A hazai meggy 80-90%-a ipari feldolgozásra kerül, értve alatt döntően a konzervipari felhasználást. Elemzésünkben arra keressük a választ, hogy milyen jövedelmezőség jellemzi az ipari meggy termelését magas és alacsony színvonalon művelt ültetvényekben. Mindkét ültetvénytípus esetében hagyományos művelési rendszerű(sajmeggy alany, 6 x 4 m térállás, 417 fa/ha tőszám, tölcsér vagy váza korona) és rázógéppel betakarított ültetvényről van szó. A különbség abban rejlik, hogy a magas színvonalú ültetvény öntözött és jóval magasabb a ráfordítások színvonala, továbbá jelentős eltéréssel kell számolni a realizálható hozamok tekintetében is. Becslésünk szerint a hazai 14 ezer hektár meggyültetvényből (ebből 2-3 ezer hektár még fiatal, nem termő ültetvény) legfeljebb mintegy 3 ezer hektárt tesznek ki a magas színvonalú ültetvények és 5-6 ezer
hektárt az alacsony színvonalúak. Ki kell hangsúlyozni, hogy a bemutatott számítások nem fogadhatók el egyetlen igazságként, nem vonatkoznak minden vállalkozásra, minden ültetvényre és minden évre, hiszen a költség-, termés- és árviszonyok az egyes vállalkozások, ültetvények és évjáratok között nagyon jelentős eltéréseket, változékonyságot mutathatnak. Kalkulációink a nagyságrendek tekintetében viszont helyesen reprezentálják a különböző színvonalú ültetvények üzemgazdasági viszonyait.

Ráfordítás, termelési költség a termőkorban

A magas színvonalú gazdálkodás jellemzője, hogy az ültetvényt az igényeihez igazított és a magas teljesítőképesség (hozam és minőség) eléréséhez szükséges, intenzív ráfordítási színvonalon és technológiai fegyelemmel művelik. A meggyültetvények „hálás” tulajdonsága, hogy – intenzívebb gyümölcsfajokhoz viszonyítva – nem túl magas termesztéstechnológiai ráfordításokkal művelhetők: hektáronkénti nagyságrendjük magas termelési színvonal mellett is 500-600 ezer Ftot képvisel (1. táblázat). Ez magában foglalja a következő főbb ráfordításelemeket:
• rendszeres évenkénti vagy legfeljebb kétévenkénti metszés évente átlagosan 80 m.óra hektáronkénti élőmunka-felhasználással, alkalmanként gépi metszéssel;
• a sorköz és a facsík ápolása a gyepesített sorköz évi 4-6 kaszálásával és 2-3 alkalommal történő facsík-vegyszerezéssel;
• talajtrágyaként 80-90 kg N-, 30-50 kg Pés 100-140 kg K-hatóanyag kijuttatása, plusz 7-8 permetezés során mono- vagy komplex levéltrágyák alkalmazása;
• évi 10-13 növényvédelmi permetezés (plusz esetenként rágcsálóirtás), melynek mintegy 70-75%-a a növényvédőszer-költség;
• csapadékviszonyoktól függően változó számú, de átlagosan évi 5-7 öntözés.

Ebből – a relatíve „egyszerű” technológiából – adódik, hogy egy olyan évben, amikor abszolút nincs termés virágzási, terméskötődési problémák vagy fagykárok miatt, akkor egy meggyültetvény jó karban tartható már akár 350-450 ezer Ft/ha ráfordítással is. Az alacsony ráfordítási színvonalon művelt ültetvények jellemzői a technológia oldaláról ezzel ellentétben a következők:
• metszés abszolút nincs, vagy csak esetlegesen, 4-5 évente ritkító jellegű metszés;
• a talajápolás érdemi eltérést nem mutat, de vegyszeres gyomirtás csak 1 vagy 2 alkalommal történik;
• talajtrágyaként gyakorlatilag csak nitrogén kerül kijuttatásra, levéltrágyázás mindössze 1-2 alkalommal van;
• a növényvédelmi permetezések száma nem haladja meg az évi 5-7 kezelést, öntözés pedig abszolút nincs.

A termesztéstechnológiai ráfordítások hektáronkénti nagyságrendje ezáltal a 300 ezer Ft közelében marad. A betakarítás költsége magában foglalja az erőgép és a rázógép amortizációs és üzemeltetési költségét, a kiszolgáló személyzet munkabér-költségét, a szedőgöngyöleget, az üres göngyöleg és a betakarított termés szállításának, valamint rövid átmeneti tárolásának, esetlegesen kamionba rakásának költségét, de nem tartalmaz nagyobb szállítási távolságokra történő szállítási költséget. Ez a művelet – átlagosan 1,2-1,5 fa/perc rázási sebességgel számolva – 200-275 ezer Ft/ha költséget képvisel, és döntő különbség nincs a magas és alacsony színvonalú ültetvények között, tekintettel arra, hogy jelentős a terméshozamtól és a termelési színvonaltól függetlenül fennálló fix amortizációs és élőmunka-költségek áranya.

Az ültetvény amortizációjával és az általános költséggel együtt hektáronként nagyságrendileg 1,0-1,1 millió Ft összes termelési költséggel művelhető egy magas színvonalú ültetvény, míg 600-700 ezer Ft költséggel találkozunk egy alacsony színvonalú ültetvényben (1. táblázat). A magas színvonalú meggyültetvények egy jó évjáratban képesek a 15-20 t/ha körüli – esetleg az e fölötti – terméshozam elérésére is. Az időjárási káresemények(fagy, jég, aszály, stb.) vagy a terméskötődés számára kedvezőtlen virágzáskori időjárási viszonyok miatt azonban még a „profi”ültetvényekben is gyakran csak 4-5 t/ha termés szüretelhető. Így sokéves átlagban 10-12 t/ha terméshozamnál többet jó ültetvényekben sem nagyon kalkulálhatunk. Különösen igaz ez, ha vegyes fajtaszerkezetben gondolkodunk, mert minden termőtájon vannak jól és gyengébben teljesítő fajták. Alacsony termelési színvonal mellett ezzel szemben mindössze 5-7 t/ha átlagtermés jellemző, és a legjobb évjáratokban sem nagyon lehet 10 t/ha-nál magasabb hozammal számolni. A fenti hozam- és költségviszonyokból adódik, hogy a meggy kg-onkénti önköltsége a magas színvonalon művelt ültetvényekben egy átlagos évjárat 10-12 t/ha-os termésénél 100 Ft/kg körül alakul. Ez azonban egyik évről a másikra – ugyanazon ültetvényben is – jelentősen változhat, mivel a költségek 75-85%-a a hozamtól függetlenül fix, vagyis a hektáronkénti termelési költség csak kis mértékben változik attól függően, hogy éppen 5 vagy 20 t/ha termést érünk el. Ennél fogva az önköltség 5 t/ha termésnél 200 Ft/kg körül alakul, 15-20 t/ha hozamnál 70-80 Ft/kg (ez alá jelentősen már nem csökkenthető).

A meggy önköltsége egy alacsony színvonalon művelt ültetvényben ugyanannyi, vagy valamivel még magasabb is (110-120 Ft/kg), mint egy „profi” ültetvényben. Ennek az oka az, hogy a ráfordítások visszafogását a költségcsökkenéssel azonos – vagy még nagyobb – mértékű hozamcsökkenés kíséri. Vagyis tévhit az, hogy önköltséget csökkenteni a ráfordítások minimalizálásával, illetve alacsony önköltségen termelni szerény ráfordítások mellett lehet. Ha még azonos önköltséget is feltételezünk – ugyanolyan értékesítési árak mellett – az alacsony színvonalú ültetvények jellemzője, hogy fele akkor termésben van meg ugyanaz a kg-onkénti profit, vagyis fele annyi a hektáronként realizálható nyereség.

Hozam, árbevétel, jövedelmezőség a termőkorban

Az elérhető árbevétel tekintetében kardinális kérdés az értékesítési ár, mivel ez az egyes évek között jelentős mértékben, hektikusan ingadozik, alapvetően meghatározva a termelés jövedelmi viszonyait. Az 1. ábrán láthatjuk, hogy az ipari meggy átlagára az elmúlt másfél évtizedben 60 és 240 Ft/kg között változott, ami 300-400%-os intervallumnak, az árközéptől számítva pedig +/- 60%-os kilengésnek felel meg. Ekkora áringadozás csak a leghektikusabb mezőgazdasági piacokra jellemző, még a gyümölcsfajok között is az egyik legkevésbé kiszámítható és tervezhető ágazat. Az ipari meggy hosszú távú átlagára a 140 Ft/ kg, elmúlt 5 éves átlagára pedig a 170 Ft/ kg árszint körül alakult. Tehát a piac – hosszú távon, de nagy éves kilengések mellett – ezt az árat fizeti meg az ipari meggyért.

Megjegyzendő, hogy a 2007., 2011. és realizálható, ami – a korábban bemutatott költségviszonyok mellett – összességében 500 ezer Ft/ha körüli nettó jövedelem és 50%-os költségarányos jövedelmezőség elérését teszi lehetővé. Egy jó színvonalon művelt meggyültetvény ezt sokéves átlagban is realizálni képes. Megjegyzendő, hogy – itt nem részletezett számítások szerint – ezen jövedelmezőségi viszonyok nem tekinthetők túlzottnak, mivel így is a 10-12. évben fog megtérülni az ültetvény. Ennek oka, hogy a termőre fordulási időszak első 4-5 évében abszolút nem realizálunk nyereséget, vagyis a termőévek nyereségeinek kell „elhordaniuk a hátukon” a termőre fordulási időszak veszteségeit, valamint a telepítési költséget is.

Ezzel szemben egy alacsony színvonalú ültetvényben az 1,0 millió Ft-ot sem éri el a hektáronkénti bevétel, ami – az ottani költségviszonyok mellett – a 200 ezer Ft-ot alig meghaladó nyereséget eredményez, a magas színvonalú ültetvényekénél jóval alacsonyabb (30%-os) költségarányos jövedelmezőség mellett. A területalapú támogatás nélkül 100-150 ezer Ft között lenne a hektáronkénti nyereség, amivel egészen biztosan nem lehetne versenyképes kultúra, tekintettel arra, hogy ekkora nyereség elérésére még a szántóföldi növénytermesztési ágazatok (kalászosok, kukorica, napraforgó, repce) is képesek, ráadásul fele vagy harmad annyi költséggel.

A támogatásoknak igen jelentős hatása van a termelés hatékonyságára, ezért határoztuk meg az ágazat eredményességét úgy is, hogy az összes lehetséges támogatási formával számoltunk: SAPS, AKG és termeléshez kötött támogatás, melyek a meggyültetvények jelentős részében realirealizálódnak, együttes összegük pedig kb. 366 ezer Ft/ha. Ilyen támogatási szint mellett az alacsony színvonalú ültetvények hektáronkénti nettó jövedelme akkora vagy valamivel még magasabb is, mint a magas színvonalú ültetvényeké támogatások nélkül. A „full” támogatottság hatására ráadásul a költségarányos jövedelmezőség már közel azonos a két ültetvényben (73-77%), vagyis mindkét ültetvényben közel ugyanakkora nyereség realizálható 100 Ft termelési költségre vetítve, még ha hektáronként így is a magas színvonalú ültetvények képesek mintegy 300 ezer Ft-tal, azaz 60%-kal magasabb profit elérésére. A fentiekből két fontos konklúzió mindenképpen levonható: Alacsonyabb, azaz extenzívebb színvonal mellett a költségarányos jövedelmezőség nem feltétlenül rosszabb, mint intenzív termelésnél, az intenzív, magas színvonalú termelés nagy előnye az egységnyi területen(1 ha) elért jóval magasabb profittömegben rejlik. A támogatások legfőképpen a költségarányos jövedelmezőség tekintetében versenyképessé teszik – a támogatások nélkül egyébként versenyképtelen – alacsony színvonalú termelést a magas színvonalú termeléssel szemben. Ez látszólag jó, de valójában egy nagyon káros jelenség, mert a fejlődés ellen hat, nem motivál fejlődésre, így végeredményben hátrányos helyzetbe hozza a magas színvonalat az alacsony színvonallal szemben. Megjegyzendő, hogy a támogatási rendszerünk mintegy 10-12 éve ebbe a nagyon káros irányba hat, így jelentős részben ennek köszönhető, hogy egy-másfél évtizede képesek fennmaradni a gyenge színvonalú ültetvények is a termelésben, és országos átlagban azóta nincs is érdemi előrelépés a termelési színvonal tekintetében.

Ezen érvelésünket alátámasztandó, a 3. táblázatban foglaltuk össze, hogy miért van hatványozott jelentősége a magas termelési színvonalnak olyan gazdasági környezetben, amelyben nincsenek támogatások, és amennyiben számolunk a termelésben lekötött tőke kamatigényével is (ahogy ez közgazdaságilag igazán helyes). Utóbbi alatt a vállalkozás indításakor, illetve telepítéskor – a termőföldben, ültetvényben, erő- és munkagépekben, árumozgatás gépeiben, göngyölegekben és épületekben – tartósan lekötött, befektetett tőke potenciálisan elérhető évi átlagos banki kamatát étjük, amit azáltal veszítünk el, hogy banki befektetés helyett meggytermelésbe fektetjük a pénzünket. Míg magas színvonalú termelés mellett a lekötött tőke kamatigényén felül is marad hasznunk (ez a gazdasági profit), addig alacsony színvonalú termelés esetén a gazdasági profit már negatív. Vagyis alacsony színvonalon gazdálkodva támogatások nélkül akkora profit sem érhető el, mintha bankba fektettük volna a termelésbe invesztált pénzünket, tehát gazdaságtalan a termelés. jövőre nézve fontos következtetés, hogy az olyan termelési módok, amelyeket csak a támogatások tartanak gazdaságos, és ezáltal versenyképes helyzetben, pár éven belül elhalnak, mihelyt a támogatások megszűnnek, míg a magas színvonalú gazdálkodás támogatások nélkül is a felszínen marad.

Szerző:
Dr. Apáti Ferenc, egyetemi docens
Debreceni Egyetem GTK