Ez év kora tavaszán a Brit Nagykövetség négy napos tanulmányutat szervezett a mezőgazdaság és vidékfejlesztés területén dolgozó hazai szakemberek számára. A program során a dél-angliai Cornwall régió mezőgazdasági, oktatási, turisztikafejlesztési programjaival ismerkedtünk. A csoportban szinte minden résztvevő más-más szakterületről érkezett: állattenyésztés, élelmiszer-feldolgozás és kereskedelem, vidékfejlesztés, agrár érdekképviselet, szaktanácsadás és szakigazgatás. A csoportban a TÉSZ-ÉSZ Nonprofit Kft. vezető szaktanácsadójaként vehettem részt a zöldség-gyümölcs ágazatot képviselve.

A ta nulmányút célja vo lt azoknak a helyi, de uniós forrásokat is felhasználó kezdeményezéseknek a bemutatása, amelyek segítik a régió fejlődését, a vidéki élet fenntartható megőrzését. A négy nap során vendéglátóink gazdag programot állítottak össze a mezőgazdasági középfokú képzés, az agrár és környezetvédelmi kutatások, az állattenyésztés és kereskedelem, a zöldségtermesztés, árukezelés és kereskedelem, az élelmiszer feldolgozás és turizmus területéről.

Dél-Nyugat Anglia az ország egyik legkedveltebb régiója*

Cornwall természeti értékekben rendkívül gazdag terület, két nemzeti park, 14 kiemelkedő természeti látványosság kereshető itt fel. Cornwall tengerparti területei az ország védett tengerpartjának kétharmadát teszik ki. Területének kb. 62 %-át a fenntartható gazdálkodás módszereivel művelik, ami 1,2 millió hektár. Így nem meglepő, hogy nagyon fontos a biogazdálkodás ebben a régióban, mintegy 170 000 hektár, az ország biotermesztésbe vont területének 4 %-a található itt. Nagyon jelentős az állattartás, hiszen a terület 63%-a gyep, ahol az országos tehén állomány egyharmada, a juh állomány egyötöde legel. A régió mezőgazdaságának éves kibocsájtása 3,2 millió font volt 2011-ben. Ebben a régióban a mezőgazdaság hozzájárulása a GDP-hez az országos átlag duplája. A régióban 2,5 millióan dolgoznak, 2,44 % a mezőgazdaságban. Az időjárás a megfigyelések szerint szélsőségesebb, mint 1990 előtt, egyes időszakokban szárazabb, máskor esősebb, illetve a tavasz és a nyár melegebb, a tél viszont hidegebb az átlagnál. Dél-Nyugat Angliában összesen 38 gazdaság foglalkozik kertészettel: gyümölcstermesztés, szaporítóanyag termelés, zöldség vagy dísznövénytermelés illetve hajtatás a profilúk. Átlagos méretük 32 hektár, azonban a legnagyobb gyümölcsös a régióban 4,3 hektár. A kertészetekhez is átlagosan 10,6 hektár füves terület tartozik általában 8 állattal. Az országos átlagnál itt a kertészeti tevékenység kisebb, a hektárra eső bevétel csak kicsit alacsonyabb, tehát a hatékonyság jobb. A gazdaságok kibocsájtása enyhén emelkedett. A hét kertészettel is foglalkozó régió közül Cornwall az ötödik legeredményesebb, az egy gazdaságra jutó éves bevétel 39 000 angol font (GBR).

A szakirányú oktatás és kutatásfejlesztés a gyakorlattal él együtt

A szakirányú oktatás példáját a “Duchy College” (http://www.duchy.ac.uk/search/ site/agriculture) tevékenységében láttuk. Az intézményben a 14-18 éves fiataloktól kezdve a felnőtt korosztály oktatásával és képzésével foglalkoznak. A nappali szakok mellett levelező, távoktató és kihelyezett kurzusok is elérhetők. Az agrárszakok közül természetesen kiemelkedő jelentősége van az állattenyésztésnek és élelmiszer feldolgozásnak, de képeznek kertészeket egyetemi szinten is. Minden területen jelentős gyakorlati képzésre alkalmas infrastruktúrával rendelkeznek, pld. a kertészetoktatáshoz 38 hektáros oktató bázis tartozik üveg- és fóliaházakkal, szaporító üzemmel, bemutató kertekkel, szövettenyésztő és növényélettani laboratóriumokkal. Az intézményben mindenütt a kiscsoportos oktatást végzik gyakorlat orientált módszerrel. A hallgatók párhuzamosan ismerkednek a gyakorlati és elméleti tananyaggal, részt vesznek a gazdaságok napi munkájában. A College tagja egy hat egyetemet összefogó vidékfejlesztési oktató-kutató társulásnak. A “Rural Buisness School” (www.ruralbusinessschool.org.uk ) a felnőttképzést, szaktanácsadást, az ágazat gazdasági tevékenységének, eredményességének kutatását fogja össze. Felméréseket, tanulmányokat készít, rövid (egy vagy néhány napos) és több hetes kurzusokat tart egy-egy speciális téma feldolgozására. A szakmai rendezvények témái között szerepel például a helyes tápanyag használat. Az oktatás gyakorlati része a kiemelt gazdákra épül, akik közvetítik a főiskola eredményeit, ismereteket a körülöttük élő gazdatársaknak. Ez a hálózatszerű működés garantálja a kölcsönös információáramlást, ami a dinamikus fejlődést megalapozza. Módunk volt betekintést nyerni a nem régen átadott, részben uniós források felhasználásával épült kutatóhely, az „Environment and Sustainability Institute” (http://www. exeter.ac.uk/esi/) munkájába. Az intézet környezeti és fenntarthatósági kutatásokat végez 30 millió angol font költségvetéssel, fő területük a klímaváltozás, az ember és környezet kapcsolatának javítása. Konkrét kutatási programokat mutattak be számunkra a projektek vezetői: speciális elemző technikát a nehezen megközelíthető területek számára a talaj adottságok feltérképezésére és az erózió mértékének meghatározására; a szántóföldi kultúrák, pld. repce növényvédő szerhasználat szabályozásához kapcsolódó kutatást a megporzó rovarok, elsősorban a házi méhek a növények és a környezet viszonylatának vizsgálatát. Az Exeter Egyetemhez tartozó intézmény nyitott külföldi kutatók és PhD hallgatók alkalmazására.

A szántóföldi zöldségtermesztés jelentős ágazat a régióban

A kertészethez kapcsolódó programok hitelesen mutatták be a régió ez irányú lehetőségeit. A látott zöldségtermesztési szövetkezet, „Riviera Produce” (http://www.rivieraproduce. eu/)erős hagyományokkal, hosszú szakmai múlttal, de főként családi tulajdonosi háttérrel működik. 1870-ben alapították 1,6 hektáron az első zöldségtermelő gazdaságot. A klíma rendkívül kedvező az enyhe téllel és a sok csapadékkal a káposztafélék egész éves termesztésének. Ma 14 termelőt integrál a szövetkezet, a régió tavaszi zöldség és karfiol kínálatának 40%-át forgalmazza. Folyamatosan fejlesztik a technológiát. A kereskedelem logisztikai színvonala az unióban dolgozó szövetkezetek legmagasabb szintjén van. Számomra az árukezelési szoftver jelentett újdonságot, ami közvetlenül kapcsolódik az áruházláncok rendszeréhez és így közvetlen visszajelzési lehetőséget biztosít az áru sorsáról, minőségellenőrzéséről egészen a termelőig. A göngyölegkezelés módja is szervezettebben történik a hazai gyakorlathoz képest. A csomagolási formák itt is a vevő igényéhez alkalmazkodnak, a ládás megjelenéstől az egyenkénti fóliázáson át a tálcás, fogyasztásra előkészített termékmegoldásig. A minőségbiztosítás része, hogy minden egyes tétel pultállóságát ellenőrzik a tesztszobában. A vállalat sok gondot fordít szakmai információk közvetítésére, a fejlesztések segítésére. A tagoknak havonta tartanak továbbképzéseket. Részt vesznek a helyi főiskola kísérleteinek kiértékelésében, de maguk is évente kb. 50 új fajtát tesztelnek. Rendszeresen végeznek talaj és levélanalízist a műtrágyázás okszerűsége érdekében. Iskolás csoportokat fogadnak, bemutatják számukra az élelmiszertermelés, árukezelés, forgalmazás folyamatát.

A család a szabadidejét a biofarmon a hozzá kapcsolódó helyi boltban és étteremben is eltöltheti

A kertészeti termékek piacra kerülésének számos formáját ismerhettem meg az út során. Erre volt példa a „Trevaskis Farm” (http:// www.trevaskisfarm.co.uk/)tevékenysége. A gazdaságot 1979-ben indították, zöldségféléket termesztettek helyi értékesítésre. Majd egy kedvezőtlen év után különféle bogyós gyümölcsöt telepítettek és a „szedd magad” módon értékesítették. A több lábon állás érdekében építették a farméttermet, ahol a saját termékekből készült házi ételeket szolgáltak fel. 2004 hozott jelentős megújítást a gazdaság életében, amikor a legfiatalabb fiú hazatért londoni tanulmányaiból és megújította innovatív ötleteivel a tevékenységet. A farm két fő feladata egyrészt a hagyományos módszerekkel végzett termelés, a másik ennek bemutatása oktatási céllal. Kis gyerekeket, diákokat, közösségi csoportokat és családokat fogadnak a farmon, bemutatva hogyan termelik hagyományos módszerrel az élelmiszereket. Megtekinthetik a zöldség- és gyümölcsös kertet, az állattartást és a bio veteményest. Feladatlapokat is készítettek a diákoknak, amit később otthon megoldhatnak. A Kertbarát csoportoknak külön konzultáció sorozatot tartanak. A saját zöldség, gyümölcs, tej- , hús- és feldolgozott termékeket árusító bolt kínálatát elsősorban a környéken beszerezhető áruval egészítik ki. Az áru fogyasztóhoz kerülésének kiegészítő, egyik leggazdaságosabb módja a bolt mellett üzemelő étterem. A másik újszerű értékesítési forma a „Cornish food box Company” (www.thecornishfoodboxcompany. co.uk) tevékenysége, élelmiszer egységcsomag kiszállító szolgálat.

A négy éve alapított vállalkozás a „Legjobb független kereskedő” címet nyerte el idén. A Cornwall régióban előállított minőségi élelmiszerekből állítanak össze megrendelésre egységcsomagokat és juttatják el 60 km-es körzetben hetente kétszer a megrendelőkhöz. Ebben a rendszerben most 85 helyi termelő termékét juttatják el közvetlenül a vásárlókhoz. A csomagokban a zöldség és gyümölcsféléken kívül kenyér, hal, hús és tejtermékek szerepelnek. A vállalkozás dinamikusan fejlődik, a vevők igénylik a prémium szintű helyi termékeket, jelentős a zöldséggyümölcs fogyasztás is egy átlagos családban. A látott példa nagyon szimpatikus volt számomra, a tulajdonosok szívvel-lélekkel viszik vállalkozásukat, sok ötlettel segítik az egészséges táplálkozás terjedését (saját receptek, akciók). A környezet nagyon igényes és dekoratív. A tanulmányút kertészeti vonatkozásait mutattam be röviden nem elfelejtve, hogy a régió legfontosabb ágazata az állattenyésztés és a tejfeldolgozás. Kiváló tehenészeteket, sajtkészítő műhelyt láthattunk. A vidék megtartó erejét pedig a hagyományokat újragondolt turisztikai látványosságok jelentős vonzereje segíti. Egyik példa erre az „Eden project”, amely egy elhagyott külszíni bányát varázsolt valódi édenné, ahol a trópusi kertektől a sivatagi vegetációig mindent megtekinthet a látogató egész évben. A tanulmányúton szembetűnő volt a tulajdonosok, szakemberek elkötelezettsége, szakmaszeretete, a fejlesztési elképzelések, innovatív ötletek megvalósítása. A vállalkozások sikerének titka benyomásom alapján a több generációra visszanyúló hagyomány, a stabilitás, az üzleti szemlélet. Ehhez a sikerhez hozzájárul nem kis részben a társadalomban jelenlévő igény is a tradíciók ápolására és így a helyi, esetleg drágább termékek elismerésére, fogyasztására. A vendéglátóink mindenütt szívélyesen, érdeklődve fogadtak bennünket.

Szeretném megköszönni David Rodda (Cornvall Development Company) rendkívül empatikus kalauzolását, Görög Krisztina követségi referensnek pedig, hogy munkája révén részt vehettem ezen az emlékezetes utazáson.

Ledóné dr. Darázsi Hajnalka