A dió a legjelentősebb héjas gyümölcs hazánkban, 2015-ben 6120 hektár termőkorú ültetvényt tartottunk számon. Termesztett fajtáink koraisága miatt a magyar dió igazi réspiaci termék, piacra kerülésének időpontja jóval a konkurens országok árujának megjelenése előtt van. E mellett jó évjáratokban minősége is kiemelkedő, ezért keresett áru az Európai Unió piacain. Korábban az almamoly a dió gyümölcsén károsítva jelentős problémát okozhatott a termesztőnek, a legjelentősebb kártevőként, azonban manapság a dió növényvédelme is átalakult.

A dión több légyfaj is károsít hazánkban. Ilyen az Észak-Amerikából származó Chymomyza amoena harmatlégy faj is, mely 40 éve jelent meg Európában. Polifág, több gyümölcsfajnál is megtalálták már (pl.: alma; körte; meggy; cseresznye; szilva; fekete dió; gesztenye; mogyoró). Megfigyelések szerint több nemzedéke van, jó alkalmazkodóképességű, gyorsan képes felszaporodni a fertőzött területen. A kifejlett lárvák telelnek át, diónál a lehullott gyümölcs burkában, majd vagy ott, vagy a talajban bábozódnak. A nőstények a tojásokat kora nyáron kezdik lerakni. Előnyben részesítik azokat a gyümölcsöket, melyekbe előzően már egy másik egyed is tojást rakott. A tojásrakást segíti, ha a gyümölcs valamilyen sérülésnek (más károsító kártétele, mechanikai sérülés) volt kitéve. A lárvák képesek a lehullott, rothadásnak indult gyümölcsökben is életben maradni. Egyelőre komoly károkról nem tudunk, inkább másodlagos kártevőként tartható számon. Külön védekezést nem igényel, az egyéb kártevők elleni inszekticides kezelések vélhetően kordában tartják populációit.

A gabonalegyek családjába tartozó fekete dióburoklégy (Polyodaspis ruficornis) szintén kisebb jelentőségű kártevő. A régióban honos, az ország egész területén elterjedt. A kifejlett egyedek márciusban jelennek meg, a rajzáscsúcs nyár közepén van, de egészen októberig is repülhetnek. A lárvák rendszerint a dió burka alatt élnek, de bejuthatnak a dió belsejébe is. Ehhez rendszerint az almamoly lárvájának előzetes károsítása, vagy valamilyen egyéb sérülés szükséges. A termésben bábozódnak és telelnek át. A kártétel a nyüvek ürüléke által elszennyezett dióhéjban, vagy a dió belsejébe való bejutás esetén annak megrágásában és elszennyezésében mutatkozik. Hazai vizsgálatok szerint gyakran a nyugati dióburok-fúrólégy lárváival együtt fordul elő. Célzott védekezést egyelőre nem igényel.

A fúrólegyek családjába tartozó Középnyugat- Amerikában és Északkelet-Mexikóban honos nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa) a dió legfontosabb kártevője. Igen komoly károkat okoz azzal, hogy a nyüvei a dió zöld burka alatt élősködve a héjat elszínezik, így a termés eladhatatlanná válik. 1991-ben jelent meg Olaszországban és gyorsan terjedésnek indult. Magyarországi megjelenése várható volt, miután 2008-ban Ausztriában megtalálták. 2011-ben Kőszeg mellett lárvákat találtak dió terméseiben. A vizsgálatok azonban azt sejtetik, hogy már évekkel korábban betelepülhetett az országba. Jól repül, akár 10 km-t is megtehet egy nap alatt. A vizsgálatok azt mutatják, hogy egy év alatt 30 km-t haladt az ország belseje felé. Terjedését segíti az országban nagy mennyiségben található szórvány diófa is. 2013-ra már Győr-Moson- Sopron, Vas, Zala és Somogy megyékben is jelen volt.

A kifejlett egyedek 5–7 mm nagyságúak, testük sárgásbarna-vörösesbarna színezetű. A pajzsocska félköríves, krémsárga vagy narancssárga. A tojások megnyúlt alakúak, fehér színűek. A kifejlett nyüvek 6-8 mm nagyságúak, piszkosfehér vagy sárgás színűek. Jól felismerhetőek, a szárnyvégi rajzolat alapján pedig könnyen elkülöníthetők más Rhagoletis fajoktól (gyümölcstermesztésben a két legfontosabb faj az európai cseresznyelégy /R. cerasi/ és az amerikai keleti cseresznyelégy /R. cingulata/). Egy nemzedékes faj, a talaj felső rétegében telel báb alakban. A rajzás július második felében indul, csúcsa a július vége–augusztus közepe közötti időszakra esik és eltarthat egészen októberig. Jól megfigyelhető sárga vagy zöldessárga színű, táplálkozási attraktánssal ellátott ragacsos lapokkal, melyeket lehetőleg a korona felső részére kell kihelyezni. A kifejlett egyedek fehérjében vagy szénhidrátban gazdag táplálékot keresnek maguknak (madárürülék, rothadó gyümölcsök, stb.). Ezért a csalogató anyag két só, az ammónium-karbonát és ammónium- acetát, keveréke. A mindkettőből felszabaduló ammónia a bomló fehérje alkalmazható a megfigyelésre a gyümölcs méretével és színével azonos, nem száradó ragasztóval bekent gömbök kihelyezése a fákra.

A nőstények párzás után a tojásokat a zöld burokba helyezik, egy gyümölcsbe akár 5–8-at is. A kikelő nyüvek a zöld burokban rágnak. A károsítás eleinte nem vagy alig látható, később a burok elszíneződik és rothadásnak indul. Ez kívülről nézve könnyen téveszthető valamilyen kórokozó okozta tünettel. A rajzás első felében károsított gyümölcsök könnyen lehullhatnak, csapadékos időben másodlagos kórokozók vagy szaprofita gombák telepedhetnek meg rajtuk. Ha a rajzás második felében lerakott tojásokból kelő lárvák károsítanak, akkor a károsított termések az egészségesekkel együtt kerülhetnek betakarításra.

A nyugati dióburok-fúrólégy elleni kémiai védekezésre három hatóanyag engedélyezett Magyarországon, a védekezés a rajzásmegfigyelésen alapul. A kontakt hatású lambda-cihalotrin hatóanyaggal az imágókat pusztíthatjuk el. A szisztemikus acetamiprid és tiakloprid hatóanyagok a nyüvek ellen hatnak. Az első kezelést a rajzás kezdetén ajánlott elvégezni. Amennyiben a ragacsos lapok által fogott nőstény egyedek potrohát megnyomva abból szabad szemmel is látható tojások kerülnek elő, az jelzi, hogy a kezelést néhány nap múlva el kell végezni. A permetezések kivitelezése azonban különösen idősebb dió állományokban nehézkes, ahol a fák mérete a 20 m-t is meghaladhatja. Légi kijuttatásra csak a lambda-cihalotrin engedélyezett. A ragacsos lapok tömegcsapdázásra nem, csak megfigyelésre alkalmasak. Külföldön már bevett eljárás, hogy a permetezésekhez az inszekticidet táplálkozási attraktánssal, fehérjékkel keverik. A keverékkel nem a teljes állományt, csak minden második vagy harmadik sort kezelik, és nem a teljes lombozatot, hanem csak a korona felső harmadát. A módszer sövény művelésű ültetvényekben kiváló hatásfokkal működik és a fák magassága miatt könnyen kivitelezhető. E mellett előnye, hogy sokkal gyorsabban végrehajtható és kevesebb szer szükséges. Ezáltal költségkímélő is, hiszen kevesebb munkaidőt és anyagot igényel. A hazai idősebb ültetvényekben kipróbálásra érdemes lenne a módszer adaptált változata, amikor is a sorokat foltszerűen permeteznénk, a lehető legmagasabbra kijuttatva a keveréket.

Hunyadi István