A talaj takarása már 300 évvel ezelőtt is elég elterjedt volt, még mielőtt a mulcs szót megalkották volna, mely feltehetőleg maradék szalma lehetett, ami hűvösen és nedvesen tartotta a talajt. Később elterjedt az olcsó papír, még inkább a műanyag, a mulcs elnevezéssel együtt. Az angol nyelvbe a mulch valószínűleg a német molsch (puha, rothadt) kifejezésből eredeztethető.
A kultúrnövények termesztésének sikeressége nagymértékben függ a velük konkuráló gyomok elleni védekezés eredményességétől, az optimális víz- és tápanyag-ellátottságtól és hőmérséklettől. A növények körüli klímát erősen befolyásolja a napból sugárzás formájában érkező energia, mely energia részben a levegőt, a talajt és a növényeket melegíti, elpárologtatja a nedvességet, részben pedig visszaverődik.
Vegyszermentes, környezetkímélő módon a gyomszabályozás agrotechnikai, fizikai és biológiai eljárásokkal oldható meg. A talajtakarás az agrotechnikai gyomszabályozási módszerek közé sorol-ható, melyeknek elsősorban termésnövelő szerepük van és az alkalmazott termesztési gyakorlatból (agrotechnikából) adódnak, de emellett gyomszabályozó „mellékhatással” is bírnak. Fontos a meg-előző szerepük a gyomok elleni küzdelemben. A gyomszabályozásban (ahogy a neve is sugallja) a mai, egyre szélesebb körben terjedő szemlélet miatt nem cél a gyomok teljes kiirtása, csupán a kártételi küszöb érték alá szorítása, ahol már sem a termesztés gazdaságosságát, a termés mennyiségét, sem annak minőségét nem befolyásolják negatívan.
Intenzív termesztésben igen elterjedt a fóliákkal történő takarás (dinnye, szamóca, egyéb meleg és vízigényes zöldségek) szabadföldön és termesztő berendezésekben egyaránt, ökológiai gazdálkodásban pedig egyenesen követelmény a talaj borítása (lehetőleg élő vagy szerves anyaggal) az év nagy részében. Amikor a talajtakarás előnyeiről beszélünk, nem elegendő a gyom-szabályozás hatékonyságát önmagában hangsúlyozni, hanem egyidejűleg a termés mennyiségére, minőségére, a talajra, mikroklímára, károsítókra, biodiverzitásra gyakorolt hatása is figyelemre méltó. Vegyük sorra a pozitív hatásokat.
Az egyik leginkább ismert hatás a gyom-elnyomó képesség, mely takaróanyagon-ként jelentősen eltér. A kis vagy szelektív fényáteresztő képességű fóliák (pl. fekete) esetében általában csak az ültető lyukakban van esélye fejlődni a gyomoknak, míg az átlátszó, áttetsző fóliák áteresztik a gyomok fejlődéséhez szükséges hullámhosszú sugárzást, ezzel számukra is biztosítva a létezést, ezért ezeket a takarókat leginkább gyomirtó szerekkel kombinálva ajánlatos használni. Az élő és szerves mulcsok nem minden gyomot tartanak vissza (pl. évelők). Hatékonyságuk függ a terített réteg vastagságától, illetve a szezon során esetenként vastagítás is szükségessé válhat, a vetett takarónövények esetében pedig az állománysűrűség és a vetett fajok konkuráló képessége is befolyásol.
A következő, szintén gyakran említett előnyük, hogy védenek az erózió és defláció, vagyis a víz és a szél talajromboló (talaj elhordó, tápanyagkimosó, talajtömörítő) hatása ellen, csökkentik az eső-cseppek káros mechanikai hatását, a jég viszont sajnos károsíthatja némelyik talaj-takarót, főleg a vékonyabb fóliákat, papírt. Nem csak a természetes csapadék, de az öntözés – különösen az esőztető és árasztásos formája – is jelentősen károsítja a talaj szerkezetét. Az ipari mezőgazdaság térhódításával egy időben megjelent súlyos probléma, hogy korábban természetes társulásokkal fedett hatalmas területeket törtek fel és kezdtek gépekkel megművelni. Elsősorban a nagy arányban elterjedt széles sorközű, kapás növények és fásszárú ültetvényekben a talajfelszín takaratlan, védtelen maradt. Az eltelt év-tizedek távlatában sem mondható, hogy megoldódott ez a probléma, a megoldás pedig adott: takarással megvédhetőek a talajok, javítható vízgazdálkodásuk, csökkenthető a párolgás. Szabadföldi termőterületek csökkenése, az egyre több élelmiszert igénylő növekvő népesség, az öntözővíz készlet minőségének romlása és mennyiségének csökkenése, ezáltal a korlátozottabb felhasználhatóság miatt, egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek a víztakarékos és talajnedvesség megőrzésére fókuszáló technológiák.
A talajtakarók anyaga befolyásolja a nedvességmegtartó képességüket. Vannak olyanok, melyek lepergetik a vizet (pl. polietilén fóliák), viszont a talaj nedvességtartalma lassabban párolog el, mert nehezebben tud távozni a vízzáró réteg miatt. Ilyen esetben csepegtető öntözőrendszer telepítése javasolható a takaróanyag alá, mely megoldás egyébként is gazdaságosabbak közé tartozik és a gombabetegségek megjelenésének valószínűsége is csökken. Ugyanakkor a szerves és szervetlen talajtakarók között egyaránt találunk anyagokat, melyek áteresztik és/vagy megkötik a nedvességet, következésképpen a talaj könnyebben átnedvesedik, a csapadék könnyebben beszivárog a talajba, de gyorsabban ki is száradhat (pl. szalma, papír, agroszövet). A szerves anyagok és a papír párolgásuk közben is hűtik környezetüket.
Megváltoztatják a talaj és a levegő hőmérsékletét (típustól függően igény szerint emelhetik, vagy csökkenthetik), valamint a fényviszonyokat. A fotoszintézisre kedvezően ható, visszavert fény mennyisége és minősége (különböző szín, különböző hullámhosszúság) megváltozik. A jól megválasztott talajtakaró alkalmas a termésmennyiségének, minőségének növelésére a termésérés idejének, hosszának megváltoztatására (koraiság fokozására, vagy akár a termésérés időbeni széthúzása, eltolására).
További előnyként említhető, hogy az emberi és gépi munkavégzés könnyebbé válik annak letakarásával, bevetésével. El-kerülhető a sáros, csúszós talaj kialakulása, a szalma azonban szárazon is csúszhat. Csökkenthető a talajtömörödés, javítható a talaj szerkezete, csökken a tápanyag kimosódás. Aktívabb talajéletet eredményez az élő és szerves mulcsok használata. Takarónövények vetésével megváltoztat-hatjuk a kultúrnövény növekedési erélyét, ami adott esetben célunk is lehet.
A talajtakaró anyagok, lehetnek élő mulcsok illetve holt mulcsok.
Élő mulcsokról beszélünk, amikor élő növények takarják a talajt. Egyik lehetőség a gyomflóra meghagyása időszakosan (szigorúan az egyéveseket és virágzás előtt). A gyompopulációt a náluk kedvezőbb takarónövényekkel is helyettesíthetjük (zöldtrágyanövények, gyepesítés), amelyek kompetícióval, allelopátiával (elhalt maradványai is), a fényviszonyok megváltoztatásával fejtik ki hatásukat.
A holtmulcsok között találunk szerves növényi anyagokat és szervetleneket. Amikor szerves anyagot használunk fel a talaj borítására számolhatunk azzal a tulajdonságával, hogy a használata során lassan elbomlik, tápanyagokkal és szerves anyaggal látva el a talajt, segítve a jótékony talajlakó élőlények fennmaradását és elszaporodását, fokozva a talaj biológiai aktivitását. Jó tudni, hogy először úgy-nevezett pentozán hatás jelentkezhet, vagyis a szerves anyagok bomlásához nitrogén szükséges, mely eleinte csak a talajból hozzáférhető a lebontó szervezetek számára, ezért átmeneti nitrogén-hiány léphet fel, mielőtt elkezdene nitro-gént szolgáltatni.
Ez után a rövid időszak után a nitrogéntermelés kerül túlsúlyba. Felhasználható például kihúzott gyomok, fűkaszálék, lomb, szalma, széna (1. kép), fazúzalék, fakéreg, komposzt. Vizsgálatok szerint a szecskázatlanul hagyott növényi maradványok eredményesebbek, mint az aprított takaró anyagok.
A szervetlen agyagok csoportjába tartozó természetes anyag a szervetlen kőzúzalék, mely használható utak, sziklakertek takarásánál, de például csapadékszegény területeken is megjelenik a kőmulcs, mint az éjszaka lehűlő levegő páratartalmát csapdába ejtő és a talajba vezető réteg. Mesterséges anyagok közül legelterjedtebb műanyagok csak nagyon lassan bomlanak el (több száz év), melyek környezetvédelmi szempontból kérdésessé teszik használatukat. Szóba jöhet a talajtakaró fóliák felszedésük utáni újrahasznosítása, azonban a szennyezett (talajjal, kemikáliákkal) műanyag hulladékot a gazdák tapasztalatai alapján, egyelőre nem fogadják szívesen az újrahasznosító üzemek. Ezek általában polietilén fóliák, melyek különböző vastagságban és UV stabilitással szerezhetők be. A legkülönfélébb színekben léteznek: fekete, átlátszó, színes, füstszínű, fotoszelektív stb. A takaróanyag szí-ne meghatározza annak fényvisszaverő-, fényelnyelő- és fényáteresztő képességét, azaz optikai tulajdonságait. Ezzel magyarázható, hogy a talajtakaró anyagok különböző mértékben melegítik fel alattuk talajt és felettük a levegőt. Hazánkban is kezdenek teret nyerni a színes fóliák (2. kép).
Intenzív kutatás folyik olyan biológiai úton lebomló műanyagok előállítására, melyek természetes alapanyagokból (pl. keményítő) készülnek és szabályozott idő után bomlásuk során nem szennyezik környezetüket. Kutatások alapján ez a lebomlás azonban leginkább csak az emberi szem számára már nem látható méretű darabkákra való szétesést jelent, mely egyelőre sokakban ellenérzést vált ki.
A mesterséges anyagok csoportjába tartozik még a papír (pl. újrahasznosított csomagolópapír, papírpép). A színezet len változatok hűtik a talajt és képesek átnedvesedni, a talajba vezetni a vizet és használat után beforgathatóak, könnyen elbomlanak. A papír előállítása és újra-hasznosítása során felhasznált festékek és ragasztóanyagok jelenléte, és takarásra való felhasználása során történő esetleges kioldódása azonban kérdéseket vethet fel. A hosszú élettartamú agroszövet (polipropilén szövet) leggyakrabban fekete színben elérhető, de pl. fehéret is beszerezhetünk. Nehézkesebb az ültető lyukak elkészítése, mint a fóliák esetében, mert szövet lévén a vágásnál foszlásnak indul, így lánggal, vagy felforrósított fémmel szokták perforálni. Átereszti a vizet és a levegőt, a talaj alatta hamarabb kiszárad, mint a fóliák alatt. A geotextília elsősorban az építőiparban használatos anyag, de felhasználható talajtakarásra is. Az agroszövethez hasonló víz és légáteresz-tő tulajdonságai vannak, viszont nem foszlik, rugalmasabb. Vannak talajtakarók, melyekre rá lehet lépni (pl. agroszövet, geotextília), vagy akár gépekkel is taposhatóak (szalma, fűkaszálék, egyes élő mulcsok stb.), azonban a polietilén fóliák általában könnyen szakadnak. Különösen igaz ez a papírra.
Mint pozitívum említhető, hogy a legtöbb anyag terítésének gépesítése már megoldott, így nagyüzemi körülmények között is alkalmazhatóak, nem csak kis léptékben, kézi kijuttatással. A szalma és papírpép gépi kijuttatására is találunk példát, még ha nem is olyan elterjedt technológiák, mint a fóliák fektetése. Vannak olyan anyagok, amelyek már a kultúrnövény kikerülése előtt fedik a területet (élőmulcsok, fóliák stb.), de némelyiket ültetés, vagy vetés után, utólag is kijuttathatunk (pl. szalma, fűkaszálék, fazúzalék, kéreg, élőmulcsok).
Hogy a takarás hatása pozitív vagy negatív, az többek között függ a megválasztott takaróanyag típusától, a kultúrnövénytől, a termőhelytől és a kivitelezés módjától. Természetesen, mint minden agrotechnikai lépést, a talajtakarást is el lehet hibázni, amennyiben nem megfelelő anyagot és technológia választunk, úgy felléphetnek az alábbi problémák.
Plusz költséget jelenthet a takaróanyagok beszerzése, ha pl. nem a gazdaságban termett melléktermékeket használjuk fel. Mérlegelni kell, hogy gazdaságos-e az adott takaróanyag használata adott körülmények kötött, de nagyon fontos meg-említeni, hogy a gazdaságosság nem csak pénzben kifejezhető részére kell gondol-ni, hanem a talaj és a környezetvédelmi szempontok is legalább annyira fontosak, ha nem fontosabbak!
Nőhet a tápanyag- és vízigény (pl. élő mulcsoknál a konkurencia, vagy holtmulcsoknál a pentozán hatás miatt). Mikroklíma párásabb lehet, ami gombás betegségeknek kedvezhet (pl. gyepesítés esetén szőlőben). Csökkenhet a haszonnövény növekedése élőmulcsok esetében (ez esetenként akár előny is lehet, pl. egy túl erős növekedésű alany esetében ellensúlyozhatja annak hatását). Rosszul megválasztott takarónövény fajok kártevő gazda-növények lehetnek (fonálféreg, atka stb.). Megfelelő ápolás hiányában talajtömörödés léphet fel.
A talajtakarás egy lehetséges környezet-kímélő és energiahatékony módja, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk a termesztett növények számára. Bárki számára adott a lehetőség a megfelelően megválasztott talajtakaró anyag használata által. Egy kis odafigyeléssel és utána-járással sokat lehet tenni, hogy megfelelő mennyiségű, egészséges, ízletes termést állítsunk elő, vagy akár díszkertünkben felvegyük a harcot a gyomokkal és az öntözővíz pazarlása nélkül, a talajt és környezetünket is védve.
Szerző:
Madaras Krisztina, Phd hallgató
SZIE, Ökológiai és Fenntartható Gazdasági
Rendszerek Tanszék
