A zöldség-gyümölcs termelésünk elmúlt két évtizedéből kevés gyümölcsfajunk mondhatja el magáról, hogy termőterülete növekedést mutatott és mentes volt a piaci-értékesítési kudarcoktól. A dió ezek közé tartozik.

A követke zőkbe n magas színvo nalon műve lt, jó kondícióban lévő, hagyományos művelési rendszerű dióültetvények költség- és jövedelemviszonyait értékeljük, hogy összefoglaljuk főbb üzemgazdasági előnyeit és hátrányait. A jellemzett ültetvénytípus paraméterei:
• természetes, gömb koronaforma;
• 10,0 m sortáv, 8,0 m tőtáv, azaz 125 fa/ha tőszám;
• a fajtaszerkezetben az ’Alsószentiváni 117’, a ’Milotai 10’ és a ’Tiszacsécsi 83’ fajták képviselik a döntő arányt;
• öntözőberendezés nincs;
• a betakarítás technológiája: 3-4 menetes gépi rázás, kézi felszedés;
• az előállított, illetve értékesített termék: mosott, szárított, méretre válogatott, 5 vagy 10 kg-os zsákos kiszerelésű, héjas dió;
• a sokéves átlagban elérhető hozamszint 2,0 t/ha.

Egy ilyen ültetvényt összességében az országos átlagot jóval meghaladó terméshozamok, a jó termékminőség, a jó színvonalú termesztéstechnológia és szigorú technológiai fegyelem jellemeznek. E paraméterek nem a hazai átlagot tükrözik, hanem a legjobb (felső harmadba tartozó) ültetvényeket. A felhasznált ráfordítások (anyagok, kézi munka, gépi munka) árai, illetve önköltsége 2013-2014. évi árszínvonalat tükröznek, az anyagok ára ÁFA nélkül, a kézi munkák bérköltsége pedig járulékterhekkel együtt értendők. Az időbért 700 Ft/óra költségen vettük figyelembe, és minden egyes munkaóra-felhasználásra felszámítottuk, függetlenül attól, hogy azt fizetett vagy nem fizetett munkaerő végzi-e. Az értékesítési árakat az elmúlt 5 éves átlaga reprezentálja. Az adatgyűjtés termelő vállalkozásoknál történt.

Beruházási költségek

Egy fent részletezett paraméterű, öntözetlen dióültetvény hektáronkénti telepítési költsége (1. táblázat) nagyságrendileg 1-1,5 millió Ft között mozog. Ugyan a tág térállás miatt mindössze 125 oltványra van szükség hektáronként, de a jó minőségű ültetési anyag egységára 2 500-3 000 Ft körül alakul, ami összességében magas költséget eredményez. A talaj-előkészítés költségét leginkább az határozza meg, hogy volt-e nagyadagú szervestrágyázás, illetve feltöltő jellegű, nagydózisú műtrágyázás. Támberendezésre értelemszerűen nincs szükség, és mivel öntözetlen ültetvényt modellezünk, öntözőberendezésre sem (ez utóbbi további 600-1 200 ezer Ft/ha beruházási költséget jelentene). Ezen felül 2,5-3,0 millió Ft/ha körüli összeget tesz ki a kb. 8 éves termőre fordulási időszak ápolási költsége (beleértve az 5. évtől az első termések betakarítási költségét is), amelyet gyakorlatilag teljes mértékben kompenzál az első 8 évben elérhető 2,5-3,0 t/ha kumulált hozam árbevétele. Mindezek eredményeként a tiszta beruházási költség a telepítési költséghez közelítő nagyságrendet képvisel, melyet 30 termőévre elosztva 40-65 ezer Ft/ ha éves amortizációs költséget kapunk.

Ráfordítás és termelési költség termőkorban

A dió – mint minden más gyümölcsfaj – esetében a kgonkénti önköltség az évjárattól függően jelentős mértékben ingadozhat, mivel egy beállt alaptechnológiában a hektáronkénti termelési költségek nagy eltéréseket nem mutatnak, de a terméshozam évről évre nagyon széles sávban (0,5-3,0 t/ha, száraz héjas dióra vetítve) mozog. Fenti okok miatt a költség- és jövedelemkalkulációk három különböző évjárati változatra készültek el, melyben különböző termésszinteket feltételezünk. A termelési költségek vonatkozásában megállapítható, hogy egy normális évjárat 2,0 t/ha termése mintegy 900 ezer Ft/ha költséggel állítható elő. Ebben már a posztharveszt műveletek (mosás, szárítás, válogatás) költsége, az ültetvény amortizációja és az általános költség is benne van (2. táblázat). A dió kg-onkénti önköltségét leginkább a termésszint határozza meg, más munkaműveletek vagy tényezők „váratlan” változást nem nagyon okoznak. Mindezekkel együtt 1 kg szárított, csomagolt héjas dió előállításának önköltsége az évjárattól függően 400 és 800 Ft/kg között változik.

Jövedelem és jövedelmezőség termőkorban

A jó színvonalon művelt, de hagyományos művelési rendszerű dióültetvények sokéves átlagban 1,8-2,0 t/ ha terméshozamra képesek öntözetlen körülmények között. A rossz évjáratokban is elérnek legalább 0,5- 1,0 t/ha termést, míg a legjobb években 2,5-3,0 t/ha hozam kalkulálható (3. táblázat). Nagyon ritkán van olyan év, vagy szinte nincs is, hogy abszolút nincs betakarítható termés. A szárított, csomagolt héjas dió ára az utóbbi öt év átlagában 800 Ft/kg körül alakult, de az elmúlt egy-két évben még ez is emelkedett – továbbá a forint-euró árfolyam is az exportnak kedvező irányba mozdult el –, így mostanában inkább 900 Ft/kg értékesítési átlagár realizálható. A fentiekben bemutatott költségviszonyok mellett mindez azt jelenti, hogy átlagos évben 600-700 ezer Ft/ha nyereséget képes elérni egy ültetvény, míg jó évben ez közelíti az 1,0 millió forintot is. Ezzel mintegy 60-90%-os költségarányos jövedelmezőséghez jutunk, ami jónak nevezhető. A 3. táblázat adataiból az is kivehető, hogy az 1,0 t/ha termés közelében van az a hozamszint, ami a nyereségesség fordulópontját jelenti, de a közvetlen támogatásokkal együtt még a 0,7-0,8 t/ha termés mellett is elérhető a nulla eredmény.

Gazdaságosság a teljes ültetvényélettartam alatt

A fentiekben nagyon kedvező jövedelmi viszonyokról adhattunk számot, amit azonban árnyalnak kissé az 1. ábrán bemutatott összefüggések. Terjedelmi korlátok miatt részletesebb magyarázat nélkül az alábbi megállapítások tehetők az ültetvény megtérülése vonatkozásában: A kezdeti 1,5 millió Ft/ha-os telepítési költség után a kumulált nyereség 4-5 évig csak zuhan, mert addig érdemi terméssel nem számolhatunk. Az egyre növekvő termések hatására a 7-8. év az első, amikor már realizálható 0,8-1,0 t/ha termés, amivel az éves kiadások már fedezhetők. Ökonómiai értelemben ez tekinthető a termőre fordulás időszakának. Ettől kezdve a kumulált nyereség görbéje felfelé húz, mert évente átlagosan 600-700 ezer Ft/ha nyereséget realizálunk. Mindezek következtében a megtérülés a 16-18. év körül következik be, ami dióültetvények esetében „természetszerűen jó”, de más gyümölcsfajokkal összehasonlítva elég későinek tekinthető. Pl. egy korszerű, intenzív almaültetvény a 8-10. évben már megtérül, és a 15. év körül ki is vágjuk. A fenti jövedelmezőségi viszonyok (egy jó termőévben 60-90% költségarányos jövedelmezőség) a teljes ültetvény-élettartamra kivetítve mintegy 10-12%- os tőkearányos jövedelmezőséget biztosítanak, ami azért ilyen alacsony, mert nagyon hosszú a termőre fordulási időszak, és az első nyereségek csak későn jelennek meg. Ez a 2-3 évvel ezelőtti 10% körüli állampapír- hozamokhoz képest nem túl magas, de összességében elfogadható érték (jóllehet az állampapírok munka és kockázat nélkül hoztak ekkora nyereséget). Összességében ezek azok a főbb megtérülési, gazdaságossági sajátosságok, ami miatt a diót ilyen jó és stabil áron „meg kell fizetni” ahhoz, hogy érdemes legyen termelni. A 3. táblázatban szereplő jövedelmi viszonyok mellett tehát nincs „túlfizetve”, de összességében korrekt jövedelmezőséget biztosít.

Üzemgazdasági előnyök, hátrányok

Az eredmények alapján az alábbiakban foglalhatók össze a dió fő üzemgazdasági előnyei és hátrányai. A dió főbb üzemgazdasági előnyei:
• alacsony kezdeti tőkeigény a telepítéshez,
• alacsony munkaerőigény- és ráfordításigény a termőévekben,
• más gyümölcsfajokhoz viszonyítva valamivel kisebb termesztési kockázat (fagy, jég- és aszálykárok veszélye, alternancia, stb.), nagyon ritkán fordul elő teljes terméskiesés, • elfogadható mértékű hektáronkénti jövedelemösszeg, és a nem túl magas termelési költségek miatt kedvező költségarányos jövedelmezőség,
• viszonylag alacsony a nyereségesség alsó határát biztosító hozamszint (1,0-1,2 t/ha), illetve ritkán van olyan év, amikor legalább ekkora termést ne érne el,
• jó piaci pozíció, biztos értékesíthetőség, évek között is stabil és kiszámítható értékesítési árak különösebb hullámzások nélkül.
• mindezek eredőjeként kedvező jövedelembiztonság.
A dió fő üzemgazdasági hátrányai:
• lassú termőre fordulás,
• és ebből eredő, természetszerűen késői megtérülés (a megtérülési idő támogatások nélkül legalább 15-20 év)
• a legnagyobb jövedelmet elérő gyümölcsfajokhoz viszonyítva alacsonyabb az elérhető hektáronkénti nyereség, és – jelentős részben a késői termőre fordulás miatt – relatíve alacsony a teljes ültetvény-élettartamon mérhető tőkearányos jövedelmezőség.

Ezen üzemgazdasági jellemzők arról árulkodnak, hogy – a gyümölcsfajok viszonylatában – egy relatíve alacsony tőke- és ráfordítás-igényű, kis termesztési kockázatú, extenzívebb gyümölcsfajról van szó, mely nem túl magas jövedelemösszeg, de az alacsony termelési költségek miatt általában kedvező jövedelmezőség elérésére képes. Az intenzívebb gyümölcsfajok (intenzív alma, félintenzív kajszi és cseresznye) a dió által elért abszolút nyereségösszegnél nagyobb hektáronkénti jövedelem elérésére képesek, (ezért a dió az intenzív gazdálkodásra berendezkedett üzemekben nem kifejezetten perspektivikus), de költségarányos jövedelmezőségben vetekszik velük. Termesztési kockázata sem nagy, ugyanakkor megtérülési ideje „végeláthatatlanul” hosszú. A dió fenti jellemzőivel magyarázható, hogy sok tőkeszegény, csak extenzív gazdálkodásra képes kisvállalkozás számára perspektivikus gyümölcsfaj, mert alacsony ráfordításigénye mellett relatíve jó lehet a költségarányos jövedelmezősége. A nagyüzemekben ugyanezen kedvező tulajdonságai fennállnak, és pozitív megítélés alá esik a termelés jó gépesíthetősége is. Igazán hatékony termelésére nagy felületen (legalább 40-50 hektár, de mindenképpen több tíz hektár), teljes gépesítettség mellett kínálkozik a legjobb lehetőség.

Dr. Apáti Ferenc
Debreceni Egyetem,
Gazdaságtudományi Kar