Tápoldatkészítés során elsődleges szempont a műtrágya vízoldhatósága, összetétele, és gazdaságossági szempontok miatt a beszerzési ára. A növények víz- és tápanyagfelvétele főként a környezet és a növény belső víz- és sóviszonyaitól (az ozmotikus állapottól) függ. Amikor tápoldatot használunk (vagy akár tiszta vízzel öntözünk) megváltoztatjuk a gyökér környezetének sóviszonyait, ezzel a növények életfolyamatait közvetve szabályozzuk. Ebben a rendszerben természetesen nagyon fontos a sóösszetétel: ismernünk kell a káros és hasznos elemek mennyiségét, a tápelemek egymáshoz viszonyított arányát. Az általános víz- és tápanyagfelvétel során a sóhatás talán még fontosabb. Ezért a tápelemek megfelelő arányának beállítása után a sóhatás figyelembe vételével kell meghatározni a kijuttatott tápoldat koncentrációját.
Aki tápoldatot készít, az öntözővíz minőségének, a tápoldat tápelem-összetételének változásakor vagy új műtrágyák kipróbálásakor szembesül a sóhatás változásával, amit az oldat elektromos vezetőképességének (EC érték) a vizsgálatával követünk nyomon. A Budapesti Corvinus Egyetem Zöldség- és Gombatermesztési Tanszékén az elmúlt 15 évben több alkalommal végeztünk részletes laboratóriumi vizsgálatokat a hazánkban hozzáférhető műtrágyák EC értékének összehasonlítására. Az alapmérések arra vonatkoztak, hogy a felhasználási koncentráció tartományban egy hígítási sorban ioncserélt vízben milyen sóhatásúak a műtrágyák. 
A vizsgált töménységben az oldatok nem telítődnek (az ionok oldatban tudnak maradni), a töménység és az elektromos vezetőképesség között lineáris összefüggés van – így kaphatunk egy szorzószámot, mely az adott műtrágyára jellemző érték. Ennek segítségével kiszámítható az oldhatósági tartományon belül egy konkrét töménységre az EC érték, feltéve, hogy tiszta (ioncserélt) vizet használunk. Következő lépésként hasznos lehet összehasonlítani, hogy a különböző műtrágyák azonos koncentrációban való felhasználás mellett milyen EC értéket mutatnak, de – tekintve, hogy sok esetben inkább egy adott EC érték szerint öntözünk – kiszámítható az is, hogy azonos EC érték eléréséhez mennyi műtrágyát használunk fel. A műtrágyák eltérő hatóanyag-tartalma miatt érdemes megvizsgálni azt is, hogy egységnyi hatóanyag kijuttatásához milyen EC érték párosul.
Az 1. ábra mutatja, hogy milyen különbségek vannak egyes magnézium-műtrágyák esetében, ha azokat műtrágya-töménység vagy tiszta hatóanyagra vetített EC érték alapján hasonlítjuk össze. A kálium-utánpótlásban gyakran használt káliumklorid és káliumszulfát EC értéke is jelentősen eltérő, ami az eltérő „káliumformából”, azaz a klorid és a szulfát eltérő sóhatásából ered.
A 2. ábrán látható, hogy laboratóriumi tisztaságú vegyületekből azonos EC érték mellett mennyire más a kijuttatható káliummennyiség. A regressziós egyenesek képletéből számítva, 2,5 mS/cm-es EC értékű oldat előállításakor kálimkloriddal literenként 0,75 g tiszta káliumot tudnánk kijuttatni, míg káliumszulfáttal 24%-kal többet, 0,93 g-ot. Természetesen a gyakorlatban műtrágyákkal és nem tiszta vegyületekkel, általában kútvízzel és nem „tiszta” ioncserélt vízzel dolgozunk, de az arányok körülbelül azonosak a laboratóriumban mértekkel. A termesztési gyakorlatban használt vizek (a teljesen tiszta esővíz és a nagyon erősen tisztított vizek kivételével) tartalmaznak többkevesebb oldott sót (sajnos hazánkban inkább többet, mint kevesebbet). Ezekben a vizekben a műtrágyák az oldatban folyó kölcsönhatások miatt eltérően viselkednek.
Ezt szemlélteti a 3. ábra, amely azt mutatja, hogy milyen különbséget tapasztaltunk ioncserét víz és egy kútvíz összehasonlítása során. (A kútvíz néhány fontos paramétere: pH 8,3, EC 1,20 mS/cm, NO3- 209 mg/l, CO32- <10; HCO3- 401 mg/l, P 0,12 mg/l, K 26,3 mg/l.) Ugyanígy számítanunk kell arra is, hogyha két műtrágyát összekeverünk, a tiszta oldatokban mért alap EC értékek nem összegződnek matematikai értelemben. Ezeknek a folyamatoknak a szemléltetésére is végeztünk több mérést egyszerű műtrágyákkal. Ezt jól szemlélteti a 4. ábrán bemutatott ammónium-nitrát + monokálium-foszfát, valamint ammóniumnitrát + monokálium-foszfát + kálium-nitrát (azonos arányú) oldat-EC-jének alakulása. Az imént említett kútvízben mérve az egyenes meredeksége az ioncserélt vizeshez hasonlóan (10%-nál kisebb különbséggel) alakult (5. ábra).
Mindezek a példák is mutatják, hogy az öntözővizünk és az azzal előállított tápoldat egy komplex, ún. polidiszperz rendszer, a benne lezajló folyamatok csak nagyon alapos kémiai ismeretek és számítások alapján „jósolhatók”. Ha nem EC érték alapján választjuk meg a töménységet, akkor is rendszeresen ellenőrizni kell visszamérésekkel a sóhatást.
dr. Slezák Katalin
Budapesti Corvinus Egyetem
