A 2016. év őszén a FruitVeb és számos hazai termelői szervezet közreműködésével valósult meg az elmúlt évek legnagyobb, zöldség-gyümölcs ágazati, közösségi marketing programja. Az alábbiakban a 2016 szeptembere és decembere között megvalósított tevékenységekről és eredményekről számolunk be röviden. Írásunk 1. részét Lapunk előző számában olvashatják.

A termékspecifikus termékmarketing program megvalósítása Alma kóstoltatási kampány

A FruitVeB, az Agrármarketing Centrum (AMC), a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közreműködésével szervezett, 7 áruházláncban (ALDI, AUCHAN, CBA, LIDL, METRO, SPAR, TESCO) folyó országos alma kóstoltatási kampány 7 héten át októ-ber 27-től december 10-ig tartott.

A kampány 2016. október 27-én sajtó-tájékoztatóval kezdődött (1. kép), melyen Ledó Ferenc elnök úr és Kozák Danuta képviselt bennünket. A rendezvényen részt vett Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár, Győrffy Balázs a NAK elnöke, Lipcsey György, az AMC ügyvezető igazgatója és Jordán László NÉBIH elnökhelyettese. A kampány során hét héten át, áruházi kóstoltatások keretében ízlelték meg a vásárlók a kiváló minőségű hazai almát. A kóstoltatások időpontjai áruházlánconként:
Október 27-29. Aldi
November 3-5. Spar
November 10-12. Tesco
November 17-19. Auchan
November 24-26. Lidl
December 1-3. Metro
December 8-10. CBA

A rendezvénysorozat célja volt a magyar alma fajták megismertetése is a fogyasztókkal. A kóstoltatások során és a kapcsolódó rendezvényeken összesen hat tonna almát fogyasztottak el az érdeklődők. A kampányhoz kapcsolódóan 2016. november 26-27-én a Vajdahunyad Várában megrendezett Újbor és Sajt Fesztiválon is megjelent a Naponta 3x3 program, zászlóval és a kóstoltatásra általunk biztosított 200 kg almával.

Az almakampány záróeseményeként 2016 december 6-án dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár részvételével ünnepélyes keretek között adtunk át 2 500 db almát karitatív célból a Mikulásgyár számára. A Mikulásgyár a felajánlott gyümölcsöt gyermekotthonok, kórházak, hátrányos helyzetű családok számára osztott szét.

A jótékonysági eseményen részt vett:

• Dr. Domján Erika ügyvezető, FruitVeb
• Dr. Végváriné Henter Lilla szakmai titkár, AMC
• Darabos Tamás főigazgató, NAK
• Herzog Balázs, Növény-, Talaj- és Agrár-környezetvédelmi Igazgatóság munkatársa, NÉBIH

A 2016. december 12-én rendezett záró sajtótájékoztatón a program sikerei kerültek bemutatásra, erről sajtóközlemény került kiadásra. A záró sajtótájékoztatón a sajtó munkatársainak adott ajándékcsomagokba almachips-et, almalevet, továbbá 3x3 és FruitVeB logóval gravírozott, egyedi pendrive-okat biztosítottunk.

A FriutVeB munkatársai a kóstoltatási kampány koncepciójának kialakításától kezdve a rendezvények konkrét megvalósításig (kóstoltató pultok biztosítása, szórólap tartalmának összeállítása és nyomdai kivitelezése, sajtótájékoztatók szervezése, sajtóközlemények elkészítése, stb.) minden munkafázisban részt vettek. Az AMC mun-katársaival kialakított igen jó munkakapcsolatnak köszönhetően a 7 hetes kampány zökkenőmentesen zajlott le.

Paprika, paradicsom és kígyóuborka kóstoltatási kampány

2016. november 16-án kezdtük meg az Agrármarketing Centrummal együttműködve 3 áruházlánc (ALDI, SPAR, TESCO) 7-7 üzletében, 3-3 napon keresztül, így összesen 21 helyszínen, a hazai paprika, paradicsom és uborka fogyasztását népszerűsítő kóstoltatási kampányunkat.

A kampányhoz kóstoltató pultokat és csomagokat (kínáló eszközök, hostessek ruházata, stb.), valamint a kóstoltatott termékeket biztosítottuk. A fogyasztók visszajelzése rendkívül pozitív volt a kóstoltatott termékekkel kapcsolatban és szívesen fogadták a termékekről szóló receptkártyákat és a hostessek tájékoztatását.

Frissen nem elérhető zöldségek és gyümölcsök promóciója

A kóstoltatásba be nem vonható, vagy éppen most frissen nem elérhető zöldségek és gyümölcsök fogyasztásának népszerűsítésére a TV2 „Több, mint TestŐr” műsoraiban, valamint ehhez kapcsolódó rádióriportokban népszerűsítjük ezeket a termékeket. Az első adás november 27-én került adásba, a rádióriportot Cseh László, az MHKSZ elnöke adta.

A következő adás 2016. december 11-én volt, ebben a meggybefőtt volt a népszerűsített termék. A TV adást kiegészítő rádióriportban Pakó Pálma a feldolgozott termékek fontosságáról és a 3x3 programban betöltött jelentőségükről beszélt.

A TV2 kampány

Mélyhűtött termékek kampány (A minimum 3 perces megjelenések időpontjai):
− TV2: 2016. november 27.
− FEM3: 2016. december 4.
− SuperTV2: 2016. december 3.
− SuperTV2: 2016. december 29.
− 90.9 Jazzy: 2016. december 4.
− tv2.hu, testor.hu, webbeteg.hu, shape.hu, joy.hu: a TV2-es megjelenést követően Az 5-5 másodperces spot megjelenések időpontjai: 2016. november 27-ei (TV2), december 4-ei (FEM3), december 4-ei (Jazzy rádió), december 3-ai (SuperTV2), december 2-december 28. (SuperTV) tematikus adást megelőzőleg, az adás beharangozói környezetében. Meggybefőtt kampány (a minimum 3 perces megjelenések időpontjai):
− TV2: 2016. december 11.
− FEM3: 2016. december 18.
− SuperTV2: 2016. december 13.
− SuperTV2: 2016. december 17
− 90.9 Jazzy: 2016. december 18.
− tv2.hu, testor.hu, webbeteg.hu, shape.
hu, joy.hu: a TV2-es megjelenést követően
Az 5-5 másodperces spot megjelenések időpontjai: 2016. december 11-ei (TV2),
december 18-ai (FEM3), december 18-ai
(Jazzy rádió), december 17-ei (SuperTV2),
december 12-december 16. (SuperTV) tematikus adást megelőzőleg, az adás beharangozói környezetében.

Ezt a kampányt egészítettük ki a 2016. december 7-én induló „Üvegbe zárt hagyomány: Meggy a lelke..„ szlogenű plakátkampánnyal (2. kép).  A karácsonyi hangulatú plakátok 2016. év végéig mind a 4 budapesti metróvonalon láthatóak voltak. A kampány részeként a http://www.nosalty.hu igen népszerű receptoldalon december 19-től 29-ig a meggybefőtt volt a nyitóoldalon ajánlott termék egy 300x600-as bannerrel. A promóció részeként 1 db recept készül az adott témában, aminek a Story részében megemlítésre kerül a hirdető és pár gondolat kivezető linkkel. Ez a recept beágyazásra kerül egy cikkben is, amiben egy szerkesztő jobban körbejárja az adott témát és receptet, ebbe szintén kerülnek kivezető linkek.

 

 

 

 

 

Szerző:
Dr. Domján Erika ügyvezető, FruitVeb