A Debreceni Egyetem kertészeti üzemgazdasági kutatócsoportja ágazati szakemberekkel is együttműködve egy alapos tanulmányt készített a hazai zöldség-gyümölcs ágazat fejlődésének realitásairól. Jelen keretek között csak a tömör összefoglaló közzétételére szorítkozunk, de a tanulmány teljes terjedelmében letölthető a www. fruitveb.hu honlapon.

A kutatómunka előzménye, hogy a Fruitveb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 2012- ben megalkotta a hazai zöldség-gyümölcs ágazat 2014-2020. közötti időszakra vonatkozó stratégiai tervét, majd 2013-ban kidolgozta részletes fejlesztési javaslatait. A Vidékfejlesztési Minisztérium 2013. őszén – jelentős részben ezen ágazati dokumentumokra alapozva – elkészítette és elfogadta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Ágazati Stratégiát. Le kell szögezni azonban, hogy a pozitív minisztériumi törekvések ellenére hazai zöldség-gyümölcs Ágazati Stratégia nincs! A megalkotott anyag mindössze egy minisztériumi dokumentum, és a Kormány általi elfogadására ezidáig sem került sor.

Az ágazat 2007-2013. közötti fejlődési tendenciáiról összességében megállapítható, hogy az elsődleges teljesítmény szintjén semmilyen érdemi növekedés nem következett be, sőt számos szakágazat kisebb-nagyobb, vagy akár kritikus mértékű visszaesést szenvedett el:
• A hazai gyümölcstermesztés termelési volumene semmilyen érdemi növekedést nem mutatott az elmúlt másfél évtizedben. Az elsődleges termelési teljesítményünk enyhén csökkenő tendenciájú, de e mögött néhány ágazat enyhe növekedése vagy stagnálása, illetve számos ágazat jelentős vagy kritikus mértékű visszaesése áll. Minimális növekedésre vagy stagnálásra csak az alacsony tőke-, munkaerő- és szaktudásigényű fajok (pl. bodza, dió, meggy) voltak képesek (alacsonyabb „szaktudásigény” alatt a kisebb termesztéstechnológiai kockázatot értve). A tőke-, munkaerő- és szaktudásigényes szakágazatok jelentősen visszaestek (pl. málna, szeder, alma, kajszi). Ez arra utal, hogy az ágazatban a három legfontosabb termelési erőforrásból (szaktudás, tőke, munkaerő) egyik sem áll kielégítő mértékben rendelkezésre. A termelési színvonalunk katasztrofális, ami – a fejlesztések elmaradása mellett – arra is felhívja a figyelmet, hogy az ágazatban nem játszódott le a piaci letisztulás, vagyis az alacsony színvonalon termelő vállalkozások kihullása, jóllehet ez a piacgazdaságban egy teljesen törvényszerű, a versenyképesség növekedése irányába ható folyamat.
• A hazai zöldségtermesztés jelentős területi és mennyiségi visszaesést szenvedett el az EU-csatlakozás óta. Stagnálni vagy növekedni csak a periférikus jelentőségű kisebb szakágazatok (spárga, tökfélék, padlizsán) vagy a kevésbé tőke- és munkaerő-igényes ágazatok (csemegekukorica, zöldborsó, zöldbab) voltak képesek, mely utóbbiak szaktudásigénye is mérsékeltebb olyan tekintetben, hogy kevesebb a termesztés- technológiai hiba lehetősége, ezzel a technológiai kockázat mértéke. A tőke-, munkaerő- és tudásintenzív szabadföldi és hajtatott kultúrák területe viszont 40%-kal esett vissza, a szakágazatok többsége pedig néhány száz vagy 1-2 ezer hektáros ágazattá zsugorodott, ami szintén az ágazat szaktudás-, tőkeés munkaerő-hiányáról árulkodik. A zöldségágazat relatív termelési színvonala – az előrehaladottabb piaci letisztulásnál fogva – jóval kedvezőbb, mint a gyümölcstermesztésé, de a top5 külföldi versenytárs országhoz viszonyítva még mindig jelentős a lemaradásunk.
• A feldolgozóipar sem produkált érdemi növekedést 2004-2013. között, a késztermék- előállítás 900 ezer tonna körül stagnál, míg a felvásárolt alapanyag-mennyiség 1,5-1,6 millió tonnáról 1,1-1,3 millió tonnára esett vissza. A termékkör jelentősen leszűkült, négy faj (alma, meggy, csemegekukorica, zöldborsó) adja a feldolgozóipari felvásárlás 70-80%-át. Mindössze néhány feldolgozóipari termék volt képes stagnálni vagy enyhe növekedést mutatni, a termékek döntő része esetében kisebb-nagyobb vagy akár kritikus mértékű visszaesés volt tapasztalható. A zöldség- gyümölcs fajok nagy része mögül gyakorlatilag eltűnt a feldolgozóipar, bár az ok-okozati összefüggések valószínűleg részben fordítottak: azért szűntek meg feldolgozóipari kapacitások, mert abbamaradt az alapanyag-termelés. A kibocsátás 80-90%-át 20 nagyvállalat adja. Az elmúlt évtizedben várt fejlődés elmaradása alapvetően nem a piaci igények hiányára vagy a feldolgozók technológiai színvonalára vezethető vissza, hanem az alapanyag-, munkaerő- és tőkehiányra, valamint ezáltal a versenyképes méretű árualapok korlátozott rendelkezésre állására. A versenyképességünk problémaelemzéséhez, továbbá a fejlődési és fejlesztési lehetőségek meghatározásához abból kell kiindulni, hogy versenyképes az,
• amire van fizetőképes fogyasztói, vevői igény,
• amit piacra tudunk juttatni,
• és aminek a termelése hatékony, gazdaságos.
A fogyasztói, vevői igényekről egyértelműen megállapítható, hogy azok alapvetően rendelkezésre állnak. A vevői igények – mennyiség tekintetében – az európai piacon a hazai termelés sokszorosát adják, a piaci részesedésünk európai viszonylatban a legtöbb szakágazat tekintetében csekély: általában 1% alatti, néhány terméknél 1-10% közötti. Ennél nagyobb, meghatározó részesedésünk csak a fagyasztott és konzerv csemegekukorica és zöldborsó, valamint meggybefőtt esetében van, így mindössze ez a néhány feldolgozóipari termékünk az, amiben már korlátosabbak a piacbővítési lehetőségek. Más szakágazatok, termékek esetében azonban – jelenlegi szerény piaci részesedésünk alapján – még számottevő bővülési lehető-ségünk van egy európai méretű piacon. A piaci igények tehát ugyan nem korlátlanok, de nem jelentenek korlátot a hazai zöldséggyümölcs ágazat 1,5-2,0-szeresére történő bővüléséhez.

A piacra jutás, vagyis a versenyképes méretű árualapok tekintetében nagyon komoly versenyhátrányokkal küzd a hazai zöldség-gyümölcs ágazat. Számos szakágazat, illetve termék esetében még a közvetlenül jelentkező, illetve belföldi piaci igényeket sem vagyunk képesek kielégíteni. Ennek főbb okai az alábbiak:
• A termelő vállalkozások heterogén szaktudásbeli, tőke-ellátottsági és termesztés- technológiai színvonala miatt (letisztulatlan piac) nincs egységes minőségű és szükséges mennyiségű áru.
• A termelés és értékesítés szétaprózódottsága, szervezetlensége miatt – a friss/nyers termékek szintjén (feldolgozóipari alapanyagok, frisspiaci termékek) nem rendelkezünk versenyképes méretű, koncentrált árualapokkal. • Ezt az alacsony fokú szervezettséget a frisspiaci termékek terén tovább rontja a posztharveszt (tárolás, válogatás, csomagolás) és logisztikai infrastruktúra elégtelen színvonala.
• A feldolgozóipari késztermékeknél a feldolgozóipari kapacitások alacsony szintje, illetve szűk termékkörre való korlátozottsága és szétforgácsoltsága miatt – néhány, fent említett termék kivételével – nem áll rendelkezésre koncentrált árualap.
• Az ágazati termelési és piaci információs rendszerek (helyzetértékelések, prognózisok) ezért a piaci transzparencia hiánya következtében a termékpályán uralkodó átláthatatlan, zavaros viszonyok miatt nem tudnak tájékozódni a szereplők a várható piaci viszonyokról, ami jelentős gazdasági kárt okoz.

Fentiek miatt nagyon kevés hazai TÉSZ, kereskedő, illetve feldolgozóipari vállalkozás „kezében” van mennyiségében és minőségében is versenyképes árualap.

A hatékonyságnövelés egyetlen érdemi tartaléka egyértelműen csak a magas fajlagos hozamok elérésében rejlik – magas szintű termésbiztonság és a piac által megkívánt minőség egyidejű teljesítése mellett. Hosszú távon kiegyenlített magas hozamokat és jó termékminőséget minden ágazatban csak tőkeigényes intenzív művelési rendszerrel, termelési módokkal és termesztőberendezésekkel, korszerű nagy hozamú fajtákkal, magas ráfordításokkal, professzionálisan kivitelezett termesztéstechnológiával és a mindezeket egységbe foglaló magas szintű szaktudással lehet elérni, az időjárási káresemények elleni védelmi technológiák egyidejű megléte mellett. Országos átlagban – fajtól függően – 20-60%-kal maradunk el a gazdaságos, jó színvonalú termeléstől elvárt hozamoktól, jóllehet a profi gazdaságaink képesek ennek teljesítésére. Az elmaradásért felelős legfőbb tényezők: a tőkehiány (korszerűtlen termelési módok és művelési rendszerek, extenzív termelés) a szaktudás és háttértámogatás hiánya és a képzett munkaerő hiánya (elavult, extenzív fajt és termesztés-technológia, sok technológiai hiba), valamint az időjárási káresemények, amelyek elleni védekezés szintén elsősorban tőke kérdése.

Összegezve megállapítható, hogy ágazat fejlődéséhez, fejlesztéséhez és versenyképességének növeléséhez a termékeink iránti piaci igény a legtöbb termék tekintetében rendelkezésre áll. Alapvetően nem a piaci igények hiánya miatt nem tudtunk termelést bővíteni az elmúlt évtizedben, hanem versenyképes méretű árualapok hiányában nem tudtuk piacra juttatni és/vagy a termelés gyenge hatékonysága miatt nem voltunk képesek versenyképes önköltségen előállítani termékeinket.

A fejlődést korlátozó fő problémákra alapozva az ágazatfejlesztés szükséges célkitűzés-rendszerét az alábbiak szerint foglalhatjuk össze:
1. A piaci igények feltárása, bővítése
2. A piacra jutás feltételeinek javítása, a versenyképes méretű árualapok megteremtése.
3. A termelés hatékonyságának, gazdaságosságának jelentős fokozása. A fenti célkitűzés-rendszer megvalósításával jelenősen előmozdítható az ágazat fejlődése. A piaci szereplők „túlzottan irányított”, programozott fejlesztése nem megvalósítható, mert az egyébként is „tájékozatlan” piaci szereplők nehezen „terelhetők” valamely irányba. Amire lehetőség van az az, hogy a fentiekben foglalt rendszerben megteremtjük az ágazat fejlődéséhez szükséges külső és belső feltételeket, és ez a feltételrendszer fogja előmozdítani a fejlődést, melyet a piaci szereplők saját döntései és gazdasági érdekei vezérelnek.

A célkitűzések megvalósításához szükséges főbb feladatok és várható hatásuk az alábbiak szerint foglalhatók össze. A piaci igények egy Európa méretű piacon tőlünk függetlenül rendelkezésre állnak, így ezen a területen van a legkevesebb teendő.

A piaci igények feltárása, fejlesztése érdekében a következő főbb feladatok megvalósítandók:
1) Piaci lehetőségek és korlátok azonosítása (Piacelemzések, piackutatások révén az európai és a tágabb piacok igényeinek részletes elemzése, a versenytársak elemzése, végeredményben a versenyképesen beszállítható termékek körének lehatárolása.)
2) Az import áru fokozott kontrollálása (A termékminőség, a nyomonkövethetőség ellenőrzése, továbbá adóügyi ellenőrzések révén a gyenge minőségű, emiatt piacromboló importáru kiszorítása, ezzel részbeni térnyitás a hazai termékek számára.) 3) A belföldi fogyasztás ösztönzése: termékés ágazati szintű közösségi marketing kampányok folytatása, amivel elérhető a hazai termelésű zöldségek és gyümölcsök szezonbeli fogyasztásának 10- 20%-os emelkedése.

A piacra jutás gyengeségeiért – a problémaelemzés szerint – több tényező felel, de megítélésünk szerint a központi probléma a termékpálya letisztulatlansága, mert amíg nagyon heterogén a termelő vállalkozások színvonala, addig érdekazonosság hiányában nem érhető el jelentősebb fokú termelői szervezettség sem. A termékpálya letisztulása, a piaci transzparencia fokozása, és így a termelői szervezettség jelentős növelése a következő intézkedésekkel segíthető elő:
1) A versenyképtelen ültetvények felszámolását elősegítő ellenőrzési rendszer kialakítása (pl. növény-egészségügyi ellenőrzések, illetve szankciók a nem megfelelően karban-tartott ültetvényekre), amivel mintegy 10-15 ezer hektár, versenyképtelen, közvetett gazdasági kárt okozó és ágazati hatékonyságot rontó ültetvény felszámolása érhető el.
2) A terület alapon járó támogatások (alaptámogatás + zöldítés, termeléshez kötött támogatás, AKG) áthangolása, szigorúbb szakmai minimumfeltételekhez igazítása. Ezzel a kizárólag vagy elsődlegesen támogatáslehívás céljára telepített, fenntartott és ráadásul piaczavaró ültetvények számolhatók fel.
3) Egzakt minőségi szabványok kidolgozása, bevezetése legalább a gyakori piaci zavarokkal küzdő zöldség- és gyümölcsfajok esetében a piacra kerülő gyenge minőségű termékhányad visszaszorítása érdekében, amivel a piaci árak kismértékű (5-15%-os) emelkedése is elérhető.
4) A frisspiaci, nyers és feldolgozott zöldség- gyümölcs termékek ÁFA-kulcsának jelentős csökkentése (5%-ra), amitől a gazdaság fehérítése, a jó színvonalú és „tiszta” értékesítési utakat választó vállalkozások előnybe hozása, az import versenyelőnyének csökkenése és a termelői szervezettség növekedése várható.
5) Területalapú átalányjellegű nyereségadózási rendszer bevezetése. Várható eredmény a versenyképtelen gazdaságok kiszelektálódásának elősegítése a termelési színvonaltól független, fix hektáronkénti teher miatt, az adózás tervezhetőségének, ellenőrizhető-ségének és az adómorálnak a jelentős javulása, a jó színvonalú vállalkozások versenyképességének növekedése.
6) A piaci transzparencia fokozásához ágazati termelési és piaci információs rendszerek (árfigyelés, árprognózis, termésbecslés) kiépítése szükséges, aminek eredménye a piac átláthatóságának növekedése, a piaci anomáliák mértékének csökkenése, a hektikus piaci áringadozások mérséklődése, valamint a piaci szereplők és az ágazati irányításban résztvevők hatékony döntéseinek elősegítése.

A termékpálya letisztulása és a piaci átláthatóság növekedése után várható csak, hogy a termelői szervezettség is jelentősen elmozdul a mintegy másfél évtizede stagnáló és nagyon alacsony szintről. Önmagában támogatásoktól nem várható a szervezettség fokozódása, legfőképpen úgy, hogy a termelői szervezetek egy jelentős részének nem is feltétlenül célja vagy érdeke jelenleg, hogy növelje az adott térségben a termelői szervezettséget.

A termelői szervezettség emelkedése alapvető feltétele a posztharveszt és a logisztika színvonala fejlődésének, mert a nagy kapacitású posztharveszt létesítményeket csak termelői szervezetek (vagy kereskedő vállalkozások) üzemeltethetik gazdaságosan, így heterogén termékpályán végeredményben a posztharveszt színvonala sem érhet el megfelelő szintet.

A posztharveszt, logisztikai és feldolgozóipari kapacitások növekedése, illetve színvonalának emelkedése ezek után elsősorban a rendelkezésre álló tőke függvénye, értve alatta elsősorban a támogatási forrásokat, amit a VP és a GINOP keretein belül kell megteremteni. A termelés relatíve szerény hatékonyságának, illetve alacsony színvonalának legfőbb oka a korszerű, intenzív technológiák létesítéséhez és működtetéséhez szükséges tőke hiánya, a termelői szaktudás alacsony szintje, a munkaerő mennyiségi és minőségi hiánya, valamint a felszaporodott időjárási káresemények elleni védelmi technológiák elégtelen szintű jelenléte. A termelés hatékonyságának fokozása ezért ezen alapvető termelési tényezők biztosításával érhető el:
1) A fejlesztésekhez szükséges tőke megteremtése: a fejlődést hatékonyan szolgáló támogatási rendszer kialakítása a Vidékfejlesztési Program (VP) és a GINOP keretein belül.
2) A hatékony termeléshez szükséges szaktudásbázis létrehozása: korszerű, professzionális zöldség- és gyümölcstermesztési kutatóállomások és erre alapuló független szaktanácsadási rendszer létrehozása.
3) A munkaerő mennyiségi és minőségi biztosítása a középfokú, technikusi szakképzés erőteljes fejlesztése, a közmunka program jelentős szűkítése vagy teljes megszüntetése és a külföldiek munkavállalási lehetőségeinek „tágítása” révén (továbbá ezzel összefüggő közvetett megoldás a termelés színvonalának jelentős emelése, mellyel a hazai termelők számára is kigazdálkodhatók a nyugat-európaival versenyképes munkabérek).
4) A klimatikus, időjárási káresemények elleni védekezés fejlesztése, amely magában foglalja az öntözés szabályozásának jelentős egyszerűsítését és kiemelt támogatását, a fagyvédelmi és jégvédelmi technológiák létesítésének támogatását, továbbá az országos hatókörű jégeső- elhárító rendszer kiépítését.

A fenti célokat és feladatokat rendszerszemléletben kezelve, minden feltétel egyidejű fejlesztésével alakítható ki csak az a pozitív üzleti környezet, amely a piaci szereplők fejlesztéseit motiválja és előmozdítja. Az elmúlt 10-15 évben azért nem következett be semmilyen érdemi fejődés, mert nem volt rendszerszemléletű fejlesztés, csak egy-egy tényező, egymással ös�- szehangolatlan fejlesztése valósult meg.

Az ágazat közép távú fejlődése tekintetében a kilátások nem túlzottan jók, amit a következő tényezőkkel indokolunk: • A piacra jutás, vagyis a versenyképes árualapok megteremtése tekintetében nem lesz közel sem kellő mértékű előrelépés, mert az részben a szociális, politikai és államháztartási érdekekkel ellentétes, illetve jelentős szemléletváltást igényel.
• A termelés hatékonyságának növekedésében megítélésünk szerint még ennél is korlátosabbak a lehetőségek a jelenlegi és a közép távon várható gazdasági környezetben, mert – most már világosan láthatóan – nem lesz hozzá elegendő tőke, tudásbázis és munkaerő, ezen kardinális kérdések megoldásában szinte semmit nem léptünk előre.
• A rövid távon nem befolyásolható makrokörnyezeti tényezők (alacsony földárak, területalapon kiosztott támogatások, magas gabona- és olajnövény- árak, a gazdaság öröklésének megoldatlansága sok vállalkozásnál, a hosszú távon nehezen kiszámítható gazdaságpolitika, stb.) sem túl kedvezőek a többnyire tartós kultúrákkal, beruházásokkal dolgozó kertészet számára, mert a kevésbé munkaerő- és tőkeigényes – éves kultúrákkal dolgozó – szántóföldi növénytermesztést hozzák versenyelőnybe a kertészeti termeléssel szemben, vagy a kertészeten belül az extenzívebb kultúráknak (bodza, dió, meggy, szilva, csemegekukorica, zöldborsó) kedveznek az intenzív, tőke- és munkaerőigényes ágazatokkal szemben.

Fentiek alapján megítélésünk szerint a „minisztériumi stratégia” azon fő célkitűzése, miszerint 1,0-1,2 millió tonnával, 1,5-szeresére kell növelni az ágazati kibocsátást, nem fog megvalósulni, mert a növekedéshez szükséges eszköz- és feltételrendszernek csak nagyon kis része fog fennállni. A realitás az, hogy a következő 5 évben a zöldség-gyümölcs ágazat tovább stagnál, 2020. után pedig – a támogatások esetleges megszűnésével vagy mérséklődésével – akár további 10-20%-os területi és 5-10%-os mennyiségi visszaesést szenved el. Jóllehet – néhány ágazattól eltekintve – bármelyik ágazat lehetne versenyképes az európai piacon, ha ehhez a belső gazdasági környezetünkben megteremtenénk azokat az elemeket, amelyek a fejlődéshez nélkülözhetetlenek. A jelenleg belátható gazdasági környezetben viszont nem lesz képes érdemi növekedésre a zöldség-gyümölcs ágazat. Az, hogy a zöldség-gyümölcs ágazatban csak az extenzív, kevésbé tőke- és munkaerő-igényes ágazatok voltak képesek (kis mértékben) növekedni a múltban, a versenyképesség és a piacgazdaság törvényszerűségeivel tökéletesen ellentétes folyamat!

Szerző:
Dr. Apáti Ferenc, Tóth-Kurmai
Viktória, Kicska Tibor,
Kovács Evelin, Debreceni Egyetem
Gazdaságtudományi