A hajtatott káposztafélék piaca az elmúlt években igen hektikus volt. Mi a jellemző a korai káposztafélék termesztésére és piacára 2015-ben? Erről kérdeztünk több szakembert.

A fejes káposzta korai hajtatása mind területében, mind volumenében az utóbbi években csökkent vagy stagnált. Kevés emelkedést az előző év kedvező felvásárlási ára válthatott ki, mint például 2003-ban. A FruitVeB adatai szerint az 1990-es évek végén a hazánkban előállított 38000 t hajtatott fejes káposzta mennyiség az utóbbi években 12–13000 tonnára csökkent. A termőterülete pedig az utóbbi tíz évben 400 ha-ról kb. 280 ha-ra zsugorodott. A korai kínai kel esetén a termőfelület nagysága még nagyobb veszteséget szenvedett, a felére zsugorodott. Az idei termesztési idény összességében kedvező volt a káposztafélék számára. A tavaszi időjárás viszonylag kiegyenlített, az évszaknak megfelelően alakult, nem jelentkezett erős fagy vagy hirtelelen felmelegedés a hajtatás során (1. ábra). A fűtött fóliákban az átlagnak megfelelő időben vagy kicsit korábban szedték a termést, a hidegfóliákban viszont kissé később indult be a fő szedési szezon a DélKerTÉSZnél. A tenyészidő a tavaszi hűvösebb időjárás és a későbbi ültetési idők miatt is elhúzódott, hiszen az őszi nagy mennyiségű csapadék késleltette a fóliák talajának megművelését. Aki megfelelően szellőztetett különösebb növényvédelmi gonddal nem találkozott, egyedül a csigák kártétele jelenthetett fokozott gondot.

Az idén a fő fejes káposzta fajta továbbra is a Pandion és a Jetodor volt. Koraiságuk hasonló, bár a Jetodor általában nagyobb fejméretet produkált. Egyre többen csepegtető öntözést alkalmaznak a káposztánál is, így a tápoldatozása egyenletesebb, precízebb, ami homogénebb állományt és nagyobb fejátlagot eredményez. A csepegtető rendszer a növényvédelem szempontjából is kedvező, mivel a növények kevésbé nedvesednek le, így a gombabetegségek jobban kezelhetők. A DélKerTÉSZ adatai szerint a tagoknak kifizetett kilónkénti elszámoló ár jóval kedvezőbb volt, mint tavaly, bár a korai időszakban nem érte el a 2013-as kiemelkedő mértéket. Viszont a fő értékesítési szezonnak számító 15–18. héten azt értékben meg is haladta, 320–180 Ft körüli árral. Az értékesített kínai kel mennyisége a DélKerTÉSZ-nél is évről évre csökken, az idei árak az utóbbi három évben a legmagasabbak voltak. (2., 3. ábra) A DélKerTÉSZ kereskedői szerint a fejes káposzta és kínai kel hajtatása több ok miatt csökken. Egyrészt ezek a termékek elsősorban exportcikkek, a Skandináv országok, Finnország, Norvégia, Svédország fogyasztói a vásárlók. Itthon a fogyasztó a korai káposztáért még mindig nem tud 100 Ft/kg-nál nagyobb árat fizetni, így a hazai fogyasztása nem növelhető. Változnak a fogyasztási szokások, a friss saláta mixben inkább a leveles salátaféléket keverik (fejes saláta, jégsaláta, endivia saláta, rukkola stb.) A paprika megváltozott piaca is nagy hatással van a káposztafélék termesztésére. Ma a kápia korai kiültetésével nagyobb jövedelmet lehet elérni a fűtetlen fóliákban, mint a korábban alkalmazott kétkultúrás ültetéssel (káposztaféle + paprika). Czakó Sándorné, az Agrona Szövetkezet (Üllés) ügyvezetője szerint is évről évre csökken a hideghajtatásban a káposztafélék termesztése, ez alól a karalábé kivétel.

Az idén a kedvezőbb időjárás mellett az is segítette a magasabb árképzést, hogy az export kereskedők száma növekedett, valamint a macedón termelők is többet kértek a káposztáért. Úgy véli, egyre fontosabb a minőségi és megbízható áru, a GLOBALGAP minőségbiztosításnak jóval nagyobb becsülete van, mint néhány éve. Bár egy évből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de az idei kedvezőbb fordulat segíthet a termelői kedv fenntartásában. Ternai Jánosné (Ternai Kft., Szegvár) szerint is kedvező volt az idei forgalmazási év, de elsősorban május közepéig. A síkfóliás termesztésből származó áru már igen nehezen és nyomott áron került eladásra júniusban. Gáncse Mihály, a Syngenta munkatársa szerint a hazai termelést és értékesítést az európia piacokon bekövetkezett változások is nagyban befolyásolják. A fóliás korai fejes káposzta felület az idén is csökkent az elmúlt időszakhoz képest. Oka a kiszámíthatatlan ár és kereslet. Egyre több termelő kihagyja ezt a kultúrát és időben vagy valamivel korábban ültet paprikát, paradicsomot.

A szabadföldi, síkfóliás termesztés is csökkent. A korai káposzta árát az utóbbi években a korai macedón termés befolyásolta. Az idei szezonban azonban ez a veszély nem volt jelentős, mivel a belvíz ott nagy károkat okozott, csökkentve a termésmennyiséget. A maradék termés inkább Oroszországban talált vevőre, ahol most az embargo miatt a lengyel és holland káposzta nem jelent meg és már hiány mutatkozott. Emellett vélhetően az EKÁER-nek is köszönhető, hogy ebben az évben kevesebb termést tudtak Macedóniából beszállítani. László Ignác a DélKerTÉSZ termelője hidegfóliában termel Szentesen. Hosszú évek óta a telep egy részén fejes káposztát hajtat, majd hegyes erős paprikát nyári ültetéssel. Megkérdeztük, ő miért ragaszkodik ehhez a növényhez? Szerinte a hidegfóliákban csak akkor éri meg káposztát hajtatni, ha legalább 1000 Ft/m2 bruttó árbevétel érhető el, majd a második kultúra is legalább 2000 Ft/m2 bevételt ad. Ha csak TV paprikát ültetne, akkor is kb. ennyi bevételre számíthatna, csak egy kultúrából.

Ő a gazdaság szintjén gondolkodik, azzal, hogy a telep egyharmadán két kultúrát termel, jobban szét tudja húzni a termelési szezont és hoszabb ideig tud munkátadni a dolgozóinak. A káposzta előkészítése, ültetése, szedése a koratavaszi időszakban már munkát ad, ugyanakkor a két kultúra között két hónapos szünet van, így a telep többi részén termesztett TV fehér paprikára nagyobb figyelem jut a legfontosabb időszakban. A hegyeserős paprika pedig megnyújtja az idényt, még októberben is munkát ad. A fejes káposzta és kínai kel hideghajtatása akkor élte fénykorát Szentes környékén, amikor a fóliát vándoroltatták. A kisfóliákról levették a fóliát április elején, majd a paprikának újból húzták új területen. Ez az idő már nem jön vissza, nincs olyan munkaerő, aki felvállalná ezt a nehéz munkát.

Gulyás János – Ledóné D. Hajnalka
szaktanácsadók, DélKerTÉSZ