A kertészeti ágazatok 260-270 ezer hektárt foglalnak el a hazai mezőgazdasági területekből, ami a mezőgazdaságilag művelt terület 5,0%-a, de 350 milliárd Ft körüli termelési értékükkel már a mezőgazdaság termelési értékének 13-15%-át adják. Ebből következik, hogy a szántóföldi növénytermesztésnél jóval intenzívebb kultúrákról van szó, egységnyi területen nagyobb termelési érték előállítására képesek: a növénytermesztés 250-280 ezer Ft/ha produktumával szemben itt – országos átlagban – hozzávetőlegesen 1,3-1,4 millió Ft/ha értéktermelésről beszélhetünk, mely az egyes kultúrák között természetesen nagyon jelentős szórást mutat. A kertészeti kultúrákat a hasznosítási irány, a technológiai és üzemgazdasági jellemzők, valamint a fajgazdagság szempontjából is nagyon széles repertoár jellemzi, ugyanis ide soroljuk a következő ágazatokat:

  • zöldség (szabadföldi és hajtatott)
  • gyümölcs (beleértve a csemegeszőlőt is)
  • szőlő (csak a borszőlő)
  • dísznövény
  • aroma-, fűszer- és gyógynövények.

A zöldségeket és gyümölcsöket mintegy 80-80 ezer hektár területen termesztjük Magyarországon, és a szőlőültetvények is alig haladják már meg – az ezredforduló körül meglévő közel 100 ezer hektár termőfelület helyett – a 70 ezer hektárt. Az egyéb kertészeti kultúrák 20-30 ezer hektár termőterületet foglalnak el. A kertészeti kultúrák termelési értéke az utóbbi években 350 milliárd Ft körül alakult, melyből 80-95 milliárd Ft a gyümölcstermesztésben, 160-190 milliárd Ft a zöldségtermesztésben, 60-70 milliárd Ft a szőlészetben és 20-30 milliárd Ft a többi kertészeti kultúrában keletkezett.

Forrás: Fruitveb és KSH (2018) adatok alapján saját szerkesztés

1. ábra: A hazai zöldség és gyümölcs termőterület alakulása 2009-2018 között

Forrás: Fruitveb és KSH (2018) adatok alapján saját szerkesztés

2. ábra: A hazai zöldség- és gyümölcstermés alakulása 2009-2018 között

A 1. ábra és 2. ábra tanulsága szerint a hazai gyümölcstermő terület az utóbbi évtizedben 80 ezer hektár magasságában stagnál, a termésmennyiség pedig az évi 800 ezer tonna körül jelentős kilengéseket mutatva 400-1 200 ezer tonna között szóródik. A két legjelentősebb gyümölcsfajunk az alma (26 ezer ha) és a meggy (14 ezer ha), melyek együtt a gyümölcstermő felület felét adják. A hazai gyümölcstermelés állapota, színvonala és tendenciái részletesebben az alábbiak szerint jellemezhetők:

  • A gyümölcstermő terület az 1990-es években 100 ezer hektár körül alakult, ami az EU-csatlakozás környékére 80 ezer hektárra csökkent. Azóta az elmúlt évtizedben semmilyen érdemi változás nem következett be, a termőterület kis mértékben még csökkent is (önmagában az alma 41 ezer ha-ról 26 ezer ha-ra esett vissza).
  • Az előállított termésmennyiség sem mutat semmilyen érdemi elmozdulást, a vizsgált időszakban – nagy évjáratonkénti kilengések mellett – 800 ezer tonna körül szóródik. A megtermelt mennyiségben tendenciózus változás tehát nem tapasztalható, kritikus viszont a mennyiségek évek közötti nagyon hektikus változása. A jelentős terméskiesések okai döntően az időjárási károk, amelyek ellen nagyobbrészt védtelenek vagyunk. A legrosszabb évben a 400 ezer tonnát alig haladta meg a gyümölcstermés, míg a „legjobb” évben 1,2 millió tonna körül alakult. Ez felhívja a figyelmet a nagyon rossz termésbiztonságra, ami jelentős akadálya új piacok építésének, illetve a meglévők megtartásának, hiszen stabil piacot csak stabil áruval lehet teremteni.
  • A termőterület változása nagyon eltérő az egyes gyümölcsfajok között. Egyes szakágazatok esetében (alma, kajszi, őszibarack, málna, szeder, köszméte, ribiszke) jelentős területi visszaesés tapasztalható, sőt a málna, a szeder és a fekete ribiszke a megszűnés határára jutott, néhány ágazat enyhén (cseresznye, szamóca) vagy jelentősen növekedett (bodza, dió), a harmadik „blokkba” tartozók (körte, meggy, szilva) pedig területileg gyakorlatilag stagnálnak.
  • A termésmennyiségek esetében hasonló a helyzet: a bogyósok többsége e tekintetben is jelentősen visszaesett, a területi változásokhoz képest kedvezőtlenebbé vált a cseresznye, kajszi, szilva és a szamóca megítélése (tehát a termésmennyiségük nagyobb mértékben csökken, mint a területük), valamivel kedvezőbbé vált az alma helyzete, mely a területi csökkenés ellenére mennyiségileg stagnál. A körte, meggy, bodza, dió és az őszibarack megítélése érdemben nem változik mennyiségi alapon sem. Ezen megállapításokat kis mértékben árnyalják, de érdemben nem befolyásolják az évek közötti nagymértékű termésingadozások és a statisztikákban rejlő bizonytalanságok.
  • Az 1980-as években az országos átlaghozamok az akkori jó színvonalú termeléstől elvárt hozamok 70-90%-át tették ki, vagyis ágazati átlagban közel volt a termelési színvonal a jóhoz. Az 1990-es években kezdődő rohamos színvonalesés után jelenleg 30-40%-os szinten állunk, ami azt jelenti, hogy az országos átlag 60-70%-kal marad el a hazai profi/jó üzemek termelési színvonalától. Amennyiben ezeket az adatokat korrigáljuk a statisztikákból kieső mennyiségekkel, akkor is legfeljebb 50-60%-os relatív termelési színvonalhoz jutunk, ami az országos átlagnak a jó színvonaltól való 40-50%-os elmaradását fejezi ki. Az egyébként is katasztrofális helyzet megítélését tovább súlyosbítja az a tény, miszerint a relatív termelési színvonalunk az 1980-as években sokkal kedvezőbb volt, mint jelenleg, vagyis a kor elvárásaihoz viszonyítva jelenleg még a ’80-as évek színvonalán sem vagyunk. Az ágazat gyenge termelési színvonalát nem csak a fajlagos hozamokon keresztül tapasztaljuk: a hazai ültetvények 70-75%-a öntözetlen, fagyvédelemről mindössze 100-200 hektáron, jégvédelemről kb. 2 000 hektáron beszélhetünk. Becslésünk szerint az ültetvényfelületnek csupán kb. 1/3-a tekinthető jó színvonalú, versenyképes ültetvénynek, mely a termelő vállalkozások kb. 10%-át jelenti. Az ültetvények alsó 1/3-a versenyképtelen, a támogatások nélkül már rég megszűnt volna (ez a termelő vállalkozások kb. 60-70%-a, nagyobbrészt, de nem kizárólag a kisüzemek), és az ültetvényfelület középső harmada (kb. a vállalkozások 20-30%-a) nem elég jó színvonalú, de fejlődőképes és potenciálisan versenyképessé tehető. A gyümölcságazat „elmaradottsági mutatói” alapján csak az előzőekben felvázolt kép erősíthető: a hazai országos átlaghozamok fajtól függően 40-80%-os elmaradásban vannak – az adott faj esetében legmagasabb országos átlaghozamokat elérő – „top 5” európai versenytárssal szemben (a statisztikai torzításokat kiszűrve is legalább 30-60%-os az elmaradás). Hangsúlyozandó az is, hogy a legtöbb gyümölcsfaj esetében megvan hazánkban is az a szűk profi termelői réteg, amelyik eléri a legjobb versenytársak termelési színvonalát.

Összegezve megállapítható tehát, hogy gyümölcstermesztésünk termelési volumene semmilyen érdemi növekedést nem mutatott az elmúlt másfél évtizedben. Az elsődleges termelési teljesítményünk enyhén csökkenő tendenciájú, de e mögött néhány ágazat enyhe növekedése vagy stagnálása, illetve számos ágazat jelentős vagy kritikus mértékű visszaesése áll. Minimális növekedésre vagy stagnálásra csak az alacsony tőke-, munkaerő- és szaktudásigényű fajok (pl. bodza, dió, meggy) voltak képesek (alacsony szaktudás-igény alatt azt értve, hogy kevesebb olyan pont van a technológiájában, ahol a termést el lehet „rontani”, így sokan – bár tévesen – extenzív fajnak tekintik). A tőke-, munkaerő- és szaktudásigényes szakágazatok jelentősen visszaestek (pl. málna, szeder, alma). Ez arra utal, hogy az ágazatban a három legfontosabb termelési erőforrásból (szaktudás, tőke, munkaerő) egyik sem áll kielégítő mértékben rendelkezésre. A termelési színvonalunk katasztrofális, ami – a fejlesztések elmaradása mellett – arra is felhívja a figyelmet, hogy az ágazatban nem játszódott le a piaci letisztulás, vagyis az alacsony színvonalon termelő vállalkozások kihullása, jóllehet ez a piacgazdaságban egy teljesen törvényszerű, a versenyképesség növekedése irányába ható folyamat (amennyiben ezt szabályozó eszközökkel nem akadályozzuk).

A hazai szabadföldi zöldségtermő terület az utóbbi évtizedben 80 ezer hektár körül stagnál, melyet kiegészít mintegy 3 700 hektár hajtatott (fóliás és üvegházi) zöldségtermesztés. A zöldségtermő felület közel 2/3-át a csemegekukorica (30-35 ezer ha) és a zöldborsó (15-18 ezer ha) teszi ki. A szabadföldi termőterületek az utóbbi évtizedben stabilak, a hajtatott termesztés viszont 60%-ára zsugorodott (1. ábra). A szabadföldi zöldség – egy-egy extrém évjárattól eltekintve – stabilan 1,2-1,5 millió tonna termést produkált az utóbbi években, a hajtatott kultúrák pedig a jelentős területi csökkenés ellenére – emelkedő termelési színvonal mellett – 400 ezer tonnás mennyiséget adnak (2. ábra). A hazai zöldségtermelés állapota, színvonala és tendenciái részletesebben az alábbiak szerint jellemezhetők:

  • Az EU csatlakozást megelőző időszakban hazánk zöldségtermő területe (szabadföldi és hajtatott együttesen) évjárattól függően 100-120 ezer hektár között alakult, ami 2004-re 100 ezer hektár alá csökkent. Az ágazat az azóta eltelt évtizedben is további 20% visszaesést szenvedett el, a termőterület az utóbbi évekre a 80 ezer hektár körüli szintre zuhant (1. ábra). E területen is meghatározóak 2/3-os arányukkal és – két rossz év (2009-2010) kivételével – stabil, stagnáló tendenciájukkal a nagymagvú zöldségek (csemegekukorica 30-35 ezer ha, zöldborsó 15-18 ezer ha, bab 3-4 ezer ha). Intenzitásukat és termesztési tulajdonságaikat tekintve ezek közel állnak a szántóföldi növénytermesztéshez, illetve átmenetet képeznek a zöldség- és a növénytermesztés között. Az igazán tőke- és/vagy munkaerő-igényes, intenzív zöldségfajok jelentős, 40%-os visszaesést szenvedtek el: 50 ezer hektárról 30 ezer hektár alá süllyedt a területük. Ezek közül a legnagyobb termőterülettel a görögdinnye rendelkezik (5-6 ezer ha), az összes többi zöldségfaj mára marginális jelentőségű lett, egyenként 200-2 000 ha közötti területtel. Hasonló tendenciát ír le – a leginkább tőke-, munkaerő és szaktudás-igényes – zöldséghajtatás is: a korábbi 6 ezer hektárról mintegy 40%-kal, 3 700 hektárra zsugorodott. E terület azonban a technológiai felület, ami a kettős termesztés miatt mindössze mintegy 2 700 hektár fizikai hajtatófelületet jelent. A termőterület tekintetében a legnagyobb arányú növekedés a fejes káposzta esetében történt, a 2003-2004. évek átlagához viszonyítva (1 310 ha) közel kétszer akkora területen (2 410 ha) termesztjük jelenleg. E mellett igen jelentős még a bab, a fokhagyma és a torma vetésterületének növekedése (a vizsgált időszakban több, mint másfélszeres növekedés), bár ezek még így is marginális jelentőségű szakágazatok. Stagnálás tapasztalható a csemegekukorica, a zöldborsó, zeller és cékla termelésében, az összes többi zöldségfaj szerepe jelentősen mérséklődött. A legnagyobb területi csökkenést (90%) a szabadföldi paradicsom szenvedte el, 2013-ra a megszűnés határára jutott a termelése, bár az utóbbi években újra növekvő.
  • A hazai zöldségágazat (beleértve a termesztett gombát is) az EU csatlakozást megelőző időszakban évi 1,8-2,1 millió tonna termést állított elő. A termés folyamatos csökkenést követően 1,5 millió tonna körüli értékre süllyedt, az utóbbi években azonban újra növekvő tendencia mellett 1,8-1,9 tonnát állított elő.
  • A zöldségágazat mennyiségi csökkenése számos faj esetében megfigyelhető. Növekedés mindössze három szakágazat termésmennyiségében van, de ezen szakágazatok marginális jelentőségűek, hiszen a spárga, a padlizsán és a tökfélék összes termésmennyisége alig több, mint 1,5%-a a teljes zöldségágazat kibocsátásának, így bővülésük mindössze 6-7 ezer tonna terméstöbbletet jelent. Termésmennyiségében mindössze néhány faj stagnál vagy szenvedett el kisebb – inkább csak termésbiztonsági okokra visszavezethető – csökkenést, a szakágazatok többsége viszont jelentős vagy kritikus mértékű visszaeséssel jellemezhető.
  • A zöldségtermesztésünk relatív termelési színvonala ágazattól függően 60-90%-os értéket mutat, vagyis a hazai országos átlag 10-40%-kal marad el a hazai jó színvonaltól (korrigálva a statisztikákból kimaradó mennyiségekkel, az elmaradás 5-30% körül lehet). Ez az érték ugyan nem kiváló, de elfogadható, és sokkal kedvezőbben ítélhető meg, mint a gyümölcstermesztésünk színvonala. A zöldség jóval magasabb relatív termelési színvonalának oka, hogy itt már jelentős részben lezajlott a piaci letisztulás, vagyis az országos átlagot lehúzó, gyenge színvonalú gazdaságok nagyobbrészt kiestek a piacról, és csak azok maradtak, amelyek viszonylag magas színvonalon képesek termelni. Jóllehet – a korábbiakban leírtak szerint – ennek az ára az volt, hogy a hajtatott és az intenzív szabadföldi kultúrák hozzávetőlegesen 40%-os területi visszaesést szenvedtek el (ezeken a területeken szántóföldi növénytermesztésre álltak át). Az előrehaladottabb piaci letisztulás egyrészt azzal magyarázható, hogy a zöldség döntően éves kultúrákat takar, ahol a termelési szerkezet jóval gyorsabban változtatható, míg a gyümölcságazat tartós kultúráiban a nagy állóeszköz-lekötés miatt nehezebb a kilépés a piacról. Másrészt fontos ok az, hogy a gyümölcstermesztés relatíve jóval több közvetlen támogatásban részesült, ami konzerválta a versenyképtelen üzemeket és termelési szerkezetet, mert a támogatások önmagukban elegendő nyereséget biztosítottak alacsony termelési színvonal mellett is. A zöldségtermesztésünk ezzel együtt – a kor elvárásaihoz relatívizálva – hozza azt a szintet, amit legfejlettebb korszakában, a ’80-as években is tudott. Az elfogadható termelési színvonal ellenére a hazai termelés a top5 versenytárshoz viszonyítva ágazattól függően eltérően, de még mindig elmaradással küzd. Fontos összefüggés, hogy az utóbbi időszakban azon fajok mennyiségi visszaesése a legnagyobb hazánkban, amelyeknél magas az elmaradottság mértéke a versenytársakkal szemben, vagyis a visszaesés egyik fő oka, hogy nem tudjuk felvenni a versenyt a termelés színvonalában a sokkal hatékonyabban termelő külföldi versenytársakkal.

A hazai zöldségtermesztésről összegezve megállapítható, hogy jelentős területi és mennyiségi visszaesést szenvedett el az EU-csatlakozás óta, bár az utóbbi néhány évben újra javulnak e mutatók. Stagnálni vagy növekedni csak a periférikus jelentőségű kisebb szakágazatok (spárga, tökfélék, padlizsán) vagy a kevésbé tőke- és munkaerő-igényes ágazatok (csemegekukorica, zöldborsó, zöldbab) voltak képesek, mely utóbbiak szaktudás-igénye is mérsékeltebb olyan tekintetben, hogy kevesebb a termesztéstechnológiai hiba lehetősége, ezzel a technológiai kockázat mértéke. A tőke-, munkaerő- és tudásintenzív szabadföldi és hajtatott kultúrák területe viszont 40%-kal esett vissza, a szakágazatok többsége pedig néhány száz vagy 1-2 ezer hektáros ágazattá zsugorodott, ami szintén az ágazat szaktudás-, tőke- és munkaerő-hiányáról árulkodik. A zöldségágazat relatív termelési színvonala – az előrehaladottabb piaci letisztulásnál fogva – jóval kedvezőbb, mint a gyümölcstermesztésé, de a top5 külföldi versenytárs ország színvonalához viszonyítva még mindig nagy a lemaradásunk.

A hazai zöldség-gyümölcs ágazat külkereskedelmi teljesítménye összességében pozitívan ítélhető meg. A friss és feldolgozott zöldség-gyümölcs termékekből együttesen 250-270 milliárd Ft értékű árut exportálunk, míg az import 150-190 milliárd Ft nagyságrendet képvisel, vagy, vagyis a külkereskedelmi egyenleg 80-100 milliárd Ft körül alakul. Fel kell hívni azonban a figyelmet arra, hogy a külkereskedelmi forgalom döntő részét a feldolgozott (konzervipari, hűtőipari, stb.) késztermékek adják, a friss/nyers termékek – vagyis frisspiaci termékek és feldolgozóipari alapanyagok – jóval kisebb export-importot bonyolítanak:

  • A hazai – frisspiaci és nyers – gyümölcs exportunk értéke (tehát feldolgozóipari késztermékek nélkül) az EU-csatlakozástól 2008-ig 15 milliárd Ft körül mozgott, azután következett be 6-8 milliárd Ft értékű növekedés. Azonban ennek a növekedésnek mintegy fele a forint-euro árfolyam 2008. utáni 20-30%-os gyengülésének tulajdonítható, vagyis csak az exportnövekedés másik fele tekinthető valódi teljesítménynövekedésnek. Az export-import egyenlegben hasonló a tendencia: az EU-csatlakozást követő 3-4 „átmeneti” év negatív egyenlege után 2012-re értük el a csatlakozás előtti szintet. Az utóbbi években (2013-2017) évente változóan 13 és 23 milliárd Ft között változik a friss/nyers gyümölcsexportunk értéke, míg az import 7-14 milliárd Ft, vagyis a külkereskedelmi egyenleg pozitív.
  • A zöldségágazat külkereskedelmi teljesítménye tekintetében a gyümölcstermesztéséhez hasonló megállapítások tehetők. A frisspiaci és nyers zöldségexport és -import értéke 2004-2010. között gyakorlatilag együtt halad (18-22 Mrd. Ft körüli értéken), így a külkereskedelmi egyenleg nulla körüli, és csak 2010 után mérhettünk folyamatosan növekvő, 2-10 Mrd. Ft közötti pozitív egyenleget. Ez annak köszönhető, hogy az import értéke a 22 Mrd. Ft-hoz közeli szinten stagnált, míg az exportérték 30 Mrd. Ft-ra növekedett. Megjegyzendő, hogy e folyamat is jelentős részben a Ft-Euro árfolyamváltozás hatásának tulajdonítható. Az utóbbi években (2013-2017) évente változóan 29 és 39 milliárd Ft között változik a friss/nyers zöldségexportunk értéke, míg az import 21-35 milliárd Ft, vagyis a külkereskedelmi egyenleg pozitív.

A zöldség-gyümölcs fogyasztás mértéke (friss és nyersanyagra átszámított feldolgozott termékek együtt) jelenleg 205-210 kg/fő/év értéken mozog, ami gyakorlatilag újra megfelel a 2008 előtti szintnek. Ezen év azért érdemel kiemelést, mert ezt megelőzően 210-220 kg/fő/év volt a fogyasztásunk, mely a 2008-as pénzügyi-gazdasági válság után 10-15%-kal visszaesett. Ezen fogyasztási értékeknek kb. felét a feldolgozott termékek adják, a friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztása 100 kg/fő/év körül alakul (2017-ben zöldség 52,4 kg/fő/év, gyümölcs 48,8 kg/fő/év), és 2013-óta évente enyhén növekvő tendenciát mutat.

Szerző:
Dr. Apáti Ferenc
Dr. Tóth-Kurmai Viktória
Kicska Tibor