatja a termésátlagot, hatékonyabb víz- és tápanyag-felhasználást eredményez, meghosszabbítja a tenyész- és így a szedési időszakot, valamint befolyásolja a termés minőségét. Ezen céloknak megfelelően történik az alanyként alkalmazott fajok megválasztása. A legtöbb, növényvédelmi kutatással kapcsolatos irodalom a mediterrán térségből és Délkelet-Ázsiából származik. Ezekben arról számolnak be, hogy oltással növelhető az ellenállóság több, mint tíz gombás, baktériumos és talajból fertőző kártevő ellen.
A kabakosok oltását először egy VI. századi kínai forrás említi. Kezdetben a nagyobb kabaktermés elérése miatt próbálkoztak a családon belül az egyes fajok egymásra oltásával. A tökfélékkel kapcsolatos komolyabb kutatások az 1920-as években kezdődtek Japánban, amikor Cucurbita moschata-t alkalmaztak görög-dinnye alanyként. A kutatások eredményei alapján ugyanebben az időben már a lopó- és a viasztököt is használták, első-sorban a fuzáriumos hervadással szembeni ellenálló képességük miatt, és az eredmények azt mutatták, hogy a görögdinnyével szemben jó affinitással rendelkeznek ezek a fajok. Sárgadinnyével folytatott oltási kísérletekben a következő fajokat találták alanyként felhasználhatónak: Cucurbita moschata, Cucurbita maxima, Cucurbita pepo, Cucurbita ficifolia, és a Lagenaria siceraia. A fuzáriumos hervadás elleni magasabb immunitás elérése érdekében kezdték alkalmazni a Cucurbita maxima és Cucurbita moschata keresztezéséből előállított interspecifikus tök hibridet. A kutatási eredmények szerint ilyen alanyt alkalmazva nemcsak a Fusarium oxysporum f.sp. melonis 1,2, rasszával, hanem a Dydimella bryoniae-val szemben is ellenállóvá tehetjük az oltványokat.
Japánban az uborka oltása az 1960-as években vált jelentőssé, elsősorban az alacsonyabb hőmérséklettel szembeni tolerancia és a fuzárium-ellenállóság fokozása miatt. Nagyjából ugyanebben az időben Európában is „felfedezték” az oltás jelentőségét és az 1950-es években Franciaországban elkezdték a kabakosok oltásának kutatását: dinnyét és uborkát oltottak laskatökre szintén a fuzárium-ellenállóság tesztelésére. A ’60-as években a spanyolok is kutatásokba kezdtek először dinnyékkel, ahol a viasztököt mint alanyt vizsgálták a korai kiültetéseknél az alacsonyabb talaj hőmérséklettel szembeni tolerancia növelésében. Később az uborka oltásával is elkezdetek foglalkozni. A ’80-’90-es években szintén jelentős kutatások kezdődtek sárga- és görögdinnye oltásával Olaszországban, ugyanis a figyelem közép-pontjába került a metil-bromid helyettesítésére alkalmas alternatívák kérdése.
A burgonyafélék közül az első leírt próbálkozás a tojásgyümölcs (Solanum melongena L.) oltása volt afrikai vörös padlizsánra (Solanum integrifolium Poir.) A paradicsom üzemi méretű oltásának elterjedésére a kabakosokhoz hason-lóan szintén az 1960-as években került sor. Amerikai források első hobbi szintű próbálkozásként a csattanó maszlagra (Datura stramonium L.), – mint jó fonálféregellenálló alanyra – való oltását is említik. A Solanaceae családból a paradicsom, a paprika és a tojásgyümölcs oltását üze-mi méretben elsősorban a talajból fertőző kórokozók (Verticillium dahliae, Fusarium oxysporum f.sp lycopersici, Pyrenochaeta lycopersici, Pseudomonas solanacearum) és kártevők, elsősorban a fonálféreg (Meloidogyne sp.) ellen kezdték el.
Az oltáshoz felhasznált megfelelő alanyok kiválasztása tehát kulcsfontosságú. Először is kompatibilisnek kell lennie a ráoltott nemessel. Emellett elvárt a hideg-tűrő képesség és a betegség-, valamint fonálféreg-ellenállóság, valamint a nemes növekedési erélyének befolyásolása, a termésátlag növelése úgy, hogy közben a termésminőség ne romoljon. Láthatjuk tehát, hogy a zöldségfélék oltásánál az alanykutatás már régóta nyitott kérdés, régebben is az volt és ma is érdekes kutatási területe a nemesítőknek. A gyakorlatban legelterjedtebben alkalmazott alanyok a következők.
Görögdinnyénél interspecifikus tök hibrideket, lopótököt és egyéb Cucurbita fajokat alkalmaznak. Ez utóbbiak viszont gyengébb termésminőséget eredményeznek. A fuzáriumos hervadás megelőzésére a vad görögdinnye alanyok is alkalmasak, ezek a termésminőséget javíthatják, de fogékonyak az alacsony hőmérséklet és a magas nedvességtartalom okozta károkra. Külföldi tanulmányok a gyepűtököt (Sycios angulatus) is alkalmas alanynak találták elsősorban a hervadásos betegségek és a hidegtolerancia fokozása miatt, viszont gyenge csírázóképessége nehezíti az oltás kivitelezését és hatékonyságát. A viasztök a görögdinnyével jó kompatibilitású, viszont érzékeny az alacsony hőmérséklet okozta stresszre, ami igen késleltetheti az oltott növények fejlődését és virágzását. Magyarországon görögdinnye alanyként a lopótök és az interspecifikus tök hibridek használata terjedt el a gyakorlatban.
Uborka esetében a termesztési mód (szabadföld vagy hajtatás) alapvetően meghatározza az oltással javítani kívánt tulajdonságot. Itt is a betegségekkel szembeni ellenálló képesség, az alacsony hőmérséklettel szembeni tolerancia, a termésátlag növelése és a jobb termésminőség elérése az alapvető cél. Cucurbita fajokat, elsősorban a laskatököt, Cucurbita moschata-t és interspecifukus tök hibrideket alkalmazzák alanyaként. A laskatök még mindig a legelterjedtebb alany, nagyon jó a kompatibilitása az uborkával és jó toleranciával rendelkezik a fuzáriumos hervadás, a fitoftóra, a fonálféreg és az alacsony hőmérséklet okozta károkkal szemben. Hátrányaként említhető, hogy a csírázása nem egyenletes, a csíranövény fejlődése azonban nagyon gyors, ami megnehezíti az oltásra való alkalmasságát. A külföldi irodalmak a Sycios angulatus-t és a Cucumis metulifer-t ajánlják még az uborka oltásához, elsősorban a fonálféreg-ellenállóság javítására.
Sárgadinnye oltásánál ma a világon szinte mindenhol interspecifikus tök hibridet alkalmaznak alanyként. A hibridek elterjedése előtt a viasztököt és a Cucurbita maxima-t használták. Sárga-dinnye hajtatásban a fonálféreg elleni védekezés is fontos kérdéssé vált. Ebben a témában sikeres eredményekről számoltak be szintén a Cucumis metulifer alany-ként való alkalmazhatóságáról.
Nyári tökök oltásával kapcsolatban hazánkban még nincs tapasztalat. Kínában elterjedt a hajtatott tökfélék oltása, elsősorban a téli időszakban. A leírások szerint az oltott növények jobban megőrzik bokorhabitusukat, a termések egyöntetűek és jobb a hidegtűrő képességük. Laskatököt és egyéb Cucurbita fajokat alkalmaznak alanyként.
Paradicsom esetében a jó betegség-és fonálféreg-rezisztenciával rendelkező alanyokra való oltás a szabadföldi termesztésben külföldön is elterjedt, nálunk nincs erre igény. Oltott paradicsom palán-tát csak hajtatásban ültetünk ki és ott is elsősorban a talaj nélküli rendszerekben.
Kőzetgyapotos paradicsomhajtatásban mára szinte csak oltott palántát használunk, ennek megfelelő az alanyválasztás is, ahol az oltott növény növekedési erélyének és az elérhető termésátlagoknak a növelése a cél. A paradicsom esetében hosszúkultúrában 20-25%-os hozamnövekedés várható az oltott növényeken. Az erős gyökérzeten ráadásul növényenként két egyenrangú, erős hajtás is kinevelhető, amit már az oltáskor kialakíthatunk. Alanyként leggyakrabban vad Lycopersicon esculentum. Lycopersicon hirsutum vagy ezek hibridjének használata terjedt el.
Tojásgyümölcs oltásához a külföldi irodalmak több fajt is ajánlanak alany-ként: Solanum integrifolium vagy az interspecifikus hibrid (S. integrifolium x S. melongena). A japánok továbbá használ-ják a S. torvum-ot és a S. sisymbriifolium-ot (csucsorfélék), ezekkel igen jó eredményeket értek el. A tojásgyümölcs oltásánál a számításba jöhető alanyok felkutatása jelenleg is folyik, nagyon sok családon belüli faj lehet alkalmas az oltáshoz.
Paprika esetében viszont a kompatibilitási problémák miatt csak a Capsicum nemzetségbe tartozó fajok (C. annuum, C. baccatum, C. chinense és C. frutescens), paprikák jöhetnek számításba alanyként.
Szerző:
Dr. Kappel Noémi, egyetemi adjunktus
Szent István Egyetem
Zöldség-és Gombatermesztési Tanszék
