Az orsó korona a cseresznyénél – csak-úgy, mint a többi gyümölcsfajnál – Németországban a leginkább elterjedt koronaformának számít (1. kép). Előnyei közé tartozik, hogy sűrű térállást, ezzel együtt gyors termőre fordulását tesz lehetővé, valamint biztosítja a teljes korona kedvező megvilágítottságát, ami fontos a koronán belüli egyöntetű érés és a jó termésminőség szempontjából.

Ültetési anyag

A karcsú orsó koronaforma kialakításához olyan oltvány felel meg, mely gazdagon elágazódott és vízszinteshez közeli szögállású oldalhajtásokat tartalmaz. Ez lehet egy erős egyéves oltvány több oldalhajtásokkal vagy Knipp-fa (1. ábra).

Az elágazódott oltványok esetében a föld feletti hajtásrendszer és a gyökértömeg aránya kedvezőbb, mint a suháng esetében, ennél fogva az ültetés évében kiegyensúlyozottabb növekedést produkálnak, és a koronaalakítás csak a második évben kezdődik. Ezzel szemben a suhángnál időt veszítünk a termőre fordulás rovására azzal, hogy különböző, elágazódást serkentő műveleteket (koronába metszés, rügy feletti törzsbe-metszést) kell végrehajtanunk. A jó ültetési anyag jellemzői:
−− Famagasság: 1,80–2,00 m.
−− A törzsátmérő határozott csökkenése felfelé haladva.
−− Legalább 4, de még inkább 6–8 oldalhajtás, melyek hossza eléri, illetve meg-haladja a 40 cm-t (a törzs 70–90 cm kö-zötti szakaszán, azzal közel derékszöget zárnak be).
−− Törzsmagasság a legalsó oldalelágazásig: 70–80 cm.
−− 20 mm törzsátmérő az oltási hely fölött.
−− Oltás (szemzés) magassága: 25 cm.
−− A gyökerek Agrobaceriummal nem fertőzöttek és nincsenek kiszáradva.

A karcsú orsó alakítása az ültetés után

Az ültetés után a következő koronaalakító műveleteket hajtjuk végre (2. ábra):
−− Amennyiben a központi tengely túl erős, 60–80 cm-rel a legfelső oldalelágazás fölött visszavágjuk, máskülönben visszametszésre nincs szükség.
−− A legfelső rügyre a központi tengely hosszanti növekedése érdekében van szükségünk, az alatta lévő hat rügyet viszont röviddel a virágzás előtt kitörjük. Minél alacsonyabban helyezkedik el egy rügy a törzsön, annál laposabb szögben hajt ki és annál gyengébb az oldalhajtás növekedése.
−− A 70 cm-nél mélyebben lévő oldalhajtásokat eltávolítjuk. A túl meredeken felfelé törő oldalhajtásokat lekötözzük kicsivel a vízszintes fölötti szögállásra. A cél legalább 4, még inkább 6 vázág kialakítása. A lecsüngő vagy túl vékony, vázágnak szánt oldalhajtásokat legalább felére visszavágjuk. 

A fa 2. évében (3. ábra) a központi tengelyt visszavágjuk, ha hosszabb, mint 75 cm. A legfelső rügy alatti rügyeket kitörjük az első évhez hasonlóan kitörése (lásd az előző évi műveleteknél). A vázkarok fölötti oldalhajtásokat vízszintes alá hajlítjuk (kötözéssel, súlyozással vagy csipesszel, stb.). A vázkarok szögállását szükség szerint korrigáljuk (enyhén a vízszintes fölötti szögállásra kötözés).

Karcsú orsó koronaalakítása a harmadik évtől

A 3. évtől kezdve nem alkalmazunk lekötözést vagy lehajlítást (csipesszel, súlyozással, stb.). A karcsú orsó forma kialakítását és fenntartását kizárólag metszéssel érjük el. A famagasság korlátozását azáltal oldjuk meg, hogy a központi tengelyt egy jól berakódott, generatív oldalhajtásra metsszük vissza (visszaejtés). Ezt a műveletet első alkalommal egy olyan évben végezzük, ami kor nagy a fa termésterhelése. A művelet elvégzésének ideje május vége vagy a szüret után. Amennyiben szükséges, valamely túlságosan megerősödött vázkart hosszú csapra metszéssel távolítjuk el (a csap hossza legalább az átmérő ötszöröse legyen; 2. kép) A metszés időpontja: az erősebb növekedésű fáknál augusztusban, a gyengébb növekedésűeknél (beleértve a gyenge növekedésű alanyon álló fákat is) február-március folyamán tanácsos a metszést végezni.

A metszés és az egyéb koronaalakító műveletek alapelvei

Ültetéskor végzett műveletek:

−− Csak a sérült gyökereket vágjuk vissza.
−− Valamilyen támkaró (melyet az uralkodó szélirányba helyezünk) vagy támrendszer az első két évben segíti a központi tengely megvezetését és az optimális koronaforma kialakítását.
−− Kötözéshez vagy rögzítéshez mindig elasztikus kötözőanyagokat használjunk.

Metszés az ültetés után:

−− A fa mindig a legmagasabb pontján növekszik a legjobban.
−− Csak a gyenge minőségű vagy abszolút el nem ágazódott, illetve nagyon gyenge oldalhajtásokkal rendelkező oltvány központi tengelyét szabad visszavágni.
−− A kívánatos az, ha a központi tengelyen oldalhajtásokat a visszametszés pontja alatti, kb. egy metszőolló hosszúságának megfelelő szakaszon nem kapunk.
−− Minél mélyebben, illetve összességében minél nagyobb mértékben vágjuk vissza a központi tengelyt, annál erőteljesebb a kihajtás a megmaradó
rügyeken.
−− A központi tengely visszametszésének mértéke/magassága függ más befolyásoló tényezőktől is, mint a talajtípus, talajuntság, fajta, alany és klimatikus adottságok.
−− A jól elágazódott, megfelelő szerkezetű koronával rendelkező oltványok és/vagy szűk térállás esetén nem szabad a központi tengelyt visszametszeni.
−− Amennyiben az oltvány gyenge gyökérzettel rendelkezik vagy megkésett az ültetés, távolítsuk el azokat az oldalhajtásokat, melyekre a vázkarok kialakításához nincs szükségünk, továbbá a megmaradó, vízszinteshez közeli szögállású, vázkarnak szánt oldalhajtásokat felső helyzetű végálló rügyre és kb. felére vágjuk vissza.
−− A laposan elágazódó fajtáknál (’Kordia’,’Starking Hardy Giant’) – még Knipp-faesetén is – a túl magasan lévő oldalhajtásokat távolítsuk el, a gyenge vagy lecsüngő vesszőket pedig vágjuk vissza.
−− Gyengén elágazódott oltvány vagy tág térállás esetén mindig erős visszametszést alkalmazzunk a központi tengelyen.
−− Az ültetés utáni, koronaalakító metszés optimális ideje a március.
−− A metszés révén keletkezett sebeket, metszlapokat gombaölő hatású fasebkezelővel mindig kezeljük le.

Kötözés ültetés után:

−− Knipp-fánál lekötözést csak az ültetést követő évben alkalmazzunk, és csak nagyon kivételes esetben avatkozzunk be ily’ módon közvetlenül az ültetés után.
−− Minden más oltvány, különösen a kétéves koronás oltvány és meredek szögállású oldalhajtásokkal rendelkező, gyengén elágazódó fajták esetében (mint pl. ’Sylvia’ vagy ’Samba’) közvetlenül az ültetés után hajtsuk végre a lekötözést.

Metszés a termőültetvényekben

A metszésnek alapvetően két időszaka van, mégpedig a vegetációs időszakban végzett metszés és a téli metszés.

A vegetációs időszakban végzett metszés a megfelelő eszköz arra, hogy a fa növekedését mérsékeljük, egyensúlyi helyzetbe hozzuk, illetve a Pseudomonas-fertőzésveszélyét minimalizáljuk. A vegetációs idő-szakban végzett metszést csak július végén tanácsos elkezdeni, mert túl korai időpont esetén fennáll a túlzott mértékű újrahajtás veszélye. Ugyanakkor figyeljünk arra, hogy augusztus végére, szeptember elejére fejezzük is be. Későbbi beavatkozás esetén a fa belső részében lévő hajtás- és termőrügyeket már nem tudjuk kellőképpen erősíteni, illetve az időjárás is nedvesebbre fordul, és a metszési sebeken keresztüli fertőződés veszélye megnövekszik, mert a fának nem marad elég ideje a sebek begyógyítására.

Mivel a nyugalmi időszakban a fa a vastagabb ágakba, a törzsbe és a gyökérzet-be raktározza vissza a tápanyagokat, a téli metszés egy erőteljesebb tavaszi kihajtást és hajtásnövekedést eredményez. A téli metszést azonban nem javasolt február eleje előtt elkezdeni, és ekkor is elsősorban az idősebb ültetvényekkel és a Pseudomonasra kevésbé érzékeny fajtákkal indítsunk. A nyugalmi időszakban végzett metszés tarthat nyugodtan egészen a virágzásig, a teljes virágzás előtt azonban mindenképpen be kell fejezni. Ennek magyarázata, hogy a későbbi időpontban végzett metszés – mint ahogyan a kísérletek mutatják – csökkenti a levéltömeget, valamint túlzott mértékű hajtásnövekedést és erőteljesebb gyümölcshullást eredményez, mivel az idősebb levelek, melyek az asszimilációhoz jelentősen hozzájárulnak, hiányoznak. Ezzel együtt az érés időpontja is eltolódik.

A jó kondícióban lévő termőültetvényekben mind a vegetációs, mind a nyugalmi időszakban végzett metszés fontos lehet. Augusztus folyamán eltávolítjuk az erősebb ágakat, valamint a központi tengely csúcsi részén lévő konkurens hajtásokat (melyek az orsó forma felborult állapotát eredményeznék), továbbá a fa tetejét „hozzuk készre” metszéssel vagy hajtáskitépéssel. Mivel a téli metszés erősíti a növekedést, ekkor már elsősorban csak az oldalsó vázágakra és a lecsüngő helyzetű termőgallyazatra korlátozzuk a beavatkozást.

Lehetséges kiegészítő fitotechnikai műveletek

Törzsbemetszés az elágazódás fokozására

A sűrű térállásra telepített, intenzív ültetvényekben a hosszú (esetlegesen túl hosszú) fővezérvesszőt inkább rügy feletti törzsbemetszésekkel, mintsem visszametszéssel próbáljuk oldalhajtások képzésére serkenti. A jól elágazódó fajtáknál (‚Kordia‘, ‚Regina‘, ’Germersdorfi’) ez a beavatkozás általában nem szükséges, mivel sokszor még a többéves gallyazat is oldalhajtások képzésére törekszik.

Problémásabb fajtáknak számít inkább az ‚Earlise‘, a ‚Samba‘, a ‚Sylvia‘ vagy a ‚Skeena‘. A műveletet a téli nyugalmi időszakban végezzük: a központi tengelyen lévő azon rügyek fölött, melyeknél kihajtást szeretnénk elérni, egy kicsi bemetszést ejtünk, azaz eltávolítjuk a kéreg egy darabját.  Erre a megfelelő eszköz egy kis vasfűrész, mivel késsel túl lassan haladnánk. Ugyanúgy, mint a metszés esetében, száraz időben végezzük ezt a munkát, és utána javasolt egy réztartalmú szerrel végzett permetezés. A törzsbemetszés hatása annál gyengébb, minél később végezzük el és minél gyengébb a fa növekedési erélye, ezért javasolt már az első évet követő télen elvégezni a beavatkozást.

Hajtások vízszintes helyzetbe hozása

A központi tengely oldalhajtásainak vízszintesre hajlítása az 1. és 2. évben (4. ábra) a felfelé törő, meredek oldalelágazásokat nevelő fajtáknál vagy a fővezérvessző erős visszametszése esetén lehet szükséges. A fiatal oldalhajtásokat a kihajtást követően, 5–10 cm-es hajtáshossznál csipesz alkalmazásával vízszintes helyzetbe nyomjuk. A beavatkozás időpontja nagyon fontos! Ha túl korán végezzük, fékezzük a hajtásnövekedést, ha pedig túl későn, akkor már nem érhetünk el vízszintes kiindulási szöget.

Az orsóforma felborulásának (a fatető elszabadulásának) megakadályozása

A kérdés gyakran az, hogy merjük-e visszavágni a központi tengelyt vagy sem, mivel mindig a felsőbb rügyek produkálják a legnagyobb hajtásnövekedést. Ezáltal 1–3 éves fák esetében jelentős annak a veszélye, hogy a fa teteje elszabadul, és elveszítjük a kívánatos „karácsonyfa” alakot, mivel a vázkaroknak szánt alsó oldalhajtások az ültetés évében többnyire csak nagyon gyengén növekszenek. Amennyiben a fő-vezér vessző felső részében keletkezett konkurens éves hajtásokat 20–30 cm-es hajtáshossznál, metszőollóval, 5–10 mm-re visszacsípjük, a fa a következőképpen reagál (fajtától, alanytól, termőhelytől és évjárattól függőn):
−− egy gyenge, lapos szögállású, alapi részén termőrügyekkel berakódott oldalhajtást növeszt az újrahajtás következtében, ami szolgálja a központi tengely későbbi fékezését is,
−− vagy egy rövid termőnyárs (esetleg bokrétás termőnyárs) alakul ki.

Mindkét fenti reakció segít abban, hogy a központi tengely növekedését – a nagyobb termékenység, generatívabb jelleg miatt – fékezzük, és a vázkarszintben lévő oldalhajtásokat a jobb megvilágítottság miatt megfelelő kondícióban tartsuk.

Az egyes oldalhajtások is lényegében egy-egy kis központi tengelynek tekinthetők, így elvileg ezeken is ugyanez a művelet végrehajtható, bár általában az oldalhajtások esetében a fenti probléma – a központi tengellyel ellentétben – nem áll fenn vagy nem ilyen élesen jelentkezik.

Martin Balmer,
DLR Rheinpfalz