A hajtatott zöldségtermesztésben számos termesztőberendezés-típus és technológiai változat áll rendelkezésre. Ezek a berendezések típusuktól és műszaki tartalmuktól függően erősen eltérő befektetett tőke igénnyel rendelkeznek, eltérő fajlagos termelési érték és jövedelem előállítására képesek, továbbá más-más kultúra termeszthető alattuk sikeresen.

Holland rendszerű, korszerű üvegház

A modern, holland rendszerű üvegház a termesztőberendezések közül a legkorszerűbb, szinte teljesen izolált körülmények között termeszthetünk alatta. Az időjárás hatását teljesen nem tudjuk még egy ilyen korszerű berendezés alatt sem kiiktatni (pl. fényviszonyok, nyári hűtés), de messze a legszabályozottabb körülmények teremthetők meg alatta. A hazai mintegy 150 hektár üvegházfelületnek 20-25%-a az ilyen korszerű termesztőberendezés (1. kép). A holland rendszerű üvegházak beruházási tőkeszükséglete 300 000 eFt/ha (1. táblázat).

A holland rendszerű üvegház esetében magas, 5-6 méteres vápamagasságról beszélhetünk. A nagy légtér kifejezetten kedvez a paradicsom és a kígyóuborka termesztésének, de nem igénylik pl. a TV-paprika vagy a levélzöldségek. Bár nem a legjellemzőbb, de mindenképpen a legkorszerűbb technológiák egyike a hajtatásban. Az üvegházak minimálisan elvárt mérete az egy hektáros termőfelület,bár ezt alapvetően a termálvíz-kapacitás határozza meg. A hazai üvegházak kívül normál üveggel borítottak (bár már Magyarországon is találunk díffúz üveges üvegházakat), belső infrastruktúráját tekintve termesztőtálcásak, a növény hajtatása a talajtól elszakadva termesztőközegen történik. A termesztőközeg általában kőzetgyapot vagy kókuszrost, a termesztés szempontjából nincs lényegi különbség közöttük, a terméshozamokat érdemben nem befolyásolja a közeg típusa. A sorok között művelőutak vannak kialakítva, melyek segítik a művelőkocsikkal zajló növényápolási munkákat és betakarítást.

Az alkalmazott termálfűtés jellemzően háromkörös: vegetációs fűtés, fejfűtés és vápafűtés. A vegetációs fűtés lényegében a „padlószinten” található, és a legnagyobb fűtőfelületet biztosítja, egyúttal pedig sínként funkcionálva a művelő-szedő kocsik– és sok helyen a „permetezőfa” – vezetésére is szolgál. A fejfűtés a termesztőtálcák, illetve a növények elágaztatása fölött található, és a növény közvetlen „légterét” fűti. A vápafűtés legfőbb szerepe a hó gyors leolvasztásában van. Egyes esetekben a fóliával takart talajban, 20-40 cm mélyen egy talajfűtési rendszer is található, de megoszlanak abban a vélemények, hogy erre szükség van-e. Termesztőtálcás technológia esetén nincs relevanciája (a talajfólia egyébként is erősen szigetel), de ha termesztőpaplanok a talajon vannak elhelyezve,akkor a hideg időszakokban segít, hogy a paplan ne hűljön az optimálisnak tartott 17-18oC alá. Továbbá termálvízfűtésnél esetenként szükség lehet rá annak érdekében, hogy a termálvizet a többi fűtési kör kiszolgálása után biztonságosan le lehessen hűteni 30oC alá (egyébként komoly büntetést kap a felhasználó).

Nagy légterű blokkfólia

Hazánkban a jelenleg alkalmazott termesztőberendezések közül az üvegházak után a nagy légterű blokkfólia (2. kép) tekinthető a legkorszerűbbnek. A legkorszerűbb blokkfóliák már legtöbb tulajdonságukban hasonlítanak az üvegházakhoz, de beruházási költségeik lényegesen alacsonyabbak, nagy hátrányuk viszont, hogy 5-7 évenként leplet (fóliát) kell cserélni, ami jelentős költséggel és munkával jár. Ezekben is paradicsomtermesztéssel foglalkoznak a leggyakrabban. A blokkfólia nagy – akár 4,5-5,0 méteres – vápamagassággal rendelkezik, kívülről kétrétegű műanyag fóliával borított, egybefüggő, nagy területen elhelyezkedő termesztőberendezésről van szó. Infrastruktúrájában megegyezik az üvegházéval. A beruházási tőkeigénye 180 000 eFt/ha (1. táblázat).

Szabályozott körülmények között zajlik a termesztés, a növény számára a megfelelő fejlődéshez szükséges környezeti feltételek megteremthetők, de ebben az esetben sem tudjuk teljesen kizárni az időjárási körülményeket. Az üvegházakhoz képest nagy különbség a fény- és hőáteresztésben van: kevesebb fényt és hőt enged át, mint az üveg. Ebben rejlik az üvegházakhoz viszonyított legfőbb hátránya és előnye egyaránt. Téli időszakban (november-március) rosszabbak a fényviszonyok a termesztés szempontjából, így később történhet a kiültetés és később kezdődik a betakarítás is, ami a realizálható értékesítési átlagárat csökkenti (kevesebb termést szedhetünk le a legmagasabb árakkal jellemezhető április- májusban). E tulajdonsága miatt egyre inkább csak hideghajtatásra alkalmazzák március-november időszakban. A nyári időszakban (július-augusztus) viszont kedvező tulajdonság a kisebb fény- és hőáteresztés, mert ez csökkenti a növényeket ért fény-és hőstresszt, továbbá ebben az időszakban a páraviszonyok is kedvezőbbek, mint üvegborítás alatt (egyes esetekben viszont a több pára gombabetegségek okozója lehet). Ez nem vagy csak nagyon korlátosan igaz a modern, 5-6 m vápamagasságú üvegházakkal szemben, melyek kedvezőbb klímaszabályozásra alkalmasak, mint a blokkfóliák.

Ebben az esetben is a talajtól teljesen elszakadva termesztőközegen történik a hajtatás. A fóliák fűtése – csakúgy, mint az üvegházaké – döntően termálvízzel megoldott, két- vagy háromkörös fűtési rendszerrel rendelkezik, a talaj fóliával borított és hasonlóan az üvegházhoz, művelőutak kialakítása és művelőkocsik segítik a munkát.

„Klasszikus” dupla borítású fóliasátor

A vizsgált termelési módok során alkalmazott „klasszikus” fóliasátrak (3. kép) között számottevő eltérés nincsen. Minden változat esetén 100 m hosszú, 5,0, 7,5 vagy 10,0 m széles, dupla műanyag (fólia) borítású, fémvázas fóliasátrat alkalmaznak. A dupla fóliaborítás alkalmazásával kedvezőbb belső hőmérséklet érhető el, mint szimpla borítás esetén. A belső, vékonyabb (40-90 mikrométer) fólia jellemzően 1-2 év élettartamú, míg a külső, vastagabb (180-250 mikrométer) palástfólia akár 6-8 éven keresztül is használható. Annak érdekében, hogy a fóliaborítás a téli időszakban se kelljen megszüntetni (kibírják a téli hónyomást) a fóliasátrak váza erős anyagból, jellemzően minimum 1” átmérőjű horganyzott vagy fehérre festett acélcsőből készül. A fóliasátrak bordáit egymástól 1,5 méterre helyezik el, a bordákat három darab, ½-¾”-os merevítővel kötik össze, ezzel is növelve a berendezés stabilitását.

A hajtatóberendezés részének tekintendő az öntözőrendszer is. A talaj nélküli technológiák pontos öntözést, automatizált öntözőrendszert igényelnek. A talajos, fűtetlen (hideg) fóliasátrak beruházási költsége viszonylag alacsony, mintegy 40 000 eFt/ha, amit kb. 5%-kal növel a termesztőközegek alkalmazásához szükséges plusz beruházások költsége. A fűtött (minden esetben duplafalú) fóliasátrak beruházási költsége viszont közelít a blokkfóliákéhoz: 135 000-140 000 ezer Ft/ha. Mint látjuk, beruházási költség tekintetében a fűtött és a fűtetlen technológiák között van jelentős eltérés. Ennek oka elsősorbana fűtési rendszer kialakításához felhasznált anyagok (csőhálózat, stb.), illetve a fűtési rendszer kivitelezése kapcsán felhasználódó élőmunka költsége. A takarófóliák 5-7 évenkénti cseréje költséges munkaművelet, a modellkalkulációkban ez a költség minden esetben a „javítás-karbantartás” munkaműveletben, egy évre vetítve jelenik meg. (1. táblázat)

Termálkutak, fűtésrendszer

A termesztőberendezések fentiekben ismertetett beruházási költségében nem vettük figyelembe a fűtést biztosító termálkutak beruházási költségét. A megfelelő termálvizet szolgáltató rétegek többnyire 1 200-1 800 méter mélységben találhatóak, amely mellett egy termálkút létesítési költsége (kút fúrása, járulékos költségek, szivattyú, csővezetékek, vezérlés, stb.) 160-250 millió Ft, hozzávetőlegesen 125 ezer Ft/méter. A kút teljesítménye (vízhőfok, termelt vízmennyiség) határozza meg a hozzá tartozó, optimális termesztőfelületet: 30-35oC hozzáfűtéssel kell kalkulálni úgy, hogy -20oC-ig biztosítani tudja a házban a növény számára legalább szükséges, 16-18oC hőmérsékletet. Egy termálkút mintegy 2,5-5,0 hektár termesztőfelület fűtését tudja megoldani, függően a termesztett kultúráktól, a termesztőberendezés típusától, stb. Átlagosan 210 millió Ft beruházási költséggel és 3,5 hektár kiszolgált termőfelülettel számolva egy hektárra nagyságrendileg 60 millió Ft plusz beruházási költséget jelent a termálkút létesítése. A termálkutak esetében átlagosan évi 5%-os amortizációs kulccsal és 2%-os javítás-karbantartási kulccsal számolva ez évi 4,2 millió Ft/ha, azaz 420 Ft/m2 költségnek felel meg. A működtetés energiaköltségével együtt ez 500-600 Ft/m2 fűtési költséget jelent.

Gomba termesztőházak

A gombatermesztés Magyarországon (és az Európai Unióban is) mintegy 90%-ban csiperke termesztését jelenti. A csiperke üzemi termeléséhez két technológia alkalmazható. Az egyszerűbb a zsákos, pincés termesztés, mely esetben a gombacsírával beoltott komposztot műanyag zsákokba töltik, majd a tetejére egy speciális takaróföldet tesznek és az így elkészített termesztőzsákokat valamilyen szabályozott légterű, fagymentes helyre – jellemzően pincébe – helyezik. A komposzt a megfelelően megtartott arányok mellett baromfi és lótrágyából, valamint szalmából készül. A komposzt minősége elsődleges fontosságú a termelés szempontjából, hiszen a gombafejek a növekedésükhöz szükséges tápanyaghoz kizárólag innen juthatnak, mivel a termesztés során tápanyagkijuttatás már nem történik.

A hagyományosnak tekinthető zsákos termesztés hatékonynak számított az ezredforduló elejéig, mára azonban a korszerű üzemek az intenzív, polcos termesztéssel tudnak versenyképes önköltségen csiperkét előállítani. A korszerű gombafarmok alapja a termesztőház, amelyben elhelyezkedik a termelést szolgáló polcrendszer (4. kép). A termesztőházak teljes mértékben szabályozható klímával (hőmérséklet, páratartalom, Co2-O2-arány, stb.) rendelkeznek, amely nélkülözhetetlen a professzionális termeléshez. A szabályozott légterű termesztőház optimális kihasználása érdekében – és mivel a csiperketermeléshez nem szükséges fény, vagyis nem okoz problémát az árnyékolás – a polcrendszert több, jellemzően 4-6 emeletesre alakítják ki.

Ennél a technológiánál nincs szükség a komposzt zsákba töltésére, a polcokra ömlesztve kerül a szaporítóanyaggal ellátott szervesanyag, majd a takaróföld. A komposzt és a takaróföld mindkét technológia esetén ugyanolyan beltartalmi értékekkel és tulajdonságokkal kell, hogy rendelkezzen. A modern gombafarmok szabályozott légterének köszönhetően a zsákos termesztéshez hasonló fajlagos hozamok lényegesen rövidebb termelési ciklusokkal érhetőek el. E termesztéstechnológia mellett a jelenleg jónak számító 25-30 kg/m2 (nettó polcfelület, vagyis „polc-négyzetméter”) hozamszintet a modern üzemekben 6 hetes termelési ciklusokban képesek elérni, ami a zsákos termesztéshez képest 2-3 héttel rövidebb termelési ciklust jelent (vagyis évente 2,5-3,0 ciklussal többet lehet termelni az intenzív rendszerben).

A korszerű termesztőházak igen magas beruházási költséggel rendelkeznek (1. táblázat), egy m2 termesztőfelületre (nettó polcfelületre) vetítve 150-190 ezer Ft, mely magában foglalja a termeléshez szükséges gépeket, berendezéseket és kiegészítő infrastruktúrát is. A fajlagos beruházási költség nagyban függ az üzemmérettől: nagy üzemméretek esetén (>50-80 tonna/hét kibocsátás) leszorítható akár a 120-140 ezer Ft/m2 értékig is.

Szerző:
Ledó Ferenc, DélKerTész
Apáti Ferenc, Kicska Tibor, Dorogi
Dóra, Debreceni Egyetem GTK